Agie szemszöge:
(hallgasd)
Olyan boldog voltam, hogy készíthettem róluk egy képet, de egyben rázkódott az egész testem az izgalomtól. Alig tettem pár lépést mikor valaki megérintette a vállamat. Megfordultam, és majdnem elájultam mikor megláttam, hogy Donghae állt előttem.
- I am sorry - kezdte - Could you tell me where are you go? - kissé nyögve mondta a szavakat, és az arcán is látszott mennyire pánikolt,hogy nem mondott-e totál hülyeséget. Mivel tudtam, hogy az angol nem az erőssége, így inkább koreaiul válaszoltam neki:
- Persze. Szlovákiából jöttem ... ez egy ország Európában - magyaráztam neki mosolyogva.
A válaszom hallatán lefagyott egy pillanatra, majd folytatta:
- Te tudsz koreaiul? - olyan hangsúllyal kérdezte, mintha legalább azt mondtam volna, hogy jártam a Holdon.
- Hát, mondjuk ... Amúgy az ,,where are you from,, nem pedig ,,where are you go,,.
- Jaa ... akkor azért volt olyan furcsa - majd elkezdtünk nevetni egymáson. Olyan édesen nevetett, ha nem akartam volna, akkor is elmosolyodtam volna rajta.
- És mi járatban Seoul-ban? Városnézés? - kérdezgetett tovább.
- Igen - közben megvakartam a fejemet. Teljesen elvarázsolt, nem tudtam ésszerű válaszokat adni neki.
Egyszer csak egy hangot hallottam meg nem messze tőlünk.
- Donghae, mi mentünk. - Leeteuk volt az, aki Eunhyuk-kel együtt ugyanott álltak, és figyeltek minket.
- Rendben, később találkozunk - hangzott Donghae válasza.
~Később? Ez mit akar jelenteni? - töprengtem.
- Aztán csak ésszel! - kiáltott Eunhyuk Donghae-nak. Donghae gonoszan rápillantott Eunhyuk-re, aki egy gúnyos mosoly kiséretével fordult Leeteuk után.
- Nem kéne neked is menned? - kérdeztem Donghae-t - nem akarlak feltartani. - bár szívem mélyén egyáltalán nem akartam, hogy elmenjen.
- Ennyire zavarok? - kérdezte, s közben azokkal a gyönyörű szemeivel az én szemeimet fürkészte.
- Dehogy is - ráztam a kezem - csak hát, te nem egy ´hétköznapi´személy vagy - magyaráztam, nehogy félreértse az egészet.
- Viszont még a nem ´hétköznapi´személyeknek is van hétköznapi élete - közben a sültös sapkáját fejére húzva behajolt, így egy vonalba volt a tekintetünk, majd egy apró mosoly terült el az arcán. Én megszeppenve bámultam rá. - Körbevezethetlek, ha gondolod - mosolygott tovább.
- Az jó lenne - mosolyogtam viszont.
- Szeretnéd?
- Persze.
- Akkor nyomás! - mutatott előre, mire én elnevettem magam.
Bólintottam, majd elindultunk.
- Mondd csak, nem vagy szomjas? - kérdezte.
- Háát, talán egy kicsit.
- Van itt a közelben egy nagyon jó kávézó. Elmegyünk oda?
- Mehetünk - válaszoltam kissé félénken.
- Légy már magabiztosabb, hallod? - szólt rám Donghae - Nem kell félni, nem eszlek meg. - mosolygott.
- Tudom...
- Akkor hajrá ... hadd lássam a magabiztos énedet. - közben kihúzta magát, amivel gondolom azt akarta bemutatni, mit kéne csinálnom, ezért én is kihúztam magam, mint ahogy ő tette azt. - Na ez már tetszik - mondta. Közben láthatóan megelégedett a látvánnyal.
Nemsokára meg is érkeztünk az említett kávézóhoz. Amint odaértünk Donghae elém szaladt és kihúzta az egyik széket.
- Foglalj helyet - mondta aranyos mosolyával az arcán.
- Köszönöm - majd leültem. Utána ő is leült a velem szemben lévő székre.
A pincér pár másodperc múlva meg is érkezett.
Donghae szemszöge:
- Jó napot. Mit parancsolnak? - kérdezett minket a pincér.
- Én egy fekete kávét kérnék. És te? - ekkor jöttem rá, hogy mér a nevét sem tudom. Olyan bunkónak éreztem magam.
- Egy csésze citromos teát. - válaszolta.
- Máris hozom. - szólt a pincér, és már el is ment.
- Elég bunkó vagyok, még a nevedet sem tudom. Megkérdezhetem, hogy hívnak? - közben a fejemet vakartam. A bőr is lesült az arcomról szégyenemben.
- A nevem Agie. - mosolygott.
- Az enyém Donghae ... bár lehet ezt már tudod.
- Igen, tudtam. Örvendek. - közben felém nyújtotta a kezét.
- Én is. - majd kezet ráztam vele. Közben csak mosolyogtunk.
Nemsokkal ez után megérkezett a pincér a rendelésünkkel.
- A kávé és a citromos tea - mondta - egészségükre.
- Köszönjük - szinte egyszerre válaszoltunk, ezért újra elnevettük magunkat.
- És mit szeretnél megnézni? - kérdeztem őt.
- Hát, a célom két város volt. Seoul és Mokpo.(hallgasd)
- Én Mokpo-ban születtem. - vágtam rá azonnal - Úgy ismerem, mint a tenyeremet. - majd felemeltem a kezem.
Ő csak mosolygott.
- Elkísérhetlek - törtem meg az édes nevetését.
- He? Hová? - nézett rám értetlen arccal.
- Mokpo-ba. - válaszoltam.
- Mokpo-ba? - értetlenkedett tovább. Olyan aranyos volt.
- Igen. Mikor mennél?
- Háát, holnap akartam lemenni körülnézni. - már megint bizonytalan és félénk volt.
- Mondtam, hogy légy magabiztos, nem? - szóltam rá - Úgy tudom holnap nincs munkánk, így semmi akadálya, hogy elmenjek veled ... amúgy is le akartam menni mostanság oda.
- Ááá ... értem - válaszolta - örülnék neki, ha elkísérnél - majd egy molyost futott végig az arcán.
Épp ekkor szólalt meg a mobilom.
- Bocsi, csak egy perc - magyarázkodtam, mire ő csak mosolygott tovább.
Eunhyuk hívott.
- Hyung! - köszöntem neki a telefonba.
- Hae, mondd csak, hol vagy? - kérdezte Hyuk.
- Egy kávézóban, nem messze a szökőkúttól.
- Azzal a csajjal, igaz? - mondta gúnyos hangon.
- Igen ... miért, csak nem féltékeny vagy?! - húztam az agyát.
- Féltékeny a halál, a film miatt kérdeztem.
- Persze.
- És mikor jössz vissza, hm?
- Nem tudom, de szerintem még egy jó ideig nem megyek. Miért?
- Csak, hogy van-e nálad kulcs.
- Ja, az nincs ... majd felhívlak, ha indulok.
- Oké - már majdnem letette mikor eszembe jutott, mit is akartam kérdezni tőle.
- Hyung, jut eszembe, holnapra nincs meló, igaz?
- Tudtommal nincs, miért kérded?
- Leugrok Mokpo-ba. - közben Agie-ra néztem, aki a teáját kortyolgatta.
- Nem a jövő héten akartál menni? - kérdezte.
- De igen, viszont változott a terv. - magyarázkodtam.
- Bemutatod az anyukádnak, míg el nem tűnik újra? Tudod ő egy emberi lény, nem kényszerítheted rá, hogy a barátnőd legyen, csak ezért, mert te beleestél. - oktatott ki Hyuk.
- Hja, LEE HYUKJAE!!! - ordítottam a telefonba. Agie hirtelen megszeppent.
Hyuk pedig válasz helyett csak nevetett.
- Most meg mit röhögsz? - vágtam oda a kérdést a lehető legundokabb hangon.
- Hwaiting Hae - mondta - he, he, he - röhögött tovább.
- Hja, hyung?! Hja! ... - de lenyomta. - Még egy ilyen majmot - közben a telefonomra néztem.
- Valami gond van? - kérdezte Agie.
- Nem ,dehogy. Hyuk-kel mindig így beszélgetünk ... ez már szinte szokás. - próbáltam megtörni az arcán megjelent aggodalmat.
- Óóó... értem - majd újra belekortyolt a teájába.
Kis ideig ilyen nyugodt hangulatban üldögéltünk. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak élveztük a pillanatot. Elmélkedésünket egy tinédzser korú srác zavarta meg.
- Tessék - szólt, közben pedig a kezében lévő papírt nyújtotta felém - ez az önöké. - válaszolta.
- Köszönöm - válaszoltam. Kivettem a kezéből az össze tekert papírt, mire ő meghajolt és távozott.
Agie-val együtt értetlenül néztük a papírlapot.
- Bontsd ki, hadd lássuk mit kaptunk - kérte Agie.
- Rendben - majd kibontottam.
Amint megláttam mi van a lapon kidülledt szemekkel bámultam, majd körbenéztem. Egy rajz volt rajta, ahogy Agie-val ennél az asztalnál ülünk és beszélgetünk.
- Mi van rajta? - kérdezte.
Megmutattam neki a képet, mire ő is körülnézett.
- Ez meg hogyan? - nézelődött értetlenül.
- Nem tudom - válaszoltam. Ekkor vettem észre az írást a jobb alsó sarokban. - Teuk! - mondtam halkan.
- Leeteuk? - kérdezte.
- Igen, ő. Bár nem tudom hogyan.
- Megnézhetem? - közben a lap felé nyúlt.
- Persze. - nyújtottam át a rajzot.
Egy ideig nézegette, majd megszólalt.
- ,,Vigyázz rá, nehogy eltévedjen! Szép napot!! Teukki,, - olvasta fel az írást.
- Olvasni is tudsz?
- Furcsa lenne, ha csak beszélni tudnék, nem? - válaszolta - Nem semmi ez a rajz.
- Igen, nagyon szép ... szeretnéd megtartani?
- Mi? Hogy én? - már megint értetlenkedett.
- Igen te.
- Nem is tudom ... neked nem kell igaz?
- Én majd készítek egy másik képet rólunk, ez pedig nyugodtan a tiéd lehet. - mosolyogtam rá.
- Ééértem - mosolygott viszont.
Közben a rendelt italainkkal is végeztünk. Én bementem fizetni, míg ő odakint várt rám.
- Akkor indulhatunk a városnézésre? - kérdeztem.
- Persze - válaszolt. Végre magabiztosság sugárzott a válasza mögül.
- Akkor induljunk! - majd nekivágtunk a túránknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése