21. fejezet: Álom és valóság

Agie szemszöge:

  Miután lezuhanyoztam, szóltam a többieknek, hogy végeztem ,majd bementem a szobámba, hogy megszárítsam a hajam. Egy 15-20 perc alatt meg is száradt, majd nyugovóra tértem, de egyszerűen nem jött álom a szememre. Olyan furcsa volt újra egyedül feküdni az ágyban. Csak forgolódtam jobbra-balra, így hát felültem az ágyon, majd halkan kisurrantam az ajtón egy pohárka vízért. Mikor észrevettem, hogy még égnek a lámpák, normális tempóra kapcsoltam. A konyhapulthoz érve, elővettem egy poharat, majd öntöttem magamnak egy kis vizet. Hátrapillantottam a srácok felé, kik egymás vállára dőlve fetrengtek a kanapén valami variety show-t nézve. Aranyos volt így látni őket ... mint egy nagy család.
  Megittam a pohár tartalmát, majd visszasétáltam a szobámba. Előkotortam az MP3 lejátszómat és leültem az ablak melletti székre. Olyan szép volt a Hold aznap éjjen, varázslatos.
  Alighogy a végéhez ért az első dal, amit hallgattam, ajtókopogásra lettem figyelmes.
 ~ Mi történhetett? - kérdeztem magamban.
- Igen? - szóltam ki.
  Lassan nyílni kezdett az ajtó, én pedig kivettem a fülhallgatót a fülemből. Eunhyuk alakja rajzolódott ki a kintről beáradó fényben.
- Szia - köszöntem neki. - Mi a baj?
- Se-semmi - makogta. - Én csak.. 
- Igen?
- Csak jó éjszakát akartam kívánni.
- Köszönöm, neked is.
- Akkor én.. izé.. szia.
- Szia - mondtam, de oly szélsebesen rohant ki az ajtón, hogy valószínűleg már nem hallotta. - Ezt meg vajon mi lelte? - furcsálkodtam, majd ismét elkezdtem zenét hallgatni.
  Alig pár perc elteltével hangos pittyenésre lettem figyelmes. Ilyen hangot a tabletom szokott kiadni, mikor valakitől üzenetet kapok. Mivel ma délután használtam, valószínűleg megint elfelejtettem lekapcsolni. 
  A húgom volt az. Érdeklődött, hogy mi újság velem, mikor fogok pontosan hazaérni, mert majd kimennének elém a reptérre. Mivel náluk ekkor még csak délután volt, így nem is igazán lepődtem meg rajta, hogy az éjszaka közepén ír rám. 
  ~ De mit mondjak neki? Hogy minden oké, a Super Junior dorm-jában lakom, és majdhogynem egész nap velük lógok? Kicsit sem lenne furcsa. Meg aztán elhinné? Ő még talán igen, de a szüleim biztosan nem. Azt hinnék, megzakkantam, vagy hogy leittam magam - pedig nagyon jól tudják, hogy kerülöm az alkoholfogyasztást. De akkor mégis mit írjak?
  Kis töprengés után visszaírtam. Azt írtam, hogy minden rendben, a szoba nagyon szép, kellemes a légkör és, hogy sikerült jó sok mindent megnéznem az itt tartózkodásom óta. 
  Hazudni nem hazudtam, csak épp kihagytam pár fontos dolgot. Mint például, hogy szupersztárokkal vagyok egy fedél alatt, és hogy összejöttem azzal a férfival, akiről ábrándozni is csak néha-néha mertem ez idáig. 
  Úgy fél órát beszélgethettünk. Már eléggé elálmosodtam, ezért elbúcsúztam tőle. Az utolsó pillanatban azért még feltett egy kérdést: "És találkoztál a Super Junior-ral?"
 ~Na, erre mit mondjak? - tűnődtem magamban, mikor hirtelen eszembe jutott. Van egy fényképem Donghae-ről, Leeteuk-ről és Eunhyuk-ről, így azt válaszoltam: "Igen, véletlen összefutottunk az utcán. Van is egy képem, majd otthon megmutatom. Szia."
  Lekapcsoltam a tabletot és bebújtam a takaró alá. Némót magamhoz ölelve nyomott el végül az álom.

Eunhyuk szemszöge:

~Ez nem lehet igaz, nem lehetek ennyire hülye. Hülye, hülye!! - ütöttem a fejemet az íróasztalomnál ülve. 
  Mégis mit képzeltem, hogy majd beülök mellé, és egész éjjel beszélgetni fogunk? Te jó ég, hogy lehetek ekkora idióta! 
  Arcomat a tenyerembe ejtve próbáltam túltenni magam az előbbi kínos szituáción.
- A legjobb barátom barátnője, a legjobb barátom barátnője - mormoltam, mint valami varázsigét. - Nem táplálhatsz iránta érzelmeket! - de nem használt. Egyszerűen képtelen voltam az érzéseimet ilyen egyszerűen eloszlatni. 
  Elővettem egy darab papírt, és elkezdtem írni. Mindent leírtam, ami csak az eszembe jutott. Még olyanokat is, amiket talán sosem lenne szabad kimondani. Hogy mennyire szeretem, hogy képtelen vagyok másodhegedűsként élni, míg ő itt van. Hogy mennyire vágyom a közelségére ... mindent. 
  Már épp a végére értem, mikor Kyuhyun egyszer csak berontott a szobámba.
- Hya! - kiáltottam, közben pedig minden kezem ügyébe kerülő papírlapot rádobáltam az irományomra. - Kopogni luxus?
- Jól van na, bocs. Meg ne egyél! - emelte fel minkét kezét a levegőbe. - Csak a fülesedet hoztam vissza - majd letette az asztalra az imént említett tárgyat. - Csak nem dalszerzés közben zavartalak meg? - bökött fejével az előttem heverő papírhalomra.
- Nem, csak firkálgattam - füllentettem. 
- Értem ... na én mentem, szia.
- Szia - szóltam utána, majd kilépett a szoba ajtaján.
 ~ Te jó ég! - könnyebbültem meg. - Ha rájött volna, hogy mit írok? Nekem befellegzett volna. Most már nem számít, hisz semmi sem történt... semmi sem - nyugtatgattam magam, majd nyújtóztam egy nagyon egy ásítás kíséretében.
  Felvettem a pizsamaként szolgáló szürke kinyúlt trikómat, levetettem a nadrágomat, majd bemásztam az ágyba. Bármennyire is álmos voltam, az agyam csak úgy kattogott. Mindenhol Agie-t láttam - a mosolyát, a gyönyörű kék szemeit, azt a pár percet, mikor vele táncolhattam, mikor rám mosolygott, mikor miattam volt boldog... mikor csak rám figyelt.
  
  Szinte észre sem vettem, mikor nyomott el az álom. Gyönyörű álmom főszereplője nem más volt, mint Agie. Ám mely álom nem gyönyörű, hol úgy élhetsz és azt mondhatsz ki, amit csak akarsz? Hol minden pontosan úgy történik, mint ahogy egy mesében szokás? Egy meseszerű álomban, hol képes vagy lágy csókot lehelni a szeretett lány ajkaira.. 
- Nem akarok felébredni - mondtam neki, de ő csak mosolygott. 
  Lassan halványulni kezdtek arca vonásai, majd szép lassan eltűnt a szemem elől - ekkor ébredtem fel.
  Na de, hogy az álom a valóságban is folytatódjon ... erre sosem gondoltam volna.

Agie szemszöge:

  Reggel majdhogy nem sikítva ugrottam ki az ágyból.
~ Ilyen nincs - rázkódtam még mindig az előbbi rémálmom hatása miatt.
  Talán nem is szabadna rémálomnak nevezni ... pedig nagyon is az volt. Otthon voltam. OTTHON! A családommal. Apám, anyám, húgom és én. Minden pontosan úgy történt, ahogy az lenni szokott. Egy teljesen átlagon nap volt. Anyám szinte feltépve a szobám ajtaját lépett be reggel, hogy szóljon, fel kéne már végre kelnem. Alighogy észhez térek, meghallom ahogy a szobám túlsó felén az apám azt vágja az anyám fejéhez, hogy kesztyűs kézzel bánik velem, ezért nem kelek ki rögtön első szóra az ágyból. Mikor kilépek az ajtón, apám "megkér", hogy mozdítsak meg végre valamit a házban, mert olyan, mint egy disznóól. Mindent a helyére rakok, elmosogatok ... pedig én semmit sem szórtam szét, semmit sem koszoltam össze azok közül. Amint leülök az asztalhoz enni, apám elkezd morogni, hogy finnyás vagyok, azért nem eszem meg a bőrt. Ahogy beülök a gép elé, két perc múlva már azt hallom tőle, hogy egész nap csak a gépet nyúzom, semmi értelmeset nem csinálok, csak égetem a szemem vele. Hogy még sosem látott tanulni. Hogy nem fognak felvenni a főiskolára. Csak morog és morog szakadatlanul.. - mígnem felébredek.
  Otthon, édes otthon. Hát én lennék az egyetlen ember ezen a világon, aki majd két hetes kirándulás után gyomorideggel tér vissza otthonába?
  Rápillantottam a rózsaszín ruhásszekrényre, és csak néztem. Úgy éreztem, kezdek megnyugodni. 
~ El sem hiszem, hogy pont az a szekrény látványa nyugtat meg, amely Donghae-t anno kizavarta ebből a szobából.
  Kicsoszogtam a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, mikor megpillantottam Wookie-t.
- Szia. Korán keltél, nem tudtál aludni? - érdeklődött felőlem Ryeowook.
- Talán csak megszoktam, hogy nem egyedül ébredek - viccelődtem, mire ő is elmosolyodott.
  Nemsokkal később Leeteuk jött oda hozzánk. 
- Jó reggelt a koránkelőknek! - harsogta egy ásítás közepette. - Ma is te vagy Wookie kuktája? - kérdezte tőlem, de mielőtt válaszolhattam volna, Ryeowook megelőzött.
- Nem, nem kértem még meg őt. Miért, talán ma szeretnéd, ha neked segítene?
- Miben? Bedörömbölni a srácok ajtaján, meg kirángatni őket az ágyból?
  Azt hittem rosszul látok, de mikor megláttam Teuk arcán azt a démoni mosolyt, egyszeriben megértettem, mire is gondolhat.
- Agie, szeretnél látni valami olyat, mit még soha egy ELF sem láthatott eddig?
- Soha, egy ELF sem? - kérdeztem vissza.
- Soha!
- Videóban sem?
- A videók többsége meg van játszva - magyarázta Ryeowook. - Hisz gondolj csak bele, ilyen embereknek látszunk a videókban is?
- Mondhatni, igen.
- Hidd el, nem fogod megbánni - próbált rászedni Leeteuk. - Jó lesz, gyere!
- Mégis hova?
- Felverni a többieket - vágta rá. - Ma reggel olyanra fognak ébredni, mint még soha. Az én angyali hangom helyett, egy igazi női hang fogja őket kirángatni édes álmukból. 
- Ilyet még én se láttam, csatlakozhatok? - kérdezte Wookie, én pedig nem tudtam, merre kapkodjam a fejem kettőjük között.
- Gyere csak, a reggeli ráér. Ilyen vétek lenne kihagyni - dörzsölte össze a tenyereit Teuk.
- Várjunk, ti ezt komolyan gondoljátok? - szólaltam meg végül.
- Nagyon is komolyan. Na gyere, ne félj, egyikőjük se fog megenni.
- Még Kangin sem - tetőzte Wookie.
 Leeteuk megfogta a kezem, s elindultunk a 11. emeletre.
 Az első megállónk Ryeowook és Kyuhyun szobája volt. Teuk udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, s betessékelt rajta.
~ Jesszus, mi lesz most? - rágtam az alsó ajkam.
- Lépj oda hozzá, és súgd a fülébe a nevét - súgta Leeteuk az instrukciókat. - Ha nem ébred fel rá, akkor rázd meg!
  Utoljára még rájuk pillantottam. Mindketten azt mutogatták, hogy: "Nem lesz baj, csináld csak!" 
  Odaosontam Kyuhyun ágya széléhez, és fölé hajoltam.
~ Istenem, most segíts! - mormoltam el az utolsó imámat, majd belekezdtem.
- Kyuhyun, ideje felébredni - súgtam a fülébe, mire elkezdett mocorogni.
- Menj ki, Ahra! Már ezerszer megmondtam, hogy ne gyere be a szobámba! - zsémbeskedett.
- Én nem Ahra vagyok, Kyu - szóltam ismét, mire felém fordult, s a szemüvegét az orrára nyomva mért végig engem.
- Te jó ég! - nyíltak nagyra a szemei. - Te.. te.. te mit keresel itt? - dadogta, mikor Wooki-ék a hátam mögött hatalmas nevetőgörcsbe törtek ki. - Ez a ti ötletetek volt, igaz? - kiáltott feléjük.
- Azt hitte, a nővére az - mondta Leeteuk két nevetés között. - A nővére.. - nevetett tovább.
- Menjetek a fenébe! - dobott egy párnát feléjük, ami telibe is találta Leeteuk-öt. De ők még mindig csak nevettek.
- Sajnálom, én nem akartam... - kezdtem el magyarázkodni, de leintett.
- Rád nem haragszom, csak erre a két jómadárra - vetette oda szúrós tekintetét a két srácra. - De mentségemre szóljon, tényleg hasonlít a hangod Ahra-éra.
- Ja, kómás állapotban, minden női hang egyforma - mondta Wookie, mire Kyu őt is megdobta egy párnával.

  A következő szoba Eunhyuk-é volt.
- Srácok, muszáj ezt? - próbáltam jobb belátásra bírni őket, de a tekintetükből látszott, hogy nem fog menni.
- Mit gondolsz, Hyuk majd Sorának fogja hinni? - kérdezte Wookie Leeteuk-öt.
- Derítsük ki! - válaszolt Ryeowook kérdésére, majd felém fordult.
  Ismét kinyitotta az ajtót előttem.
- Hölgyeké az elsőbbség! - tessékeltek be.
  Rossz előérzetem volt, de azért csak bementem. Ruhadarabok voltak szerte-szét szórva a padlón. Ahogy közeledtem Eunhyuk ágya felé, egyszer csak valami kemény dolog állt a lábam útjába, amiben szerencsésen el is terültem. Rávágódtam az ágyra, pont Hyuk mellé. Arca az arcomtól alig tíz centire volt. Éreztem, ahogy izmos karja hozzáér az enyémhez. Hirtelen Eunhyuk kinyitotta a szemét, és rám nézett. Én megszeppenve bámultam rá, mire lassacskán az ő tekintete is elkezdett az enyéméhez hasonlóvá válni. 
~ Ha megpróbálok felállni, 100%, hogy lesmárolom. Ő pedig meg se moccan. Most mitévő tegyek?