Agie szemszöge:
Másnap kora reggel már ébren voltam. Próbáltam visszaaludni, de hiába. Nem jött álom a szememre. Úgy döntöttem, ha már egyszer képtelen vagyok elaludni, akkor megyek és rendbe szedem magam. Félig nyitott szemekkel, és Némóval a kezemben kisétáltam a fürdőbe. Beléptem az ajtón, s már épp nyitottam volna a csapot, mikor valami furcsát vettem észre a tükörben. Azt hittem álmodok, így megtöröltem a szememet ... de még mindig ott volt. A tükörben egy férfit láttam. Egy teljesen meztelen férfi állt ott háttal nekem.
- Teuk, ideadnád a törölközőt? - szólalt meg az ismeretlen ... de a hangja nagyon is ismerős volt.
Ezt a hangot még álmomban is felismertem volna ... Donghae!
- Teuk! - szólt ismét, de ekkor már meg is fordult. Ijedtemben az arcomba nyomtam a kezemben szorongatott plüsshalacskát. - Agie!? Te-te meg mi.. - dadogott Donghae.
- Bocsi, én nem akartam
- Áá, nem csináltál semmit - vágta rá azonnal.
- Akkor én megyek is. -Némót a szemem előtt tartva kicsoszogtam a fürdőből.
Becsuktam az ajtót, majd nekidőltem. ~Vajon még mindig meztelen? Miken jár az eszem, te jó ég. Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a gondolataim.
- Agie, jó reggelt! - hallottam ahogy valaki odaköszön nekem. Hirtelen a vér is megfagyott bennem. Leeteuk volt az, és épp felém tartott. - Hamar felébredtél. - mondta mosolyogva.
- Sz-szia Leeteuk - makogtam - igen, eléggé korán. - válaszoltam enyhe iróniával a szavaimban.
- Még nyugodtan visszafeküdhetsz ha gondolod ... és ha nem ébrednél fel időben, majd felkeltlek, nyugi.
- Akkor megyek is. - bólintottam, és gyors tempóban visszacsoszogtam Sungmin, azaz az én szobámba. Közben még hallottam, ahogy Leeteuk utánam szólt: -Van bent valaki? , mire még gyorsabb tempóra váltottam, és berohantam a szobába.
Rádőltem az ágyra, de nem tudtam, mit tegyek. Csak forgolódtam. Meg persze, a perverz fantáziám is bekapcsolt. ~Már csak ez hiányzott.
Lassacskán telt az idő, és végre nyüzsgést is kezdtem hallani az ajtóm túloldaláról. Óvatosan kinyitottam az ajtóm. Láttam, hogy már páran az asztalnál ülnek, így én is oda mentem.
- Jó reggelt. - köszönt Siwon. - Gyere ülj ide. - húzta ki a széket nekem.
- Jó reggelt. - mosolyogtam, majd leültem.
Nemsokkal azután, hogy leültem, valaki elkezdett kiabálni.
- Hé srácok, hová tettétek a törölközőket? - már épp a hang irányába akartam fordulni, hogy megtudjam ki az, mikor Siwon eltakarta a szememet.
- YESUNG! - hallottam Leeteuk hangját. ~Tehát Yesung volt az.
- Normális vagy? - kiáltott rá Siwon is.
- Mi? - azt hiszem Yesung mondta ezt. Még mindig nem tudtam lehámozni Siwon kezeit a szememről, így fogalmam sem volt róla, mi történt.
- Mindjárt viszek törölközőt, csak menj már vissza! - hallatszott újra Leeteuk hangja.
Kis csönd következett, amit Siwon hangja tört meg.
- INDULJ! - szinte már üvöltött. Ez után apró lépteket lehetett hallani, majd lassan Siwon is levette a kezét a szememről.
- Mi történt? - néztem rá értetlenkedve, mikor meghallottam Donghae hangját.
- Mi van Yesung, már megint nem találod a törölközőket, hogy itt pucérkodsz nekünk? - mondta nevetve, viszont mikor meglátott engem az asztalnál, hirtelen elfehéredett.
Úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Siwon-ra nézett, aki megrázta a fejét és csak ennyit mondott: - Nyugi, semmit sem látott.
Erre Donghae felsóhajtott, majd a konyha felé vette az irányt.
- Heechul hol van? - kérdezte Kangin, miközben leült az asztalhoz.
- Leugrott az újságért. - szólt Leeteuk, majd újra belekortyolt a kávéjába.
Épphogy Leeteuk válaszolt Kangin kérdésére, nyitódott a bejárati ajtó.
- Omo, omo - hallatszott Heechul meglepett hangja. Körbenézett, de még mindig nem jött beljebb...a küszöbön megtorpant - Teuk, gyere csak ide? - szólt, oda alig hallhatóan Leeteuk-nek.
- Gyere ide te, épp reggelizem.
- Leeteuk! - mondta picit határozottabban.
- Mi az? - Leeteuk felállt, és odasétált Heechul mellé.
- Ezt nézd. - elé nyomta az újságot, amit a kezében szorongatott.
Leeteuk szemei hirtelen kikerekedtek. ~Vajon mi áll az újságban? - gondoltam, mikor hirtelen rám nézett ... azután a konyha felé pillantott.
Valamit odasúgott Heechul-nek, de azt már nem hallottam. Viszont mikor Donghae mögéjük lépett, hogy megnézze, mit is olvasgatnak, mindketten megugrottak ijedtükben.
Donghae szemszöge:
- Erről egy szót se Donghae-nak. - hallottam Leeteuk szavait, amit Heechul-höz intézett, és nagyon kíváncsi lettem, így odamentem hozzájuk.
- Miről is nem tudhatok? - néztem rájuk szúrós tekintettel, mire mindketten megugrottak.
Az újságra pillantottam, majd rájöttem, mi történt.(hallgasd) A főcímsztori vastagon kiemelt mondata: "A Super Junior Lee Donghae-ja egy külföldi lánnyal. Barátság, vagy szerelem?"
- Mi van srácok, az ajtóban eszünk? - Eunhyuk volt az. Most ért fel a 11.-ről. Odajött, és ő is megnézte az újságot. - Én megmondtam, hogy ez lesz. - mondta halál nyugodtan, és egy kis gúnnyal a hangjában.
- Mi az? Mi történt? - kérdezte ijedten Agie. Már nyitottam volna számat, hogy megnyugtassam, semmi gond, de Eunhyuk megelőzött.
- Főcímlap sztori lettetek ... gratulálok. - erre Agie odarohant hozzám.
- Hadd nézzem. - húzta ki Heechul kezéből az újságot. Alig kezdett el olvasni, máris elfehéredett.
- Nincs baj, nyugi. - simogatta meg a hátát Teuk.
Én ledermedtem. Nem tudtam mit tegyek. ~Most mi lesz? Az ügynökség már biztos tudja, nem kell sok, hogy..
A gondolataimat végül Leeteuk telefonjának csengőhangja vágta félbe.
- Igen? - szólt bele Teuk - Értettem. Fél óra múlva ott vagyunk. - letette a telefont, majd rám nézett. - A főnök volt az. Látni akar téged, velem együtt. - mondta, azután Agie-hez fordult - Gyere, üljünk le. - Leeteuk lassan visszavezette Agie-t az asztalhoz. Leültette egy székre, és ő is leült mellé.
Agie arca olyan volt, mint a... körül sem tudom írni, pontosan milyen is volt, de amint rápillantottam, könnyek gyűltek a szemembe, és mozdulni sem bírtam. Teuk még mindig a hátát simogatva próbálta visszahozni őt a valóságba, de nem sok sikerrel.
- Te pedig menj és öltözz fel. - szólt hozzám Teuk, mire felkaptam a fejem. Ismét Agie-re pillantottam, aki még mindig úgy ült, mint egy darab fa... meg sem mozdult. - Donghae! - kiáltott rám újra Leeteuk. - Igyekezz! - tekintetében láttam, hogy ő is érzi, min mehetünk most keresztül, és nem akartam, hogy még jobban aggódjon, ezért berohantam a szobánkba.
Felöltöztem, de képtelen voltam újra kimenni közéjük. A legjobban az fájt, hogy Agie-nek is mindezen keresztül kell mennie.
~Ki kell mennem, meg kell vigasztalnom. Az én hibám, miattam van mindez. Meg kell, hogy védjem őt. - makogtam magamban, de a testem nem mozdult. Féltem, hogy ha kimegyek, és meglátom őt, talán elsírom magam ... ami csak rontana az egészen.
Kopogásra lettem figyelmes, mire reflexszerűen az ajtóra meredtem.
- Gyere be. - szóltam, miután lassan kinyílt az ajtó. Azt hittem Leeteuk jön, hogy végre elinduljunk, de nem ő volt az. - Agie - mondtam ki a nevét, mire ő félénken felemelte a kezét. Intett egyet felém, közben megpróbált egy mosolyt varázsolni az arcára, de nem jött össze, így abba is hagyta.
A szívem megszakadt, mikor gondterhelt arcára pillantottam.
- T-Teuk mondta, hogy jöjjek utánad. - nyögte ki lassan a szavakat. Hangjától, úgy éreztem, könnybe lábad a szemem. ~Miért kell őt is bántani? Semmi rosszat nem tett, akkor meg miért?
- Agie, bármi is történjen, minden rendben lesz. Ígérem. - próbáltam a lehető legmagabiztosabban kimondani ezt a két mondatot, ami úgy érzem, sikerült is.
Agie bólintott egyet, és elmosolyodott. De ez nem az a jókedvű mosolya volt. Úgy tűnt, mintha e mögé az apró mosoly mögé próbálná rejteni a könnyeit.
- Lassan indultok, úgyhogy menned kéne. - mondta, közben az ajtó felé mutatott.
Nem bírtam tovább, odamentem hozzá és átöleltem.
- Minden rendben lesz. Ez még nem a vég ... én mindent meg fogok tenni, ígérem. Megvédlek ahogy csak tudlak. Mindent rendbe hozok. Higgy nekem! - éreztem minden egyes szívdobbanását, teste minden egyes apró mozdulatát. Lassan elhúzódott tőlem.
- Üm. - bólintott egyet.
- Nem úgy tűnsz, mint aki ténylegesen el is hitte azt, amit az előbb mondtam.
- De, elhittem. - mondta, miközben egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában.
- Akkor miért pityeregsz? - közelebb hajoltam hozzá, hogy letörölhessem azt a fránya könnycseppet.
- Ez nem szomorú ... hanem boldog könnycsepp. Azért jelent meg az arcomon, mert boldog vagyok, amiért ezeket mondtad nekem.
- Bízz bennem! - súgtam, azután egy apró puszit nyomtam a homlokára. - Gyere, menjünk. - nyújtottam a kezem felé. Ő megfogta, és lassan kisétáltunk a nappaliba, ahol már Teuk várt rám.
- Indulhatunk? - kérdezte Leeteuk.
- Menjünk. - válaszoltam.
Kézen fogva mentünk Agie-el egészen az ajtóig. Ott végül elengedtük egymás kezét. Úgy éreztem ,mintha egy darab leszakadt volna a szívemből, mikor kezeink elváltak egymástól. Még intett egyet, mosolyogva, mielőtt becsuktam volna magam mögött az ajtót.
Agie szemszöge:
(hallgasd)Mosolyogva integettem. Igen, nagy nehezen, de összehoztam. Nem láthatta, hogy mit érzek. ~Nem akarom, hogy még értem is aggódnia kelljen.
Amint becsukódott az ajtó, azonnal eltűnt minden. A mosoly, az integető kéz, az életkedvem ... minden megszűnt.
- Agie, jól vagy? - hallottam meg Kangin hangját, aki alig állt pár méterre tőlem.
- Am, persze - mondtam, bár nem voltam túl meggyőző - Visszamegyek a szobámba.
- Rendben. - szólt utánam.
Amint beértem a szobámba s becsuktam magam mögött az ajtót, éreztem, hogy már nem bírom tovább. A lábam elkezdett remegni, majd a földre rogytam. A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon.
~ Miért, miért történt mindez? Minden az én hibám. Itt sem kéne lennem.
A földön mászva eljutottam az ágyig. Lassan felmásztam rá, és újra összekuporodtam. Úgy nézhettem ki, mint egy rakás szerencsétlenség. Hirtelen az is megfordult a fejemben, hogy összepakolok - bár nagyon szét sem rakodtam - és elmegyek. Viszont még jóformán mindenki itthon volt, tudtam, hogy elárulnának, Donghae pedig meglehet, hogy utánam jön. Vagy nem ... kitudja.
Lassan eltelt egy óra ... kettő ... azután pedig már az időt sem volt kedvem figyelni. Csak Donghae járt az eszemben. Ahogy ott kuporogtam az ágyon, hirtelen kopogást hallottam meg.
- Bejöhetek? - kérdezte az ajtóm túloldalán lévő személy.
- Igen. - válaszomra kinyílt az ajtó, és Yesung lépett be rajta.
- Gyere, menjünk enni. Főztem rament. - noszogatott.
- Nem vagyok éhes.
- Ne csináld ezt! Úgy hallottam, nem is reggeliztél. Gyere együnk.
- De tényleg nem vagyok éhes. - Yesung odajött hozzám, és leült az ágyam szélére.
- Agie. Enned azért még kell. - erősködött továbbra is - Mit gondolsz Donghae mit csinálna, ha megtudná, hogy nem eszel? Először téged szidna le, majd ellátná a bajomat.
- Akkor egyikőnk se árulja el neki, hogy nem ettem.
- Ez nem megoldás. - mély levegőt vett, amit aztán ki is fújt lassan - Mond csak, miért csinálod ezt? Mi a baj, hm? Nekem elmondhatod.
- Félek, hogy baj történik Donghae-val miattam?
- Tehát ezen rágod magad? Ne aggódj, Donghae már nem kisgyerek, meg tudja oldani a gondjait. Meg amúgy se lesz semmi baj, hidd el. - rám mosolygott, mire az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly - Gyere főzök neked egy teát, meg nézünk valami ökörséget a tv-ben. Nem kuksolhatsz egész nap a szobádban. Gyere már, na. - megfogta a kezem és kihúzott a szobából.
Ahogy észrevettem, már csak mi ketten voltunk a házban. Leültem a kanapéra, s Yesung nemsokkal ezután meg is érkezett kezében két bögrét tartva. Elvetem tőle azt,amelyiket felém tartotta, majd lassan belekortyoltam. Rettentő savanyú volt, amit meg is látott az arcomon.
- Túl sok lett a citrom? - nézett rám picit ijedten - Bocsi, nem akartam.
- Semmi gond. - mosolyogtam. Kimentem a konyhába, tettem bele cukrot, majd visszasétáltam Yesung-höz.
- Tényleg bocsi. Mivel nem vagy hajlandó enni, úgy gondoltam, teszek bele minél több citromot, hogy legalább vitamin legyen a szervezetedben.
- Viszont a citrom leviszi a vérnyomást.
- Jesszus, igaz. - rémüldözött - El is ájulhatnál, mivel nem is ettél. Hú, mit kaptam volna Donghae-tól, ha valami történt volna veled.
- Ne izgulj, hisz semmi sem történt, nem igaz?
- De, igaz. - erre mindketten felnevettünk.
Nemsokkal később Yesung-nek el kellett mennie, de nem maradtam sokáig egyedül, ugyanis alighogy Yesung távozott, Siwon és Kyuhyun jött meg. És ez így ment egész nap, valaki elment, és valaki épp megjött. Ezáltal sosem volt üres a ház ... persze miattam nem is lehetett üres.
Miután Yesung kiráncigált a szobámból, a kanapén ültem egész nap. Bár ment a tv, egyáltalán nem tudtam figyelni rá ... de így legalább a többiek se kérdezgették folyton, hogy mi baj van.
Már kilenc körül járt, és lassan mindenki hazatért már, kivéve három személyt: Heechul-t, Leeteuk-öt és Donghae-t.
- Vacsi! - kiáltott Ryeowook.
- Agie, gyere. - Yesung jött oda hozzám. Meg sem várta, hogy bármit is szóljak, megfogta a kezem, és az asztalhoz húzott.
Mikor leültem rámosolyogtam, mire ő csak nevetve bólintott egy aprót. Már épp hozzáláttunk volna a vacsihoz, mikor meghallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik. Megállt a kanál a kezemben, és nyugtalanul az ajtó felé bámultam. ~Remélem végre ő az.
Az első személy Heechul volt, ő utána Leeteuk jött, majd egy kicsivel később végre ő is megérkezett. Arcán semmi jóra utaló jelet nem találtam, csak fájdalmat. Megijedtem. Odamentem hozzá, de nem mertem megszólalni. Donghae egyszer csak rám nézett, majd örömteli mosoly húzódott végig az arcán. ~Te most színészkedsz? Vagy tényleg minden rendben? De akkor az előbb miért néztél úgy, ahogy? Teljesen összezavarsz. Csak szólalnál már meg ... kérlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése