20. fejezet: Egy reménytelen szerelem kezdete?

Agie szemszöge:

  Ahogy ott ücsörögtünk Eunhyuk-kel a konyhaasztalnál, a teánkat iszogatva, éreztem, hogy a lelkem egyre inkább megnyugszik. Nem éreztem fájdalmat, sem késztetést a sírásra ... meg aztán, miért is sírtam volna?
  Annak viszont nagyon örültem, hogy nem beszélgettünk. Csak ültünk némán, kortyolgatva a forró teát s élvezve annak finom ízét.
  Ám nem tartott sokáig, hogy a ház ebben a csöndben fürödjön tovább. Yesung-gel az élen, mind a hét tag egyszerre ért haza.
- Jól vagy? - ült le mellém Ryeowook.
- Persze! - mosolyogtam - Mi baj lenne?
- Hát ... izé, az hogy ... - kereste a szavakat.
- Minden oké, nem kell aggódni ... már beteg sem vagyok, szóval, ezután nem fogok több gondot okozni nektek. Ígérem.
- Ne ígérgess ilyeneket! - ült le közénk Siwon is - Egyáltalán nem haragszunk rád.
- Sőt, örülünk, hogy ennyi gondot okoztál nekünk. - vágott Siwon szavába Yesung.
- Beszélj a magad nevében! - tette hozzá Heechul, majd rám nézett és egy apró mosollyal az arcán így folytatta - De engem sem zavart ám. Csak nem szeretem, ha a nevemben beszélnek. - a végét már suttogta, hogy a többiek ne hallják, mit mond.
- Örülünk, hogy meggyógyultál - lépett mögém Kangin. - Aztán rendesen szedd a bogyókat, nehogy megint megbetegedj nekünk!
- Honnan tudod, hogy kapott gyógyszert? - nézett rá értetlenkedve Eunhyuk.
- Mert én még sosem váltottam ki gyógyszert, ugye? - mutatott a dohányzóasztalon hagyott csomagocska felé ... amiben az én immunerősítő-tablettáim voltak.
- Rendben - bólintottam mosolyogva. 
  Olyan boldognak éreztem magam. Jó érzés volt tudni, hogy nem tekintenek rám akkora púpként, mint amekkora valójában vagyok.
- Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem ideje ennünk! - törte meg a csendet végül Wookie - Yesung, Kyuhyun, segítenétek?
- Megyek én is - pattantam fel a székről, de Ryeowook megállított.
- Most nem segíthetsz - mondta ujját a magasba emelve.
- Miért nem?
- Majd meglátod ... csak ülj le, és várj, oké?
  Bólogattam, majd visszaültem a helyemre. Nem értettem, miért nem segíthetnék, hisz eddig mindig megengedték ... kivéve mikor leforráztam a kezemet. De már az is elég szépen meggyógyult, semmi akadálya, hogy kétkezi munkát végezzek.
  Nemsokára Ryeowook lépett oda mellém egy tállal a kezében.
- Hogy biztosan makk egészséges légy. - mondta, majd lerakta elém.
- Woa.. - kb. ennyit bírtam kinyögni, mikor megláttam, mit is kaptam.
  Egy tál húsleves gőzölgött előttem.
- Milyen jó neki, én is beteg akarok lenni!! - morgott az orra alatt Heechul. - Wooki-ya, nem maradt egy kevés belőle?
- Olyat csak a beteg ehet, s mint ahogy azt te is mondtad, te nem vagy beteg ... csak szeretnél az lenni. - vágta rá gondolkodás nélkül Ryeowook.
- Most valami olyat fogsz megkóstolni, amit mi is csak nagy ritkán ehetünk ... élvezd ki minden cseppjét ennek a csodának. - dicsérte Ryeowook főztjét Leeteuk.
  Megkóstoltam, és Leeteuk-nek igaza volt ... valami mennyei lett az a leves.
- Amúgy, én még mindig nem bírom felfogni - kezdett bele Yesung - Hogy lehet az, hogy Agie azonnal elkapta Henry-től a betegséget, de mi nem? Hisz mi is itt voltunk. 
- Ezt mondjuk én sem értem - tette hozzá Leeteuk.
- Én igen - mondta Kyuhyun, mire mindenki rá nézett. - Ti tényleg nem láttátok?
- Mit? - kérdezték többen is.
- Agie-nek és Henry-nek is epermintás bögréje volt, amit kicseréltek. Más szóval, Agie ivott Henry bögréjéből.
  Próbáltam visszaemlékezni arra a pillanatra, és ahogy belegondoltam, már én magam sem tudtam eldönteni, hogy az tényleg az én bögrém volt, amiből akkor ittam, vagy esetleg Henry-é.
- Akkor ezért. Így már világos. - szólalt meg Leeteuk.
- De ha te tudtál erről, akkor miért nem szóltál hamarébb? - kérdezte Yesung.
- Én szóltam! Nem emlékeztek?
  És ekkor beugrott: Henry távozása után, mikor ismét belekortyoltam a teámba, Kyuhyun a nevemet kiáltotta, de azt végül nem magyarázta el, hogy miért.
- Már emlékszem - szóltam. - Tényleg figyelmeztetett ... csak már későn.
- Ahogy mondja - vágta rá Kyu.
- Tehát figyelmetlenség - összegezte Leeteuk.
- Sajnálom. - motyogtam az orrom alatt.
- Mondtuk már, hogy nincs miért sajnálkoznod. Ez bárkivel megtörténhetett volna, úgyhogy elég a bocsánatkérésekből! - szólt rám a mellettem ülő Eunhyuk.
- Um.. - hümmögtem.
  Ebéd után a srácoknak vissza kellett menniük dolgozni. Azt mondták, délután egy beszélgetős műsorban fognak szerepelni, utána meg valószínűleg beugornak egy kis italra a stábbal, de mindezek ellenére vacsira hazaérnek. Mondtam nekik, hogy miattam nem kell ezt csinálniuk, de ők csak erősködtek. Egyedül Wookie nem tud hazajönni időben, mert neki mindezek után még jelenése van a Sukirában. Mondta is, hogy ne várjunk rá.
- Biztos ne hagyjuk itt neked az egyikőnk telefonját? - fordult vissza az ajtóból Eunhyuk.
- Nem kell - ráztam a fejem - elég ez a cetli. Ezzel biztosan vissza tudok jönni a dorm-ba, ha épp csatangolni támad kedvem.
- És ha eltévednél? - erősködött továbbra is.
- Majd megkérdezem valakitől útközben. Ne aggódj, megoldom - mosolyogtam.
  Távozásuk után megpróbáltam elfoglalni magamat valamivel. De akármerre néztem, mindenhol Donghae-t láttam. Képtelen voltam a kanapén ücsörögve TV-t nézni, Sungmin szobájában, a jelenlegi ágyamon fetrengeni, a konyhaasztalnál ülni ... szinte mindenhol csak őt láttam. A városba se volt kedvem kimenni, itt bent a házban pedig egy szellemnek éreztem magam. Egy szellemnek, aki lassan depresszióba zuhan.
  Ekkor hirtelen támadt egy egész jó ötletem. Előkerestem a bőröndömből a füzetemet, amibe firkálni szoktam, meg a telefonomat, majd leültem a konyhaasztalhoz. Bízva abban, hogy egy Super Junior-os számot sem fognak leadni, felkapcsoltam a konyhában lévő rádiót is, és nekiálltam rajzolni. Először csak cél nélkül firkáltam a lapot, később kerestem egy képet a telefonomban, és azt kezdtem el lerajzolni.
  Olyan gyorsan elrepült az idő, szinte észre se vettem. A rádióból tudtam csak meg, hogy kb. négy óra is elmúlt azóta, hogy a srácok elmentek. Viszont örültem is, mert ez azt bizonyította, hogy bevált a figyelemelterelős tervem. 
 "Mai legfrissebb híreink a zene világából: A hatalmas rajongótáborral dicsekedhető Super Junior egyik tagja, Lee Donghae épp ma kezdi meg katonai szolgálatát. Mindegyik csapattársa ott volt a búcsúzáson, és ha az információim nem csalnak, a külföldi barátnője is jelen volt."
~ Miért kell rólam is beszélnie? - morogtam magamban a rádió műsorvezetőjére.
  Továbbra is Donghae-ről beszélt. Lekapcsoltam... nem akartam tovább hallgatni. Átmentem a nappaliba, s elvágódtam a kanapén. Előhúztam a zsebemből azt a kis cetlit. ~Mintha kollegista lennék. Nem, ez még annál is rosszabb... mint egy kísérleti lény, aki csak bizonyos időkereteken belül hagyhatja el az épületet.
- Ahh.. - sóhajtottam egy nagyot, mikor hirtelen megszólalt a csengő.
  A hideg is végigfutott a hátamon. Tudtam, hogy nem a srácok közül jött vissza valaki, hisz az nem csengetne. Eddig egy ember volt, aki érkezésekor becsengetett, az SM elnöke. ~De minek jönnek ő ide? Hisz Hae már nincs itt.
  És ekkor rájöttem: Lehet pont ezért. Hogy most már tényleg kotródjak el innen.
  Ismét megszólalt a csengő, melyet egy rövid kopogás kísért. Lassan odasétáltam az ajtóhoz.
- Agie, itthon vagy? - hallottam meg egy női hangot az ajtó túloldaláról. - A fiam azt mondta, te itthon leszel.
~A fiam? - kérdeztem magamtól.
  Válasz nélkül ajtót nyitottam. Eunhyuk anyukája állt előttem hatalmas mosollyal az arcán. 

Eunhyuk szemszöge:

- Hé, nem ugrunk be valami étterembe? Otthon úgysincs mit enni. - javasolta Kangin - Elugrunk Agie-ért, és mehetünk is.
- Mondtam már, hogy anya vitt nekünk vacsit - szóltam.
- Ááá.. akkor, irány haza! Éhen halok. - ölelte át a hasát Kangin.
  Már én is nagyon éhes voltam.

   Belépve az ajtón, valami váratlan tárult a szemünk elé. Agie a konyhapult mellet sürgött-forgott. Ámulatba ejtő volt, mintha egy igazi háziasszonyt láttam volna.
- Azta, micsoda illatok.. - ámuldoztak a többiek.
- Máris megjöttetek? - fordult felénk az ajkát harapdálva - Nem tudtam, hogy ilyen korán hazaértek, hisz még hét óra sincs.
- Végül mégsem mentünk el iszogatni a stábtagokkal. - magyarázta el a korai megjövetelünk okát Leeteuk.
- Ááá.. éhen halok! - ült le az asztalhoz Kangin.
- Sajnos még nincs minden kész. De sietek - és már folytatta is tovább az előbb félbeszakított munkáját.
  Odamentem hozzá, s kivettem a kezéből a fakanalat.
- Segítek neked.
- Á, nem szükséges - próbált lerázni, de nem hagytam magam - Hát, ha ennyire szeretnéd - hagyta rám végül a dolgot - kevergesd ezt, én addig megnézem a rizst.
  Alig 10 percen belül minden kész lett, és meg is terítettünk. 
- Várjunk csak egy percet! - szólalt meg Yesung, mielőtt az első falatot is a szájába vette volna. - Nem azt mondtad, hogy az anyukádhoz nekünk kaját? Akkor miért Agie főzött ránk?
- Nem hazudott! - kezdett bele Agie, mielőtt egy szót is szólhattam volna - Az ételek legtöbbjét tényleg az anyukája csinálta. Viszont volt néhány dolog, amit csak futólag mondott, hogy majd tegyek melléjük az asztalra ... azokat pedig nekem kellettmegcsinálnom, ugyanis nem találtam belőlük maradékot a hűtőben.
- És egymagad el tudtad őket készíteni? - kérdezte Siwon.
- Hát, ami azt illeti, segítségül hívtam az Internetet is. - vakargatta a tarkóját zavarában.
- Ez még Internet használata mellett is zseniális lett - dicsérte Heechul - első próbálkozásra - tette hozzá.
- Na, azért ne lombozzuk le szegényt - lépett Yesung Agie védelmébe. - Nagyon is finom lett, köszönjük - mosolygott rá, mire Agie bólintott egy aprót.
- Gondoltam, hogy nem olyan lesz, mint az amihez ti már kiskorotok óta hozzá vagytok szokva. Már annak is örülök, hogy fintor nélkül meg tudjátok enni.
- Ennyire azért nem vagy szörnyű szakácsnő, úgyhogy ne mond le magad! - mondandóm közben gyengéden megérintettem a vállát, mire elmosolyodott.
- Hya, Lee Hyukjae! - kiáltott Yesung.
- Még ki sem hűlt az ágy, melyből Donghae ma reggel kimászott, te máris ráhajtasz a nőjére? - folytatta Siwon.
- Hogy mi-mivan? - kapkodtam a fejem jobbra-balra. 
  Agie csak nevetett.
- De hisz Donghae reggelig haza se jött - mondta furcsálkodva Leeteuk. - Úgyhogy ez egy picit hülye hasonlat volt.
- De találó - védte meg magát Siwon.
- Az igaz - nevetett fel. 
  Gyors elhúztam a kezemet, mire mind elkezdtek nevetni. ~Vajon tudnak valamit? Esetleg Hae mondhatta el nekik? Nem, az nem lehet!! Akkor viszont minden bizonnyal, csak tréfának szánták.  
- Tényleg, te holnapután mész haza, igaz? - váltott témát Kangin.
- Igen - válaszolta Agie.
- Hé, mit szólnátok, ha holnap este mind elmennénk egy vérbeli koreai étterembe? - vetette fel az ötletet Kangin - Hisz Agie még úgysem járt olyan helyen.
- És vétek lenne úgy hazamennie, hogy ne próbálná ki egyszer is - tette hozzá Leeteuk.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük! - jelentette ki Kangin mosolyogva. 

 Vacsora után mindenki elfoglalta magát valamivel. A legtöbben a kanapéra telepedtek, és egymás kezéből tépdesték a távirányítót. Yesung felajánlotta Agie-nek, hogy elmosogat velem, így ő elment zuhanyozni.
- Csak együtt akartál lenni vele, mi? - repített vissza gondolataimból Yesung a valóságba.
- Ezt meg hogy érted?
- A hülye is látja, hogy bejön neked. Bocsi, hogy elrontottam a szórakozásodat - bukkant fel ördögi mosolya.
- Nem értem, miről beszélsz - tagadtam a vádakat - Én nem is..
- Ha a többiek nem is vették még észre, én tudom, hogy érzel iránta valamit. Vagyis, láttam az erre utaló jeleket.
- Akkor is tévedsz!
- Ám legyen ... annál jobb.
- Minél?
- Ha tényleg nem érzel iránta egy fikarcnyit se, akkor nem is fogsz pofára esni. Ami neked csak jó.
- Pofára esni?
- Igen, hisz Agie egyértelműen csak Hae-t szereti ... ezen nincs mit filozofálni. De mit értetlenkedsz itt ennyit? Hisz ez mindegyikünk számára nyilvánvaló.
- Bocs, este már nem vagyok igazán a toppon.
- Azt veszem észre... nesze, törölgess! - dobott felém egy törlőrongyot.
  Mire végeztünk, Agie is visszatért.
- Végeztem, mehettek! - ment oda a többiekhez Hae pizsamájában, és egy törölközővel a fején.
- Oké! - néztek rá mosolyogva, majd Agie sarkon fordult, s bement a szobájába, azaz Sungmin szobájába.
  Egy kis ideig én is a TV-tnéztem, már amennyire lehetett azt nézni. Ide-oda váltogatták a csatornákat, nem bírtak megegyezni, mit nézzenek.
  Úgy fél óra elteltével ajtónyikorgásra lettem figyelmes. Hátrafordultam, s észrevettem Agie-t, ki épp egy pohár vizet ivott a konyhában. Közben egyszer-egyszer felénk pillantott, majd miután megitta a pohár tartalmát, egyenest visszament a szobájába. 
  Több sem kellett nekem. Felpattantam a kanapéról, s a szobája felé vettem az irányt, mikor félúton szembetalálkoztam Siwon-nal. 
- Hová igyekszel? - kapta el a kezemet.
- Agie szobájába.
- Miért?
- Csak beszélgetni vele.
- Miért? - kérdezte ismét.
- Hát, mert ... biztos nem jó magányosan ücsörögni a szobában.
- Gondolod, hogy annyira gyámoltalan, hogy ha magányosnak is érzi magát, akkor sem jönne ki közénk esetleg TV-t nézni? 
- Lehet feszélyezve érzi magát közöttünk.
- Igen, minden bizonnyal. Úgy fél tőlünk, mint a tűztől.
- Ne csinálj ebből viccet!
- Inkább te kezdj el ésszerűen gondolkozni! Agie nem kisgyerek, és bár velünk nincs olyan bensőséges kapcsolata, mint Donghae-vel, kizártnak tartom, hogy félne leülni közénk beszélgetni, vagy csak az időm múlatni.
  Nem tudtam mivel visszavágni Siwon-nak. Igaza volt.
- Viszont, ha ennyire szeretnéd, felőlem azt csinálsz, amit akarsz - hagyta rám végül az egészet - De egyet ne felejts! Ő Donghae barátnője. A legjobb barátunké.
- Felfogtam.
- Helyes! - elengedte a karomat, s leült a többiek közé.
  Odasétáltam a szoba ajtajához, de mikor kopogni akartam volna, hirtelen ledermedtem. Valami furcsa érzés kerített hatalmába. Erőt vettem magamon és bekopogtam.
- Igen? - hallottam a hangját, majd benyitottam.
  A látvány, mely ekkor a szemem elé tárult, szinte megbabonázott. Egy lámpa sem világított a szobában, mégis tisztán ki lehetett venni Agie alakját, ahogy az ablak mellett ül, és a Hold fénye halványan megvilágítja arcát.
  A szívem, szinte zakatolt. Egyszerűen képtelen voltam ellenszegülni az érzéseimnek. Hát ez lesz az én reménytelen szerelmem kezdete?