16. fejezet: Rémálom

Agie szemszöge:

(hallgasd)Mikor reggel felébredtem, úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. Nyújtóztam egy nagyot, közben elnyomtam egy ásítást. De ezt talán nem kellett volna. Az ásítás által felfedeztem, mennyire fáj a torkom. Köhögtem párat, mire Donghae a másik oldalára fordult. Arca az ágyam felé nézett, s édesdeden összegömbölyödve dugta arcát a takaró alá. Csupán a szeme látszott ki. Pár percig csak gyönyörködtem szunyókálásában, végül a gyomrom szólt közbe hangos morgásával. Óvatosan kimásztam az ágyból, majd apró léptekkel kisurrantam a szobából. Szerencsémre Hae nem ébredt fel, minek örömében mosollyal az arcomon csuktam be magam mögött az ajtót.
- Agie, szép jó reggelt! - kiáltott felém Ryeowook, én pedig mutatóujjammal próbáltam elcsendesíteni őt. - Még alszik? - kérdezte halkabban.
- Igen. - mosolyogtam.
- Az jó, hagyjuk is őt pihenni. - átkarolta a vállamat, s az asztalhoz vezetett.
  Páran még reggeliztek, a többiek a tv előtt ültek. Leültem a szokásos helyemre, Wookie pedig hozott nekem egy tál rizst.
- Köszönöm!
- Ugyan, semmiség. - nevette el magát.
- Már jobban vagy? - vont kérdőre Yesung.
- Igen, sokkalta jobban.
- Az jó. - mosolygott - Kérsz teát? Megyek, csinálok neked is.
- Azt megköszönném. - szóltam utána, mire visszakacsintott rám.
  Yesung nagyon gyors volt, és picit sunyi is, ugyanis saját magának nem készített teát. Bár elismerem, jó ötlet volt így kérdezni, ugyanis ha csak nekem akart volna készíteni, rögtön ellenkeztem volna, hogy majd én megoldom.
- És Donghae? - kérdezte Kyuhyun.
- Alszik. Nem akartam felébreszteni őt. 
- Áá, értem.
- Sajnálom, hogy gondolt okoztam. - tört ki belőlem végül.
- Ugyan, semmiség. Ne is törődj vele. - vágta rá azonnal Leeteuk.
- Miattam kellett falaznotok Hae-nek.
- Már Teuk is mondta, ne törődj vele. - ismételte Kyu - Hae-vel meg amúgy se tudtunk volna mit kezdeni, amilyen állapotban volt.
- Ezt hogy érted?
- Mikor elájultál, az arca hófehérré változott, s úgy nézett ki, mint akiből kiszállt a lélek. Teljesen magába zuhant. Utoljára akkor láttuk őt ilyennek mikor ... - hirtelen elakadt Kyu szava.
- Mikor értesült az apja haláláról. - fejezte be mondatát Leeteuk.
  Nem tudtam, mit válaszoljak. Miért ijedhetett meg ennyire szegény? Bár igaz, akinek olyan magas a láza, hogy elájul miatta, az már életveszélyes állapotban van. Így már talán érthető..
  Hirtelen nyílt a bejárati ajtó, s Eunhyuk lépett be rajta. Köszönt nekünk, ám amint észrevett engem az asztalnál, csak bólintott egyet felém, s a nappali felé vette az irányt.
- Hyuk már evett? - kérdeztem Yesung-től.
- Nem, ma még nem evett.
- Talán valami baj van?
- Nem hiszem, hogy bármi baj lenne. - súgta Siwon - De, ha mégis, arra kis időn belül úgyis rá fogunk jönni.
 ~Vajon mi lelte őt? Miért makacsolta meg magát már megint? Talán az én hibám? Én tehettem valami rosszat? Tényleg nem értem... 
- Agie, AGIE!! - üvöltözte egy ismerő, hang, mire felé kaptam a fejemet. Amit akkor megpillantottam, talán még Eunhyuk viselkedésénél is furcsább volt. Félelmetes és rémisztő volt egy azon időben..

Donghae szemszöge:

  Épp időben érkeztem a reptérhez. Agie a srácokkal együtt az út túloldalán búcsúzkodtak. Leeteuk el is érzékenyült. Nem csoda, nem viseli túl jól a búcsúzkodást ... ahogy én sem. 
  Miután mindenkitől elbúcsúzott, elindult az épület irányába, át az úton. Út közben még megfordult egyszer, hogy intsen a többieknek, mikor észrevett engem. Elmosolyodott, miközben egy hatalmas könnycsepp gördült le az arcán. Kezéből tölcsért formált, s ezt kiáltotta: Köszönöm!
  Hirtelen motor zúgásra lettem figyelmes ... egy autó motorjának hangos dörmögésére. Agie felé közeledett, ki könnyeivel küszködve integetett felém.
~ Miért nem mozdul? Ő nem hallja?
- Neee!!!! - üvöltöttem, s mint egy őrült, kezdtem el rohanni felé.
  De késő ... az autó gyorsabb volt. 
  Térdre rogytam, s magamhoz húztam testét. Könnyeim záporként hullottak. ~ Nem, nem veszíthetlek el! 
  Vértől áztatott karja gyengéden arcomhoz ért, s letörölte könnyeimet. Mosolyra húzta ajkát, és ismét azt mondta: Köszönöm! , majd lehunyta gyönyörű kék szemét.
- Agie! Ne! Nem halhatsz meg! AGIE!! - rázogattam élettelen testét, de nem reagált. Mint egy játékbaba, úgy feküdt az ölemben. - Valaki segítsen! VALAKI!! - kiabáltam, de senki sem jött.
  S ekkor ... felébredtem. Levegő után kapkodva ugrottam fel. (hallgasd)
~Már megint ez a szörnyű rémálom ... üldöz engem, egészen az őrület határáig fog kísérteni.
  Hirtelen Agie ágya felé pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, csupán egy rossz álom volt az egész, ő pedig békésen szunyókál az ágyában. Viszont az ágy üres volt, egy lélek sem feküdt benne.
  Megrémültem, s a nevét üvöltve rohantam ki a szobából. Hangom hallatán az asztalnál ülők mind felém fordultak ... Agie-el együtt.
- Itt vagyok. - emelte fel jobb kezét, melyen a tegnapi baleset nyomaként ott díszelgett a géz. 
- Mi az Hae? - kérdezte Leeteuk, majd lehuppant az Agie mellett lévő székre, s elkezdte leszedni a kezéről a kötést.
  Odarohantam Agie-hez, ki még mindig értetlen arckifejezéssel fürkészte tekintetemet.
- Valami baj van? - kérdezte halkan.
- Miért nem ébresztettél fel!?
- Mert nem akartalak felébreszteni.
- De miért nem?
- Mert egész éjjel miattam voltál fent. - magyarázta - Azt akartam, hogy kipihend magad.
- Legközelebb amint felébredsz, ébressz fel engem is, oké? 
- Miért tenném? Hisz te sem ébresztesz fel, ha netán te kelsz fel hamarább.
- Csak tedd ezt ... kérlek.
- Mondd meg az okát!
- Azt nem tehetem.
- Tényleg? - kérdezte szúrós tekintettel.
  Leeteuk közben lecserélte a kötést Agie kezén, majd felállt s elindult a többiekhez a nappaliba.
- Figyelj - kezdtem bele - az ok egyáltalán nem fontos, az a lényeg, hogy...
- DE, nagyon is fontos! - vágott a szavamba.
- Agie, értsd meg, én ... féltlek téged. Nagyon is!
- És ezért kell téged felébresztenem?
- Igen, ezért.
- Attól félsz, hogy felébredsz, én pedig eltűnök, mint valamiféle szellem?
- Meglehet.. - mondtam fojtott hangon, mire összeráncolta homlokát.
- Már megint egy rémálom, igaz?
  Mondata hallatán megdermedt bennem a vér.
- Ezt mégis miből gondolod?
- Az arcodra van írva. A legutóbb, mikor a nyakamba ugrottál, akkor is pontosan így néztél ki. - a kezem után kapott, s magához húzta - Mondd el, mi bánt! Ha bennem nem is bízol meg, akkor mond el Hyuk-nek, vagy valaki másnak, de beszélj róla. Ha magadba fojtod, azzal csak ártani fogsz.
- Miattam ne aggódj, kutya bajom. - húztam mosolyra a számat, mire Agie arca hirtelen komorrá változott.
  Elengedte kezemet, mely visszahullott a testem mellé, ő pedig a semmibe meredt.
- Magyarán azt akarod mondani, hogy te aggódhatsz értem, de én meg se próbáljak segíteni neked!? - fakadt ki belőle.
- Én nem ezt mondtam.
- Igaz, te azt mondtad, ne aggódjak érted. - ismételte meg szavaimat - De akkor, mégis mit tehetek, hm!?
- Gyógyulj meg, s légy egészséges.
- Tehát foglalkozzak a magam bajával. - hangja ismét komorrá változott, s éreztem azt a kis dühöt is, mely megbújt szavai közt.
- Agie, én...
- Hagyjuk! - kiáltotta el magát - Azt akarod, hogy ne törődjek veled? Ám legyen! - azzal felugrott a székről, s beviharzott a szobájába.
- Ezt jól elintézted öregem! - vágott hátba Siwon - Eredj utána! 
  Mondania sem kellett, már indultam is felé. Óvatosan bekopogtam, de nem jött válasz, ezért benyitottam. Agie háttal az ajtónak ült az ágyon. Lábait maga alá húzta, s azt a plüss halacskát szorongatta, melyet tőlem kapott még mikor megérkezett Seoul-ba.
- Agie kérlek, ne haragudj rám.. - kezdtem bele, de felém sem fordult.
  Közelebb léptem hozzá és leültem az ágy sarkára. Még mindig nem mozdult.
- Igazad volt, rémálmom volt ma reggel. S miatta viselkedtem úgy, mint egy idióta. De kérlek, értsd meg, hogy nem mondhatom el, miről szólt. Nem mondhatom ... mert nem akarom. 
- Ezt volt olyan nehéz kinyögni? - szólalt meg végül.
- Igen.. ezt.
- Akkor mond el valaki másnak, jó? - végre megfordult felém, s mélyen a szemembe nézve mondta mindezt.
- Nem is haragszol rám? 
- Csak egy picit. Azért az érdekelne, hogyan akarod azt elérni, hogy ne aggódjak érted. Akit szeret az ember, a miatt aggódik, bármiről is legyen szó. Nem értem, hogy akarod ezt megszüntetni. 
- Sehogy! - öleltem magamhoz - köszönöm, hogy aggódsz értem, és kérlek, hogy továbbra is tedd ezt!
- Ühm, ez azt hiszem könnyű lesz. - nevetett fel.

Agie szemszöge:
(hallgasd)
- Ühm, ez azt hiszem könnyű lesz. - nevettem el magam, mire Hae kiengedett ölelő karjai közül.
- Gyere, menjünk enni! - állt fel az ágyról, s nyújtotta felém jobb kezét.
- Menj előre, mindjárt megyek utánad.
  Hae kiment, én pedig elkezdtem kutrálni.
  Mikor felugrottam a székről, s berohantam a szobába, ismét elkezdett forogni velem a világ. Nem tudtam, mire véljem, ezért megkerestem a lázmérőt, hátha felugrott ismét a lázam. Szerencsémre meg is találtam, ám amit mutatott, azt már nem nevezném éppenséggel szerencsének.
  Kopogtak az ajtón. Eunhyuk volt az.
- Agie, minden rendben?
- Persze, semmi baj. - mosolyogtam, közben pedig a másik kezemmel eltakartam a kezemben szorongatott lázmérőt.
- Lassan indulunk, gondoltam szólok.
- Oké. - mosolyogtam, ám Hyuk arca komorrá vált. A kezem felé pillantott.
- Neked lázad van! - kiáltott fel. - Még hogy semmi baj, máris keresek valami lázcsill...
- Maradt itt tegnapról, nem kell hoznod. - vágtam rögtön a szavába. - Rendben leszek. - mosolyogtam, de ez nem hatotta meg őt.
  Az ajtó felé indult, mire az eszembe vágott valami.
- Hyuk! - kiáltottam utána - Hae-nek ezt ne mond el, kérlek.
- Mégis miért ne?
- Nem akarom, hogy fölöslegesen aggódjon értem.
- Nem lenne az felesleges.
- Majd én kikúrálom magam, míg ti nem vagytok itthon.
- És mi lesz, ha te elalszol, Hae pedig felhív? Legutóbb is hazarohant hozzád.
- Megoldom, nyugi. Te pedig ehetnél valamit. Nem jó, ha koplalsz.
- Most ne miattam törődj, hanem az egészséged miatt!
- Tsz, pont olyan vagy, mint Hae.
- Legalább valamiben egyet értünk! -azzal sarkon fordult, s kiment a szobából.
  Most már biztos ... már megint én csináltam valamit, ami miatt ilyen lett. De mit? Mi rosszat tettem ellene? Nem értem őt.
  Mire kimentem, a legtöbben már el is indultak. Donghae odafutott még hozzám, nyomott egy puszit a homlokomra, majd ő is elment. Egyedül maradtam.
  Valahogy semmi máshoz nem volt erőm, minthogy aludjak, így visszamásztam a pihe-puha ágyikóba. De csak forogtam, ugyanis álom nem jött a szememre. Előkotortam az mp4 lejátszómat, s bekapcsoltam az egyik Super Junior-os albumot. Olyan furcsa volt, hisz mióta Seoul-ba érkeztem, egy dalt nem hallgattam meg a srácoktól. Olyan jó érzés volt újra hallani az énekhangjukat, mely megnyugtatta lelkemet. Donghae részeinél mindig mosolyra húzódott a szám, s tátogtam a szövegét, mintha vele együtt énekelnék én is.

Donghae szemszöge:

  Az SM bejáratán belépve rögtön egy ismerősbe botlottunk. Sunny volt az, ki valószínűleg az új fellépőruhája igazítására igyekezhetett.
- Sziasztok srácok! - köszönt nekünk mosolyogva.
- Szia Sunny! - üdvözöltük őt.
- Oppa, már jól vagy? - kérdezte tőlem.
- Persze, jól vagyok.
- Ezt örömmel hallom. - mosolygott - Akkor minden jót. Sziasztok!
- Szia!
- Ez most mi volt? - néztem kérdően a többiekre.
- Ja elfelejtettük mondani. - kezdte Leeteuk - Te tegnap beteg voltál.
- Úgyhogy nem ártana, ha néha köhögnél egy párat, a látszat kedvéért. - mosolygott Siwon, s egy zsebkendőt nyomott felém.
- Ja, vagy úgy! - mondtam, majd köhögtem egyet, mire a skacok felnevettek, azután tovább indultunk a próbaterem felé.
  Ám nekem még volt egy kis dolgom, ezért először a főnök irodájába mentem. Bekopogtam, s beléptem az ajtón.
- Ááá, Donghae! Micsoda meglepetés. - köszöntött tárt karokkal - Mégis mi járatban errefelé?
- Csupán ezt szerettem volna visszahozni önnek. - azzal az asztalára helyeztem a repülőjegyes borítékot. - És kérem, legközelebb velem beszélje meg, ha zavarja önt a barátnőm. - azzal sarkon fordultam, és kiviharzottam a teremből.
  Nem vártam meg, mit mondana ... nem is érdekelt volna.
  Sokat próbáltunk, ezért elég hamar meg is éheztünk. Teuk rendelt nekünk kaját, melyet a szünetben jóízűen el is fogyasztottunk. Azután még két órát lehúztunk, mire kijelentettük, hogy egész jó lesz az új koreográfia.
  A szünetben felhívtam Agie-t, hogy tudjam, minden rendben van-e otthon.

Agie szemszöge:
(hallgasd)
  Már épp bóbiskoltam, mikor Donghae telefonja hirtelen megszólalt. Eunhyuk-nek igaza volt.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Minden rendben van veled? - hallatszott Hae aggódó hangja.
- Persze!
- Ezt örömmel hallom. - nevetett - Többször nem foglak zavarni, gyógyulgass! Este viszek majd gyümölcsöt, oké?
- Oké. - mosolyogtam. - Szia apa!
- Apa? - kérdezte vissza, mire elnevettem magam. Tényleg olyan érzésem volt, mintha az apukám beszélne ... bár az enyém nem ilyen figyelmes, de mindig is ilyen apukát akartam, mint amilyen ő most.
- Bocsi, eltévesztettem ... Oppa!
- Na azért! Szia!
- Szia!
  Mikor az órára pillantottam, megbizonyosodtam róla, 100% hogy aludtam, ugyanis már délután fél három körül járt. Picit éhes is voltam, ezért kimentem, hogy összedobjak valami könnyen elkészíthető kaját magamnak. A konyhapulthoz érve, egy cetlit találtam rajta az én nevemmel.
  Ez állt benne:
"Ha megéheznél van a hűtőben kaja, még reggel készítettem neked. Gyógyulj meg hamar. -Ryeowook-"
  Tátva maradt a szám a csodálkozástól. ~Wookie, olyan rendes tőled.
  Miközben ettem egyre csak azon gondolkodtam, hogyan köszönhetném meg neki a fáradozását. De semmi jó ötlet nem jutott az eszembe.
  Evés után elmosogattam magam után, majd beültem a tv elé. Valami vígjáték, ment, azt kezdtem el nézni. Kisvártatva Yesung és Kangin érkezett meg hatalmas szatyrokkal.
- Szia! - köszöntek egyszerre.
- Sziasztok! Hát ti?
- Mindjárt jönnek a többiek is. - mondta Kangin - Ma korábban végeztünk, hogy időben el tudjunk készülni a bulira.
- A bulira? - értetlenkedtem.
- Bizony! - kiáltotta Heechul, ki épp ekkor toppant be az ajtón Kyuhyun és Ryeowook kíséretében - Nagy bulit csapunk ma este. Látod? - mutatta felém az ő szatyrát, mely tele volt alkoholos üvegekkel.
- Azért nem kell ám mindenkinek vedelnie ma éjjel. - kacsintott rám Kyuhyun.
- Te se fogsz maknae! - szólt rá Kangin - Majd én vigyázok rád. - s megsimogatta Kyu fejét, mire szúrós tekintettel Kangin-ra meredt.
  Mindenki sürgött forgott a házban, kivéve egy embert. Ő nem jött haza a többiekkel ... vajon hol lehet?
  Ryeowook, egy mentalista által is irigylésre méltó időzítéssel válaszolta meg az előbb feltett kérdést.
- Azt mondta valamit el kell még intéznie. - vette ki a kezemből a tiszta edényt - Nemsokára ő is itthon lesz, ne félj!
- Ühm, értem! - mosolyogtam, mire ő is elmosolyodott.
  De mi fontosat kell még elintéznie? Talán a bevonulással kapcsolatos? Hmm, minden bizonnyal igen, hisz holnap ... holnap vonul be. Én pedig itt maradok egyedül.
  Holnaptól már nem lesz, ki felhívjon napközben, hogy minden rendben van-e.   Holnaptól már nem lesz, ki gyümölcsöt hozzon nekem.
  Holnaptól már nem lesz, aki mellett álomra hajtsam fejemet ... akihez hozzá bújjak, ha félek ... aki jó éjt puszit adjon a homlokomra ... nem lesz itt, hogy szeressen engem, s én szerethessem őt.