6. fejezet: Amióta csak megláttalak ... szeretlek

Donghae szemszöge:

  Miután bemutattam Agie-t Donghwa-nak, úgy döntöttünk, kimegyünk focizni. Persze, ezt csak azért találtuk ki, hogy anyu és Agie ne hallja, miről beszélgetünk.
- Hyung, mond csak... - kérdeztem szégyenlősen, közben a labdával játszottam - 10 év ... az sok?
- Mi? - kérdezett vissza Donghwa - Csak nem belezúgtál Agie-be? 
- Hja, hyung! - kiabáltam rá ... pedig igazat mondott.
- Óó, a kisöcsém szerelmes - nevetett Donghwa. Én meg se szólaltam, csak odarúgtam neki a labdát. - Ne légy már ilyen nyuszi ... figyelj, ha szereted, nem számít, hogy 10 vagy 15 év van köztetek. Csak az számít, mit érzel. Ha úgy érzed, hogy szereted, hát szerezd meg. - majd hozzám rúgta a labdát, ami épp előttem állt meg.
- És ha ő nem szeret?
- Nem tudhatod, míg nem kérdezted. Amúgy meg nem azt mondtad, hogy ELF?
- De igen.
- Akkor meg? Van esély. Pontosan egy a tizenöthöz az esélye, hogy téged szeret a legjobban a tagok közül. 
- Ezzel most tényleg megnyugtattál. - néztem rá szúrós tekintettel.
- Nem az volt a célom - mondta - Apát is meglátogattad?
- Áá... tényleg - közben az órámra néztem - Francba, már ennyi az idő ... megyek, szólok Agie-nek. - berohantam a házba.
- Menj csak - kiáltott utánam Donghwa.
  Ahogy beléptem az ajtón, észrevettem, hogy Agie anyunak segített a konyhában. 
- Agie, szeretnék megmutatni neked valamit? Bírsz még biciklizni? - kérdeztem Agie-t, aki eléggé meglepetnek tűnt.
- Áá, persze ... mehetünk. - mondta, közben elmosolyodott.
  Anya próbált marasztalni minket vacsira, de mikor elmondtam neki, hogy mire visszaérnénk, már a vonatra kéne mennünk, megölelt minket, és jó utat kívánt. Donghwa-val együtt kikísértek, majd elindultunk a mai túra utolsó színhelyére.
 - Hová megyünk? - kérdezte Agie.
- Az titok. - kacsintottam rá.
  Egy 10-15 perc alatt meg is érkeztünk. Leszálltam a bicikliről, majd Agie is megállt.
- Hol vagyunk? - látszott az arcán, hogy fogalma sincs róla, mit akarok itt. 
- Mindjárt meglátod - mondtam mosolyogva - még nem érkeztünk meg. 
  Letértünk a főútról, és egy földúton folytattuk utunkat, immár sétálva. Mikor már majdnem megérkeztünk, nekitámasztottam a biciklimet, az egyik fakorlátnak, utána Agie bicaját is az enyémre tettem. 
- Gyere ... már nincs messze. - nyújtottam a kezem Agie-nek, mivel elég meredek út következett. Megfogta a kezem, majd tovább indultunk. 
  Miután felértünk, elengedtük egymáskezét, és így folytattuk tovább utunkat.
- Megérkeztünk. - mondtam Agie-nek.
- Hova? 
- Igazság szerint nem hova, hanem kihez ... szeretném bemutatni neked a számomra legfontosabb embert.

Agie szemszöge:

(hallgasd)- Igazság szerint nem hova, hanem kihez ... szeretném bemutatni neked a számomra legfontosabb embert. - mondta Donghae, közben maga mellé mutatott. 
  Először azt hittem, hülyéskedik, hisz senki sem volt ott, ahova mutatott, de mikor megláttam, mit is mutat, hirtelen a szám elé kaptam a kezem. ~Ez nem lehet. - gondoltam. Egy...egy sírra mutatott. 
- Ő itt az apukám. - mondta Donghae.
  Nem tudtam mit mondjak, így továbbra is csak álltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Donghae megfogta a kezemet, majd a sír elé vezetett.
- Szia apa. - mondta, közben pedig mélyen meghajolt. Én is ugyanígy tettem. - Szeretném bemutatni neked a mellettem álló lányt. - folytatta miután felegyenesedtünk - A neve Agie. Európából jött. Nagyon kedves ember, és remélem, hogy sosem felejt el engem, mert ... én sem akarom elfelejteni őt. - Ekkor rá néztem. Tartott egy kis szünetet, majd folytatta - Apa, emlékszek te mondtad még kiskoromban, hogy egyszer találkozok majd egy olyan személlyel, akit bár nem fogok ismerni, de valahol mégis érezni fogom, hogy hozzám tartozik. Úgy érzem, megtaláltam ezt a személyt. Úgy érzem, szeretem őt. - szavai hallatán elakadt a lélegzetem, és a szívem is kihagyott két dobbanást.
  Ezután egyikőnk se szólt semmit se. A földet néztük mindketten. Egyszer csak Donghae levette a táskáját, és előhúzott belőle egy üveget.
- Nem iszok ... ez tény, de veled apa szeretnék meginni egy pohárral. - elővett két poharat, és öntött mindkettőbe. - Egészségünkre! - koccintotta össze a két poharat, ezután a sajátját megitta, a másikat pedig a sír fűvel borított részére öntötte. 
  Én még mindig csak ott álltam. Nem tudtam, mit tegyek. Úgy éreztem, nincs jogom itt lenni. ~Miért hozott ide? Mit akart ezzel elérni? - ilyen gondolatok keringtek a fejemben, mikor odajött hozzám, és megfogta a kezem. 
- Gyere, mutatok valamit. - mosolyodott el - De előbb hunyd le a szemed.
  Becsuktam a szemem, majd éreztem, ahogy Donghae a kezét a szememre teszi, hogy ne tudjak lesni. Megfordított, és elkezdett vezetni. Lassan haladtunk, mert féltem becsukott szemmel sétálni. Az út sem volt egyenes, és már kezdett sötétedni is. 
- Vigyázok rád, ne félj ... tartalak. - súgta a fülembe. 
  Még egy kicsit sétáltunk, majd hirtelen megálltunk. 
- Megérkeztünk. - mondta, közben levette a kezét a szememről, én pedig lassan kinyitottam a szemem. Az óceán partján találtam magam, ahol épp a naplementét pillantottam meg.
- Te jó ég. - kaptam a szám elé - Ez gyönyörű. - mondtam halkan.
- Szerintem is. - mosolygott. Rá néztem és összerezzentem. Azt hittem a naplementét nézi ő is, de nem .. az ő tekintete pont az én arcomat kémlelte. - Gyönyörű. - mondta még egyszer.
  Elrántottam a tekintetem, mire ő hátulról átölelt. A szívem, azt hittem kiugrik a helyéről, olyan gyorsan dobogott. Hirtelen egy kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Akaratlanul is, de hangosan kimondtam.
- Igaz? - kérdeztem alig hallhatóan.
- Micsoda? - kérdezett vissza értetlenkedve. Nyeltem egy nagyot, majd folytattam.
- Amikor az előbb azt mondtad, hogy szeretsz, azt úgy is gondoltad, vagy csak... - még be sem fejeztem, ő már rögtön válaszolt.  
- Mégis, hogy hazudhatnék az apám előtt? - szavai hallatán a szívem még gyorsabban kezdett kalapálni.
  Donghae megfogta  a vállam, és maga felé fordított. Addig csak némán nézett engem, míg rá nem néztem. Ekkor újra megszólalt. 
- Minden, amit mondtam ... igaz! Amióta csak megláttalak ... azóta, hogy neked mentem ... szeretlek. - ekkor olyasvalami történt, amit eddig még sosem tapasztaltam.
  Két kezével gyengéden megfogta az arcomat, ezután ajkait az enyémekre tapasztotta. Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Csak mi voltunk, senki és semmi más ... csak mi ketten. Donghae átölelt, ezzel még közelebb húzott magához. Kezdtem érezni, ahogy ajkaink lassan elválni készültek egymástól, mikor gondolkodás nélkül közelebb hajoltam hozzá, s viszonoztam csókját. ~Nem akarom, hogy ilyen gyorsan vége legyen, kérlek csak...csak még egy kicsit tovább. - gondoltam magamban, majd átkaroltam a nyakát. Erre Donghae még közelebb húzott magához.
  Kis idő múltán megszakítottuk ezt a meghitt pillanatot, de nem engedtük el egymást. Fejemet a vállára döntöttem, mire ő is rádöntötte fejét az enyémre.
- Én is... - mondtam mosolyogva - Én is szeretlek. - súgtam a fülébe. Éreztem, hogy elneveti magát, amitől elmosolyodtam. 
- Úgy szeretnék még így maradni - szólalt meg, majd kissé szomorkás lett a hangja - de sajna indulnunk kell. - lassan eltolt magától, majd a szemembe nézett - Induljunk. - mosolygott, mire az én arcomon is végigfutott egy mosoly. 

Donghae szemszöge:


- Induljunk. - mosolyogtam.
  Leértünk a biciklikhez, felültünk, és már úton is voltunk a vonatállomás felé. Épp időben érkeztünk, ugyanis már csak pár perc volt a vonat indulásáig. Visszavittem a bringákat, ezután a vonatunkhoz siettünk. Már épp felszállni akartunk, mikor egy ismerős hang a nevünket kiabálta. Megfordultam, és észrevettem, hogy Donghwa fut oda hozzánk. Agie is észrevette őt, majd mikor odaért hozzánk mindhárman elmosolyodtunk.
- De jó, hogy ideértem - fújta ki magát a bátyám - Ezt anya küldi. - mutatott a kezében tartott csomagra - Egyétek meg hazaúton.
- Köszönöm. - mondtuk egyszerre Agie-el, mire megint elnevettük magunkat. 
   Elvettem Donghwa-tól a vacsinkat, azután pedig gyors felszálltunk a vonatra. Leültünk egy üres helyre. Mikor elindult a vonat, még az ablakból visszaintettünk Donghwa-nak. Az ellenőr után nekiláttunk a vacsorának.
- Áa, anya csak pálcát csomagolt. 
- Nem gond. - mosolygott Agie - Tudok pálcával enni. - vette ki az egyik pár pálcát a kezemből.
  Vacsi után úgy döntöttünk, nézünk egy filmet.
- Milyen film legyen? - kérdeztem őt.
- Ne horror, és ne pornó - mosolygott - ezeken kívül bármi lehet.
- Franc, pedig már gondoltam, hogy megnézünk egy jó kis pornót. De kár. - lebigyesztettem le a számat, mire mindketten felnevettünk. - Viszont otthon hagytam őket, úgyhogy tényleg nem fog menni.
- Amúgy se nézném meg. - nézett rám szúrós tekintettel. Azt hittem, komolyan veszi amiket mondok, így már kezdtem volna mentegetőzni, mire elnevette magát. 
- Jó színésznő lennél.
- Jó tanárom volt. - mondta, közben kinyújtottam a nyelvét rám.
  Alig pár perce kezdtük el nézni a filmet, mikor Agie feje a vállamra dőlt. ~Talán ilyen unalmas a film? Vagy talán nagyon kimerült a mai túra után. Nem tudom az okát, de nem is érdekelt. Kikapcsoltam a filmet, és eltettem a laptopomat. Agie fejét lassan felemeltem, majd lassan az ölembe fektettem őt. Szerencsémre nem ébredt fel. Egy kis ideig néztem, ahogy alszik, aztán lassan én is elbóbiskoltam.

Agie szemszöge:
 
(hallgasd)Ahogy ébredezni kezdtem, egyre jobban hallottam a vonat hangját, és a körülöttünk lévő emberek beszélgetését. Viszont, mikor kinyitottam a szemem, valami furcsát éreztem ... mintha valami a derekamra nehezedne.
Lassan arra is rájöttem, hogy vízszintes helyzetben fekszem. ~Na, de ez hogy lehet? Tisztán emlékszem, hogy Donghae mellett ültem, mikor felszálltunk a vonatra. Elkezdtem mocorogni.
- Felébredtél? - hallottam Donghae hangját.
  Ekkor tértem észhez. Amin a fejem pihent, azok Donghae lábai voltak, a derekamra nehezedő dolog, pedig Donghae karja volt. Mire minderre rájöttem, mint a villám ültem fel a helyemre.
- Mi a baj? - kérdezte Donghae - Rosszat álmodtál? - nézett rám aggódóan.
- Áá.. nem, semmi. - próbáltam hihető lenni, de még mindig a sokk hatása alatt voltam. Szerencsémre Donghae nem faggatott tovább. Átkarolta a vállam, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Legközelebb ne hazudj, jó? - mondta egy kedves mosoly kíséretével, mitől a vér is megfagyott bennem.
  Elkezdtem gondolkodni. ~Szóval az tényleg megtörtént? Nem csak álmodtam, igaz? Donghae, tényleg azt mondta, hogy szeret? És én té-tényleg megmondtam neki, hogy viszont szeretem. Akkor a csók ... a csók is valós volt, s nem csak egy álom?
- Na jó, ez már sok. - szólt komolyan - Mond el mi a baj! Nem bírom tovább tétlenül nézni a rémült arcodat. Nekem elmondhatod.
- Tényleg nincs baj. - mosolyogtam - Csak most döbbentem rá, hogy mi is történt a...
- A tengerparton? - fejezte be a mondatomat. Válasz helyett csak bólintottam, mire ő elmosolyodott. - Talán szeretnéd megismételni? - húzódott közelebb hozzám, mire automatikusan elhúzódtam tőle. - Nyugi, ha nem szeretnéd, én sem fogom erőltetni. - majd egy mosoly futott végig az arcán, és visszaült a helyére.
  Kis idő múlva meg is éreztünk Seoul-ba. Miután leszálltunk a vonatról, Donghae felhívta Leeteuk-öt.
- Elugrok a mosdóba, addig itt várj meg, rendben? - mutatott az egyik padra.
- Oké. - mosolyogtam.
  Leültem a padra, és elkezdtem nézelődni. Nem messze tőlem pár középiskolás lány beszélgetett. Az órámra néztem. ~Nem kéne ilyenkor már otthon lenniük? - gondoltam magamban, mikor odajöttek hozzám.
- Ki vagy te? - kérdezte az egyik lány, eléggé mérgesen.
- Csak egy turista. - válaszoltam.
- Ja persze. - szólt flegmán a másik - És mit akarsz a mi oppa-nktól?
- Mi? - kérdeztem értetlenkedve.
- Lee Donghae! Vele voltál ... láttuk - bólogattak - Mit akarsz a mi oppa-nktól, turista!?
- Én nem... - kezdtem volna, mikor az egyik megdobott valamivel.
  Megijedtem. Mindhárom csaj nekem jött. Elkezdtek böködni. Az egyik bökés során elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem. 
- Mi a franc folyik itt? - hallatszott egy ismerős hang.
- Oppa! Leeteuk oppa! - üvöltöztek a lányok.
- Te jó ég, Agie! - a hang felé fordultam, és észrevettem, ahogy Donghae rohan felém.
- Minden rendben? - jött oda hozzám Leeteuk. A lányok még mindig ott legyeskedtek körülötte.
  Donghae is odaért hozzánk. Felszedtek a földről, majd a lányokat eltolva beültettek a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudtuk, elindultunk.
- Eszednél vagy? - kiáltott rá Leeteuk Donghae-ra - Nagyon jól tudod, hogy vannak őrült rajongóid is ... főleg Seoul-ban. Azt is nagyon jól tudod, hogy van rá esély, nem is kevés, hogy kiszúrnak téged. Agie-t meg belekomplikálják, és mi vége? Nem vagy már gyerek, sem kezdő idol. Vagy direkt hagytad magára?
- Dehogy is! - kiáltott vissza Donghae. Leeteuk fortyogott a dühtől. - Sosem akarnám, hogy baja essen.
- Akkor nézz hátra ... ugyanis már megsérült. - Donghae hirtelen hátra nézett. Én eltakartam a kezem, de ő ebből már rögtön tudta, hogy van valami vele. Az arcán aggodalom és szomorúság tükröződött. 
  Leeteuk-nek igaza volt. Mikor elestem, lehorzsoltam a térdem és a tenyerem. 
  Az út további részét néma csöndben töltöttük. Leeteuk ideges volt, Donghae a kezeit tördelte, én pedig meg voltam szeppenve. Leeteuk vezetésével felmentünk a szobánkba. 
- Rád bízom. - nézett Leeteuk Donghae-ra, aki csak bólintott egyet.
  Amint Leeteuk elment, Donghae ellátta a sebeimet.
- Sajnálom. - mondta halkan.
- Van ilyen. - mosolyogtam, de ez most nem igazán zökkentette őt vissza. 
  Míg elrakta az elsősegély dobozt, én a konyhába mentem.
- Csinálok egy kis teát. - szóltam, de nem válaszolt.
  Már kezdtem hozzálátni, mikor valami kemény a fejemnek jött. 
- Jesszus. - tört ki belőlem, majd felszisszentem.
  A fejemhez kaptam, majd rájöttem mi történt. Donghae nem figyelt, és a fejemnek vágta a szekrényajtót. ~Komolyan mondom, ha így folytatom, ma fogok meghalni.
- Úristen, jól vagy? Én,én... - dadogott Donghae.
- Semmi bajom, csak picit fájt. - majd egy apró mosolyt erőltettem a arcomra.(hallgasd)
- Had nézzem. - elvette a kezem, és a homlokomra meredt - Vérzik.
- Tényleg? - próbáltam megnézni, ami persze nem jött össze.
- Ülj le, hozok ragtapaszt. - mondta komolyan.
- Minek erre ragtapasz, pár perc és eláll. - zsörtölődtem, de nem figyelt.
- Aigo ... előbb a kezed, most meg ez. - mondta, közben leült az előttem lévő székre, pont elém.
- Bocsi. - szóltam halkan.
- Még te kérsz bocsánatot, hisz mind az én hibám. Az én rajongóim miatt estél el, és én vágtam az ajtót a fejednek. - szidta saját magát.
- Nem a te hibád. - mondtam, de nem is figyelt.
- Na mutasd csak - eltűrte a hajamat, megfogta a ragtapaszt, és leragasztotta a sebet - Kész is.
- Most gondolom úgy nézek ki, mint egy hülye gyerek. - néztem felfelé, de megint nem sikerült meglátni a sebhelyet, Donghae-ra néztem mosolyogva, aki idegesen a térdét nézte. Erre rögtön eltűnt a mosoly az arcomról - Donghae? Mi a baj?
- Miattam...
- Nem miattad!
- De igen... - nézett rám - miattam történt mindez veled. Mégis mit fogsz mondani, ha holnap meglátnak a többiek?
- Hogy elestem, és hogy bevertem a fejem a konyhabútorba. - válaszoltam halál nyugodtan.
- És, ha kérdik, miért estél el?
- Mert figyelmetlen voltam.
- Mért hazudnál miattam?
- Mert nem direkt csináltad. Nem te böktél el, és nem is szándékosan vágtad azt az ajtót a fejemnek. - megfogtam a kezét - Hidd el, szerencsétlen vagyok én nélküled is. Folyton elvágom valamim, vagy elesek, vagy rosszul lépek, és kimegy a bokám. Nálam ez mindennapos, úgyhogy kérlek, ne okold magad e miatt. - Donghae még mindig csak maga elé nézett - Donghae. - szóltam, mire rám nézett - Mosolyogj - közben a kezemmel mosolyt mutattam az arcomon - a kedvemért. - de ő még mindig rossz passzban volt
- Hogy mosolyoghatnék, ha látom a ragtapaszt a fejeden? - felnéztem a fejemre.
- Akkor leszedem - értem volna hozzá, de Donghae elkapta a kezemet.  
   - Nem!! - kiáltott rám.
- Akkor megmosolyogj már végre!
- Csak, ha kapok egy jóéjt puszit. - hirtelen kedves lett a hangja. ~Végre, sikerült. De mit is mondott? Jóéjt puszi?
- Mégis hány éves vagy? - vontam fel a szemöldököm, mire ő benyomta a kiskutya pofit. - Na jó, kapsz jóéjt puszit, de ha utána nem mosolyogsz, bemegyek a konyhába, és megvágom az ujjam a konyhakéssel!
  - Azt nem hagyom! - kapott a kezem után, amivel hadonásztam.
- Értettem ... és hova kéred a puszidat? - erre Donghae a szájára mutat - Álmodik a nyomor, mi?
- Egy próbát megért.
  Előre hajoltam, és megpusziltam a homlokát, azután visszahuppantam a székemre. 
- Aludj jól ... szép álmokat. - mutogattam - Akkor én mentem is.. - már épp felálltam, mikor megfogta a karomat és visszarántott. Egyenesen az ölében kötöttem ki. Gondolkodni sem volt időm, mikor éreztem, hogy ajkai az enyémhez érnek, és megcsókol. ~Elvesztem, itt akarok meghalni ebben a pillanatban.
- Ez az én jó éjt puszim volt. - mosolygott elégedetten.
- Aish. - húztam el a szám.
- Hja, ezt én szoktam csinálni. - közben megbökött.
- Jó tanárom volt. - mosolyogtam, majd a mellkasára hajtottam a fejemet, mire Donghae átkarolt - Mond csak... - kezdtem bele, mikor rájöttem, hogy ezt már nem kell megkérdezni, hisz tudom a választ.
- Hm?
- Áá, semmi ... az álmosság beszél belőlem. Megyek is.
- Megyek veled ... elvégre szomszédok vagyunk. - elmosolyodott.
  Még az ajtóban odasúgtam neki, hogy csendben menjen, nehogy felébressze Leeteuk-öt, mire őt válaszként felmutatta a hüvelykujját. Intett egyet, mire én is elkezdtem integetni. Ezután bementünk a szobánkba. Mivel ki voltam merülve, hamar álomba is merültem.