5. fejezet: Az uticél ... Mokpo

Agie szemszöge:

  (hallgasd)Reggel korán felébredtem. Már úgy fél ötkor ébren voltam. Mivel nem tudtam visszaaludni, kimentem a konyhába egy kis tejet inni. De ettől csak még jobban felébredtem. Azon töprengtem, mihez kezdjek magammal, hisz a többiek még alszanak, és nem akarom felébreszteni őket. Gondoltam, főzök nekik valami finomat, a kedvességükért, hogy befogadtak engem. Bár lehet, ma már távoznom is kell. Mivel tegnap este Ryeowook elmondta, mit hol találok, gond nélkül megtaláltam a hozzávalókat és az edényeket is. Főzés közben gyorsan repült az idő. Talán, mert egész idő alatt máshol járt az eszem? Meglehet, ugyanis nagyon gyorsan eltelt az a 20-25 perc, amennyi idő kell, hogy elkészüljön ez az étel. Már majdnem kész voltam, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Te vagy az, Agie? - suttogta Leeteuk, aki félkómásan a fejét vakargatva jött a konyha felé - Azt hittem Wooki van itt. - közben elnyomott egy apró ásítást.
- Áá, szia - motyogtam. Kicsit megijedtem, mikor megláttam őt.
- Mit főzöl? - kérdezte mosolyogva.
- Egy kis tejberizst.
- Óó, értem. Biztos finom lesz. - mosolygott - Na de én megyek, felébresztgetem lassan a többieket.
- Rendben. - szóltam utána.
  Nem sokkal azután, hogy Leeteuk távozott Ryeowook jelent meg.
- Jó reggelt. - köszönt Ryeowook - Mi finomat főzünk? - kérdezte a lehető legkedvesebben.
- Jó reggelt. Csak egy kis tejberizst készítek, de ha jól látom, már épp el is készült. - magyaráztam neki.
- Ez elég nagy adag egy embernek - nézett az edénybe - csak nem nekünk készítetted?
- De igen. - mosolyogtam.
- Aztaa.., aranyos vagy. Köszönjük. - majd egy édes mosoly húzódott végig az arcán.
- Ne köszönd meg, míg nem kóstoltátok, mert elromlik az íze. - viccelődtem.
- Csak nem. - mondta, közben elnevette magát - Na, ha végeztél, akkor nekilátok a reggelinek.
- Segíthetek?
- Nem kell, de ha szeretnél, akkor segíthetsz. - válaszolta.
- Akkor, mit csináljak? 
- Hmm... tegyél a főzőbe 5-6 bögre rizst. Legyen inkább 7, hátha repetáznak - magyarázta.
  Míg én a rizst mértem ki, Siwon jött oda hozzánk.
- Wook, azt mondtad, hogy jöjjek segíteni. De azt nem mondtad, hogy már van egy csinos kuktád. - közben rám nézett, és meghajolt köszönés képen.
- Én sem tudtam, hogy lesz. - mentegetőzött Ryeowook - De így legalább gyorsabban végzünk. - mosolygott rám, amitől az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly.
  Ryeowook-nak igaza volt, nagyon gyorsan elkészültünk. Siwon-nal együtt terítettünk meg, és már az ételeket vittük az asztalra, mikor Heechul és Donghae még félálomban csoszogtak az asztalhoz.
- Jó reggelt - ásított Heechul.
- Neked is álomszuszék - kiáltott neki Ryeowook.
- Jó reggelt. - köszönt Donghae is. A szemeit dörzsölgetve ült le az asztalhoz.
  A legutolsó edényt ő elé raktam le. Ekkor vett észre. A szemei kikerekedtek, és rám meredtek.
- Jó reggelt. - köszöntem neki mosolyogva.
- J-jó reggelt Agie. - dadogott. A szívem majd kiesett a helyéről a szavai hallatán.
  A konyhába indultam az utolsó edényért, mikor Siwon megfogta a vállam.
- Hagyd csak, majd én kiviszem. Ülj csak el, eleget segítettél. – mosolygott rám.
- Ülj ide. – szólt Donghae, közben a mellette lévő széket húzta ki nekem. Mosolyogtam, majd leültem mellé.
  Lassacskán a többiek is megérkeztek.
- Mi ez az édes illat? – kérdezte Kangin, mikor belépett a bejárati ajtón Leeteuk és a többi tag kíséretével, akik a 11. emeleten laknak – Wook, te sütöttél valamit koránjában?
- Én ugyan nem. – felelte, közben egy félmosollyal az arcán rám pillantott.
- Most, hogy mondod, már én is érzem. - mondta Heechul.
- Én is. - szólt Yesung, majd mindenki Ryeowook-ra nézett.
- Mondom, hogy nem én csináltam. - mondta Ryewook, közben a kezével hadonászott.
- De akkor ki? - kérdezte Kyuhyun.
- Szerintetek, az asztalnál ülők közül, ki képes hajnalban főzögetni nekünk? - vonta kérdőre a többieket Leeteuk. 
- Wooki - Heechul, Kyuhyun, Eunhyuk és Yesung szinte egyszerre mondta ki Ryeowook nevét, közben pedig mind a négyen Ryeowook-ra mutattak.
- Agie - hallatszott Donghae válasza. Olyan halkan mondta, szinte már suttogott, de én tisztán hallottam, hogy a nevemet mondja. Hirtelen összerezzentem.
- Ott a pont. - csettintett Leeteuk Donghae felé. A vér is megfagyott bennem.
- Mi? Komolyan? - meredtek rám a tagok, amitől elvesztettem azt a kevés önbizalmat is, amim eddig volt. Úgy éreztem magam, mintha egy kihallgatáson lettem volna. 
  Nyeltem egy nagyot, majd megszólaltam.
- Én csak meg akartam hálálni, hogy befogadtatok tegnap este. - nem mertem a szemükbe nézni.
- Tehát ezért? Jaj, igazán nem kellett volna ezért főzögetned nekünk. - mondta Leeteuk.
- De én meg akartam hálálni valahogy, és jobb nem jutott eszembe.
- Köszönjük. - mondta Donghae mosolyogva, majd megsimogatta a hátam.
- Szerintem együnk. Mindjárt éhen halok, és még csak reggel van. - szólalt fel Eunhyuk. - Köszönjük az ételt. - mondta, majd nekilátott az evésnek. A többiek is követték a példáját.
- Tényleg, majd elfelejtettem... - kezdte Leeteuk - addig maradsz nálunk, ameddig csak szeretnél.
- Tényleg? Áá, köszönöm. - olyan boldog voltam, mikor ezt meghallottam.
   Reggeli után elmentem felöltözni. Donghae még reggeli közben mondta, hogy a Mokpo-i vonat 9:10-kor indul, ezért sietnünk kell majd. Gyors felöltöztem, összepakoltam a cuccaimat, majd kimentem a nappaliba. Donghae és Leeteuk már ott vártak rám.
- Bocsi. - mentegetőztem.
- Semmi gond. - szólt Donghae - Akkor indulhatunk? 
- Persze. - mosolyogtam, majd elindultunk a lift felé.

Donghae szemszöge:

   (hallgasd)Picit ideges voltam. Nem attól, hogy el fogunk késni, sokkal inkább attól, hogy mi fog ma történni. Remélem, minden simán fog menni. Ahogy így gondolkoztam, megérkezett Agie.
- Bocsi. - mondta, mikor odaért hozzánk.
- Semmi gond. - válaszoltam - Akkor indulhatunk?
- Persze. - szólt mosolyogva. Ez a mosoly fog egyszer megölni, már érzem.
  Teuk vitt ki minket az állomásra. Mikor kiszálltunk az autóból, még utánunk kiáltott egyszer.
- Melyik vonattal jöttök haza?
- A 18:25-össel. Úgy tíz körül érünk haza.
- Rendben, akkor majd hívj, ha megérkeztetek. Szép napot.
- Hívlak. Szia. - kiáltottam utána, majd Agie-hez fordultam - Menjünk. - válasz helyett csak bólintott egyet.
  Miközben a jegyeket vettük, valami furcsát éreztem. Mintha figyelnének. Hátrafordultam, és a gyanúm sajnos beigazolódott ... néhány középiskolás lány nézett felénk, közben egymásnak sugdolóztak, és mosolyogva ugrándoztak. Reméltem, hogy nem fognak odajönni hozzánk. Akármennyire is szeretem a rajongóinkat, most nem szeretnék egyel se találkozni. 
  Miután megvettük a jegyeket, kimentünk a megállóba. A vonat pár perc várakozás után meg is érkezett. Felszálltunk, majd kerestünk egy jó helyet magunknak. 
- Izgulsz? - kérdeztem Agie-t, mikor leültünk.
- Csak egy picit. - válaszolta.
  Kis ideig a tájban gyönyörködtünk. Ő a tájban én pedig hol a tájat néztem, hol pedig őt. 
  Az ellenőr távozása után egy kis beszélgetést kezdeményeztem.
- Amúgy, hány éves vagy?
- 19.
- Komoly? Akkor tíz évvel fiatalabb vagy nálam? - nagyon meglepődtem a válaszán. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy a korkülönbség köztünk.
- Igen. - mosolygott.
- Akkor te még tanulsz?
- Igen. Idén ősszel megyek egyetemre.
- Azta...és milyen egyetemre fogsz járni?
- Gyógyszerészeti.
- Akkor te jó vagy természettudományból, igaz?
- Hát, mondjuk rá. - közben elnevette magát.
- Sok sikert a tanulmányaidhoz ... és kitartást.
- Köszönöm. - válaszolta.
  Még hosszú út állt előttünk. Egy ideig zenét hallgattunk, volt, mikor együtt, de többnyire külön-külön hallgattuk a dalokat. Wooki csomagolt nekünk egy kis ebédet, azt dél körül meg is ettük. Miután befejeztük az evést, már nem kellett sokáig utaznunk, hogy megérkezzünk Mokpo-ba. Mikor leszálltam a vonatról, és megláttam magam előtt a Mokpo-i megálló tábláját, nagyon jó érzés töltött el. #Végre, hazaértem.

Agie szemszöge:

  Elég hosszú út volt, míg megérkeztünk, körülbelül három órát vonatoztunk. Leszálltunk, majd átmentünk a Mokpo-i állomás épületén. 
- Mindjárt jövök. - szólt Donghae - Itt várj meg.
- Rendben. - válaszoltam neki mosolyogva.
  Kis időn belül két biciklivel jött vissza.
- Ezek meg? - kérdeztem meglepődve.
- Van itt egy biciklikölcsönző. Egész napra kibéreltem őket. - magyarázta arcán egy elégedett mosollyal - Indulhatunk?
- Naná!
- Ugye tudsz biciklizni?
- Ez nem kérdés. - vágtam rá a választ a kérdésére, közben felültem a biciklimre.
- Huh, akkor jó. Induláás. - kiáltott Donghae.
  Annyit tekertünk, hogy már azt hittem leszakad a lábam. De élveztem. Nagyon is. Miközben bringáztunk a városban, és az körül, Donghae egyfolytában mesélt. Mesélt, mesélt, és mesélt. - Itt estem el először a biciklivel ... itt volt az első focimeccsem, még általános iskolás koromban ... ide szoktunk járni piknikezni a szüleimmel és a bátyámmal ... erről a fáról estem le úgy 7 éves koromban, mert Donghwa megijesztett ... stb., stb. Ilyen városnéző körúton még sosem voltam. Több érdekességet hallottam Donghae múltjáról, mint Mokpo-ról. De nagyon érdekes volt. 
- A következő megálló az otthonom. Beugrunk egy kicsit, rendben? - mondta Donghae.
- Óó, persze ... menjünk.
  Egy tíz perc alatt meg is érkeztünk. Egy idősebb hölgy, gondolom az anyukája, a ház előtt söprögetett.
- Anya! - kiáltott neki Donghae, majd eldobta a biciklit, és odafutott hozzá. 
- Donghae, kisfiam ... hát, te meg hogy kerülsz ide?
- Szabadnapom van, így eljöttem. 
  Lassan én is odamentem hozzájuk.
- És ki ez a fiatal hölgy? - kérdezte Donghae anyukája.
- Ő Agie. Európából jött, és mivel ide is el akart látogatni, elkísértem őt. - magyarázta Donghae.
- Üdvözlöm. - köszöntem neki.
- Beszélsz koreaiul? Milyen aranyos. - mondta Donghae anyukája, majd kezet fogott velem - De hol találkoztatok? - vonta kérdőre fiát.
- Egy parkban futottunk össze. - mondta.
- És hol laksz? - fordult hozzám az anyukája.
- Én egy...
- Egy hotelban lakik, nem messze a dorm-tól - vágott a szavamba Donghae.
- Szegény lány, ne kiabálj így bele mások beszédébe. - szidta le Donghae-t, én viszont nagyon megkönnyebbültem, mikor Donghae megszólalt. 
- Elnézést. - hajtotta le Donghae a fejét.
- Jaj, semmi baj. - mondtam, közben megfogtam Donghae vállát, és felegyenesítettem őt.
- Gyertek, menjünk be. - szólt Donghae anyukája - Donghwa is itt van.
- Donghwa!? - lepődött meg Donghae, majd befutott a házba. Én az anyukájával sétáltam be. Mire beértünk, Donghae már Donghwa-val beszélgetett.
- Áá, tényleg, majdnem elfelejtettem - mondta Donghae, mikor meglátott. Odajött hozzám, és Donghwa elé vezetett. - Ő itt Agie... - mutatott be - ő pedig a bátyám Donghwa.
- Örvendek. - köszönt Donghwa, majd a kezét nyújtotta.
- Én is. - mosolyogtam rá, és kezet ráztam vele.
  Egy ideig itt maradtunk. Míg Donghae a bátyjával passzolgatott a kertben, én az anyukájának segítettem a konyhában.
- Ha feldaraboltad őket, bele is teheted az edénybe. - mondta, én pedig pontosan így cselekedtem.
- Megvan ... ezután? - kérdeztem őt.
- Ülj le ... még ezt befejezem, és készen is vagyunk. - mosolygott rám - esetleg figyelhetsz a levesre, nehogy kifusson.
- Rendben.
  Miközben a levest kevergettem, kinéztem az udvarra, ahol Donghae-ék fociztak. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Mond csak, mióta szereted? - Donghae anyukájának kérdése olyan volt, mintha hideg vizet öntöttek volna a nyakamba.
- Mi-micsoda? - értetlenkedtem.
- Hjaj, ne szégyellősködj előttem ... az arcodra van írva, hogy szereted őt. Szóval ... mióta?
- Háát, már régóta. - pirultam el.
- Nem két napja, igaz?
- Inkább két éve.
- És ő ezt tudja?
- Nem, dehogy tudja.
- Akkor mond meg neki!
- Tessék?
- Jól hallottad ... mond meg neki, hogy érzel. - ez a mondat elgondolkodtatott.
  Mégis, hogy mondhatnám el neki!? Csak úgy álljak elé, és vágjam a szemébe!? És ha ő nem így gondol rám? Akkor mi lesz? Kinevet? Nem, nem merem. Nem bírnám ki a megalázást.
- Agie, szeretnék megmutatni neked valamit? Bírsz még biciklizni? - Donghae volt az. Hangja hallatán majdnem összeestem a rémülettől.
- Áá, persze ... mehetünk. - mondtam, közben megpróbáltam egy mosolyt erőltetni magamra.
- Nem maradtok legalább vacsorára? - nézett ránk Donghae anyukája.
- Sajnos nem maradhatunk - kezdte Donghae a magyarázkodást - a vonatunk úgy másfél óra múlva indul. Mire visszaérnénk ide, már mennünk is kéne.
- Értem ... akkor jó utat, és vigyázzatok magatokra út közben. - majd megölelt minket.
  Donghae anyukája és a bátyja kikísértek a kapuig, még utánunk kiáltottak, hogy vigyázzunk magunkra. Hátraintettünk neki, majd útnak indultunk.
- Hová megyünk? - kérdeztem Donghae-t.
- Az titok. - kacsintott rám.