- Jaj, ne is kérdezzétek! - kezdett bele meséjébe Henry - Szörnyű volt. Úgy négy nappal ezelőtt kezdődött az egész. Először nem volt étvágyam, azután elkezdett forogni velem a világ ... hitelen nagyon melegem lett, majd pár perc elteltével már a hideg rázott. 39-fokos lázam volt, alig éltem. Az orvos azt javasolta, maradja ágyban néhány napig ... bár nem is tudtam volna mást csinálni. Egy élő hulla voltam. Nem bírtam se járni, se ébren maradni. De mára már sokkal jobban vagyok. - mosolyodott el története végén.
Donghae szemszöge:
- Hé, jól vagy? - kaptam Agie keze után.
- Persze, csak megszédültem. - mosolygott rám, de valahogy nem tudtam elhinni, hogy igazat mond.
Alig tett pár lépést a nappali felé, egyszer csak összeesett előttem.
- AGIE! - üvöltöttem el magam, majd feléje ugrottam. Szerencsémre időben reagáltam, így képes voltam elkapni őt, mielőtt a földre zuhant volna. - Agie - rázogattam, de nem használt.
Olyan volt, mint egy baba ... pont olyan, mint az álmomban.
- Te jó ég! Agie? - kiáltották a többiek, s mind oda rohantak hozzánk.
Teljesen ledermedtem. Nem tudtam, mit tegyek. A szívem csak úgy kalapált, a látásom pedig egyre homályosabbá vált. Semmit sem érzékeltem magam körül. A rémálom teljes mértékben átvette az irányítást elmém fölött, s ezáltal egy haszontalan kődarabbá váltam.
- Hae! HAE! - üvöltözte egy ismerős hang - Donghae, szedd össze magad! - kezdett el rázogatni Eunhyuk.
Eunhyuk hangja hallatán sikerült kirántanom magam ama fagyos légkörből, melybe elmerültem.
- Most mi lesz? Mit tegyünk? - sopánkodott Ryeowook.
- Vigyük be a kórházba. - javasolta Siwon.
- Először próbáljuk meg levinni a lázát. - mondta nyugodtan Leeteuk - Tűz forró a teste, ilyen állapotban csak rontanánk a helyzeten, ha kivinnénk őt a házból.
- Hozom a lázmérőt. - ugrott fel Yesung, s már futott is az elsősegély dobozért.
- Vigyük be a szobájába. - szólt Leeteuk, majd oda lépett mellém, s felemelte Agie-t. - Siwon, segíts! - intett fejével Siwonnak, aki azonnal Agie lábához ugrott. Kangin nyitotta ki előttük az ajtót, ők pedig bevitték őt Sungmin, azaz Agie szobájába.
- Hae, minden rendben? - nézett rám kérdően Eunhyuk, aki még mindig ott ült mellettem a földön. - Szedd össze magad haver. Mindenkire szükség van ... főként rád. - próbált lelket önteni belém Hyuk - Na gyere csak! - azzal felhúzott a földről, és bevezetett engem Agie szobájába.
Mindenki ott állt az ágya körül.
- 39.5 - mondta Leeteuk gépiesen - Ez nagyon nem jó.
- Mit tegyünk? - kérdezte leader-ünket Kyuhyun.
- Hozzatok jéghideg vizet, egy rongyot és lázcsillapítót. - adta ki az utasításokat Teuk, mire Kyuhyun és Ryeowook, mintha ágyúból lőtték volna ki őket, úgy rohantak ki a szobából. - Viszont valakinek itthon kell maradnia vele, s ápolni őt, míg le nem megy a láza. - nézett ránk kérdően Teuk.
Épp ekkor ért vissza Kyu és Wookie. Letették a dolgokat az ágy mellé, majd hátrébb léptek.
- Majd én!
- Én maradok! - kiáltottunk egyszerre Eunhyuk-kel.
- Menni fog? - nézett rám kérdően Leeteuk.
- Igen. - vágtam rá a lehető leghatározottabban.
- Hyung, biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezte Eunhyuk.
- Nyugi, nem lesz baj. - mondta Teuk - Meg amúgy se tudnánk mit kezdeni vele ilyen állapotban. Csak idegeskedne egész idő alatt, az pedig csak megnehezítené a dolgunkat.
Leeteuk-nek igaza volt. Szinte száz százalék, hogy nem tudnék józan lenni a kamerák előtt, s hibát hibára halmoznék, amivel csak megnehezíteném a dolgokat. Képtelen lennék ésszerűen gondolkodni azzal a tudattal, hogy az a személy, kit szeretek, betegen és eszméletlenül fekszik az ágyában.
- Rendben, akkor ti el is indulhattok. - intett Teuk a többiek felé, azután rám pillantott - Te pedig figyelj, elmagyarázom, mit kell tenned.
Lekuporodtam Leeteuk mellé az ágy szélére, ő pedig elkezdte magyarázni a teendőimet.
- Na figyelj! Először is ezt a rongyot úgy 10-15 percenként cseréled. Belemártod a vízbe, amennyire csak tudod kicsavarod, majd a homlokára helyezed. A lázát fél óránként ellenőrzöd. Ha lemegy a láza 38 alá, elég már csak óránként ellenőrizned. - magyarázta - És ami a legfontosabb ... amint felébred, itass meg vele egy pohár vizet, és adj neki egy lázcsillapítót. Felfogtad?
- Igen. - bólintottam.
- Oké, akkor rád bízom. - hátba veregetett, majd elindult az ajtó felé.
Észre sem vettem, hogy Hyuk az ajtóban áll. Csupán akkor láttam meg őt, mikor Teuk után fordultam.
- Donghae, ha bármi baj van ... - kezdte Hyuk, de Leeteuk közbe vágott.
- Nem lesz baj Hyuk ... - noszogatta őt - Nem lesz baj.
Már vagy két óra telt azóta, hogy a srácok elmentek, engem pedig Agie-el hagytak.
- 39 - olvastam le a számokat a hőmérőről - Ez nem igaz, miért nem akar lejjebb menni?
Nem tudtam, mint tegyek. Mindent pontosan úgy tettem, ahogy Teuk azt elmagyarázta, de a láza nem akart 39 alá esni.
Ahogy az arcához értem, szinte megperzselte kezemet.
Hirtelen támadt egy ötletem. Fogalmam sem volt róla, segítene-e egyáltalán valamit is, de azért megpróbáltam. Hoztam még egy rongyot, melyet a nyaka alá helyeztem. Óvatosan ráfektettem fejét a párnára, ám mikor a vizes rongy hozzáért a nyakához, fájdalomra húzta arca összes izmát.
- Sajnálom. - súgtam halkan - Csak segíteni próbálok. - közben egy hatalmas könnycsepp komótosan gördült végig arcomon.
Kicsavartam a másik rongyot is, melyet homlokára helyeztem, majd hátamat az ágy szélének döntve kuporodtam össze a földön. Fejemet az ágyra fektettem, s a plafont bámultam. A mennyezet egyszínű, tiszta kinézete egy kicsit lenyugtatta szívemet, ám az aggodalomtól képtelen voltam megszabadulni.
~Talán pont ezt jelenti az az álom? Talán így kell értelmeznem mindazt, ami ott történt? - futottak végig ezek, s ehhez hasonló gondolatok az agyamon.
Fél óra múlva ismét ellenőriztem a lázát.
- 38.5 - néztem lepettem a hőmérőre, majd Agie-re pillantottam.
Hatalmas kő gördült le a szívemről, mikor megbizonyosodtam róla, hogy egy picivel csökkent a láza. Kicseréltem a két rongyot, s bizakodtam benne, hogy a következő fél óra múlva már 38, vagy az alatt lesz a láza.
Agie szemszöge:
(hallgasd)
Ahogy kezdtem ébredezni, valami nedves dolog hullott le a homlokomról. Lassan kinyitottam a szememet, s megláttam két rongyot a párnámon. A másik minden bizonnyal a nyakam alatt lehetett, ugyanis vizes volt a nyakam, mikor felültem az ágyon.
Valami ránehezedett a jobb lábamra. Mikor megláttam, mi, vagyis ki feküdt rajta, már tényleg semmit sem értettem.
~ Minek van itt ez a két rongy, és miért alszik Donghae a földön ülve?
Amint felé nyúltam, hogy felébresszem őt, elkezdett mocorogni.
- Agie! - kiáltotta nevemet, mikor rám pillantott, majd a nyakamba ugrott - Végre, hogy felébredtél.
- Persze, hogy felébredtem, mi olyan nagy ügy ebben? - értetlenkedtem - Inkább azt mond meg, miért a földön aludtál, s nem az ágyadban?
Elhúzódott tőlem, s mélyen a szemembe nézett.
- Egyáltalán nem emlékszel semmire sem? - pillantásától megdermedtem. Oly mértékű fájdalom tükröződött szeméből, melyet még sosem láttam.
- Mire kéne emlékeznem? - kérdeztem félénken.
- Vacsora után elájultál. - az utolsó szó kiejtése közben elcsuklott a hangja - Már vagy négy órán keresztül eszméletlenül aludtál, egy pillanatra sem ébredtél fel azóta. Még akkor sem, mikor a jéghideg rongyot a nyakad alá tettem. Úgy féltem, azt hittem elveszítlek téged.
- Áá... már emlékszem - vakargattam a tarkómat - Sajnálom.
- Hogy érzed magad?
- Jól, nem fáj semmim sem.
- Hála az égnek! Ezt idd meg! - nyújtott egy pohár vizet felém - Ez pedig lázcsillapító. Teuk azt mondta, amint felébredsz, vetessek be veled egyet.
- Értem - húztam mosolyra a számat, közben elvettem tőle a poharat és a tablettát.
- Nem lesz baj, hogy miattam nem mentél el a műsorba?
- Én döntöttem úgy, hogy veled maradok, szóval csakis az én problémám, ha bármi gond is lesz belőle. - mondta határozottan - Nem kell aggódnod miattam, majd én megoldom. - mosolygott.
Minden miattam van. Ha nem ájultam volna el, mindenki nyugodt szívvel végezné a munkáját ... de ehelyett, Donghae itt ül az ágyam szélén, a többiek pedig magyarázkodhatnak, hogy Hae miért nincs velük.
- Megmondtam, hogy ne aggódj értem! - arcomat két keze közé fogta, homlokát pedig homlokomnak döntötte.
- Ha nem aggódhatok érted, akkor mégis mit szabad csinálnom?
- Meggyógyulnod.
- Ha valamit rosszul csinálok, az az én felelősségem, nem a tiéd.
- De hisz te semmi rosszat nem tettél.
- De igen!
- Mégis mit?
- Minden egyes mozdulatommal gondot okozok annak, akit szeretek.
- Tehát szeretsz?
- Ez hülye kérdés!
- Nem, nem az. - mosolygott.
- De igen is az! - már nem bírtam tovább ... eltört a mécses - Szerinted lefeküdtem volna veled, ha nem szeretnélek!?
- Ez igaz. - szólt halkan - De ne sírj, kérlek! - kezdte el törölgetni könnyeimet - Csak rontasz az állapotodon.
- Nem megy! - motyogtam.
- Gyere ide. - közelebb húzott magához, majd szorosan átölelt - Sírd ki magad! - mondta s közben gyengéden elkezdte simogatni a hátamat.
- És ha te is megbetegszel?
- Nem fogok!
- De..
- Nincs de! Próbálj meg megnyugodni, jó? Mással ne foglalkozz! Ha meg mégis megbetegednék, majd te kikúrálsz engem. - mondta nevetve.
- Ez nem vicces! - szóltam rá.
- Komolyan is gondoltam ... számítok rád!
~Hogy lehet ilyen lökött? - gondoltam magamban, mire felnevettem.
- Végre nevetsz. - súgta a fülembe.
Olyan jó érzés volt a karjai közt lenni. Ha a közelemben van, minden félelmem varázsütés-szerűen szűnik meg. Mikor átölel, úgy érzem semmi más nem létezik ... csak ő és én. ~Csupán az fáj, hogy ez nem maradhat így örökre.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy osonj át a szobádba, s feküdj le aludni? - kérdeztem őt.
- Azt, hogy nem tágítok mellőled.
- De aludnod kell! Már hajnali 2 körül jár ... nem fogsz bírni felébredni időben.
- Kételkedsz benne?
- Nem, egyáltalán nem! - ráztam a fejemet.
- Akkor meg?
- Menj aludni! - szóltam kissé határozottabban - Már nincs bajom, nyugodtan egyedül hagyhatsz.
- Alszok melletted. - telepedett egy huncut mosoly az arcára.
- Még csak az kéne! Megmondtam, hogy nem akarlak megfertőzni.
- Megmondtam, hogy nem érdekel, ha megbetegszem!
- Téged nem, de engem igenis hogy érdekel!
Képtelen voltam Donghae-t jobb belátásra bírni. Önfejű, jobb szó nincs rá. Hirtelen eszembe jutott, hogy Sungmin szekrényében van párna, takaró és az a szivacs is. Aznap este, mikor megérkeztem, nekimentem, s önmaga kitárult előttem ... ekkor láttam meg. Gyors kiugrottam az ágyból, minek az lett a következménye, hogy megszédültem. ~ Egy zseni vagyok. - gondoltam magamban.
- Hé, minden oké? - kapott utánam Hae - Mégis hová mész?
- Mivel mindenáron itt akarsz maradni, készítek neked ágyat.
Odamentem a szekrényhez, s kiszedtem a dolgokat.
- Hagy segítsek! - kapta ki Donghae a kezemből a szivacsot, majd szépen leterítette azt a földre. Odavittem a párnát és a takarót, melyeket együtt helyeztük el a megfelelő helyre.
- Köszönöm - súgta Donghae - Búj vissza, s aludjunk, jó?
- Benne vagyok. - válaszom hallatán egyszerre nevettük el magunkat.
Bemásztunk ki-ki a maga ágyába, jó éjszakát kívántunk egymásnak, s már le is hunytuk szemünket, az álomra várva.
- Agie, ébren vagy még? - suttogott Donghae.
- Még igen. - súgtam vissza - Miért?
- Volna egy kérésem.
- Mi lenne az?
- Szólíts oppának!
- Oppának? - kérdeztem vissza.
- Igen. Olyan fura, hogy a lányismerőseim mind oppának szólítanak, a barátnőm pedig nem.
- Áá, értem.
- De nem muszáj csak ... csak úgy mondtam. Ha neked fura lenne, akkor felejtsd el!
- Oké! Jó éjt oppa! - miután kimondtam ezt a mondatot akaratlanul is, de elmosolyodtam. A sötétben hallatszott ahogy Donghae elneveti magát.
- Neked is! - súgta.
Eunhyuk szemszöge:
(hallgasd)
- Végre vége! - nyújtózott egy nagyot Kangin, míg az autóhoz igyekeztünk. - Hulla fáradt vagyok.
- Nekem mondod? - szólt Leeteuk - Nekem még vezetnem is kell, míg ti nyugodtan szunyókálhattok.
- Majd én vezetek! - szólt Yesung mosolyogva - Még nem vagyok álmos.
- Köszönöm. - mondta Leeteuk, közben átnyújtotta a kulcsokat Yesung-nek.
- Hyuk, téged meg mi lelt? - nézett rám kérdően Kyuhyun - Ilyen álmos lennél?
- Semmi bajom. - legyintettem feléje.
- A műsor alatt is hallgatag voltál, csak akkor beszéltél, ha kérdeztek. - tette hozzá Leeteuk.
- Ez nem vall rád. - bökött oldalba Kangin.
- Komolyan mondom, kutya bajom. Valahogy nem jöttek jó poénok, ezért nem beszéltem olyan sokat, ennyi.
- Jó-jó, értjük. - mosolygott Yesung.
Beszálltunk a kocsiba, s már úton is voltunk a dorm felé.
Hogy mi bajom volt? Aggódtam. Egész idő alatt, mióta csak elhagytuk a dorm-ot, az aggodalom uralta az egész testemet. Tudtam, hogy semmi baj nem lesz, hisz nincs egyedül ... Hae mellette van, de még így is az idegeim a plafonon táncoltak, s nem bírtam megnyugodni egy percre sem.
- Kapjátok össze magatokat, megérkeztünk! - kiáltott hátra Yesung, mire mindenki felkapta a fejét, s lassan kivánszorogtak a kocsiból.
Hajnali kettő körül járt, mire hazaértünk. Bementem a szobámba, átvettem a pizsamámat, s bemásztam az ágyba. Próbáltam elaludni, de nem jött álom a szememre. Egyre csak azon járt az eszem, vajon minden rendben van-e vele.
Nem bírtam tovább, kiugrottam az ágyból, s halkan felmentem a 12.-re. Ahogy az ajtóhoz értem, hirtelen elkaptam a kezemet, mely a kilincs felé nyúlt.
~Ezek ébren vannak? S vajon miért veszekednek egymással? - jutottak eme kérdések az eszembe.
- De igen is az! - szűrődtek ki a hangok, miket tisztán lehetett hallani - Szerinted lefeküdtem volna veled, ha nem szeretnélek!?
~Hogy mi?
Mi ez a furcsa érzés? Miért érzem úgy, hogy pont ebben a pillanatban, itt és most millió darabra hullik szét a szívem? Miért érzek fájdalmat idebent? Mi ez az egész!?
- Ez igaz. - hallottam meg Donghae hangját - De ne sírj, kérlek! Csak rontasz az állapotodon.
A földre rogytam hátamat pedig az ajtónak támasztottam. Nem tudom miért, de hallani akartam a beszélgetést ... tudni akartam, mi folyik az ajtó túloldalán. Tudom, hogy ez szemétség, s nem szabadna ilyet tenni, de képtelen voltam felállni, s visszasétálni a szobámba. Csak ültem ott, mint egy szerencsétlen. Ugyanis az vagyok ... egy szerencsétlen.
- Búj vissza, s aludjunk, jó?
- Benne vagyok. - majd kacagás hangja csendült fel.
Kezemet a szívemre szorítottam. Fájt ... rettenetesen fájt.
- Jó éjt oppa! - Azt hiszem ez volt az a mondat, melytől a legnagyobb pofont kaptam ... mely hallatán mintha millió tű szúródott volna a szívembe.
Fejemet az ajtónak döntöttem, s könnyeim megállás nélkül folytak végig arcomon.
Egyszerre döbbentem rá arra, hogy beleszerettem, s hogy végérvényesen ... elveszítettem őt.
Donghae szemszöge:
(hallgasd)
- Majd én nyitom. - ugrott fel az asztaltól Kyuhyun, s az ajtóhoz rohant.
- Vajon ki lehet az ilyenkor? - nézett kérdően az ajtó felé Wookie, ám nem kellett sokat várnia, hogy választ kapjon kérdésére.
- Henry! - ugrott az érkező személy nyakába Kyuhyun.
Ahogy kimondta Henry nevét, mindenki feléjük kapta a fejét, én pedig csatlakoztam Kyu-ékhoz. Kyuhyun beinvitálta Henry-t, de ő nem akart bejönni.
- Beteg vagyok, nem akarok senkit se megfertőzni. - mutogatott a száját eltakaró maszkra - Csupán Donghae-től jöttem elbúcsúzni, azután itt se voltam.
- Ezt mégis hogy érted? - kérdeztem Henry-t.
- Ma este utazok Torontóba, s nem leszek itt, mikor bevonulsz. - magyarázta.
- Ááá, értem. - vakargattam a fejemet. Olyan sok minden történt az elmúlt napokban, hogy el is feledkeztem róla, hogy már csak két nap, s két éves búcsút kell vennem a jól megszokott életemtől, a barátaimtól, és ... Agie-től.
- Henry! - kiáltotta Leeteuk. Hangja hallatán sikerült visszazökkennem a valóságba. - Gyere, csatlakozz hozzánk.
- Dehogy, nem akarok én zavarni. - ellenkezett.
- Te sose zavarsz. - vágtam hátba, majd betoltam őt a konyhába.
Leültettem arra a székre, ahol pár másodperce még én ültem, én pedig hoztam magamnak egy másikat.
- Hát te lennél az a bizonyos hölgy, ki elcsavarta a hyung-om fejét? - kérdezte mézédes hangon Agie-től.
- Hya! - szóltam rá, mire egy gúnyos mosolyt kaptam jutalmul.
- Don't worry. Még ha akarnám se tudnám lecsapni őt a kezedről. Hisz nézz csak rá ... teljesen elpirult.
- Hogy mi? - kapta fel a fejét Agie, majd mindkét kezét az arcára szorította, ezáltal próbálva eltakarni pirult arcát.
Agie reakcióján egy jót kacagtunk, én pedig egy puszit nyomtam az arcára, próbálván ezzel megnyugtatni őt.
- Amúgy mióta váltottál vissza a szemüvegre? - kérdezte Henry.
- Mióta nem találom a kontaktlencsémet.
- Még mindig nem adtad neki vissza? - szólt Kangin, mire felkaptam a fejemet.
- Az elején még vicces volt, de már egyáltalán nem az. - szólalt meg Siwon is - Add neki vissza!
- Ti tudjátok, hogy kinél van a kontaktlencsém? - meresztettem a meszemet hol Kangin-ra, hol pedig Siwon-ra.
- Persze, mindenki tudta rajtatok kívül. - vágta rá halál nyugodtan Leeteuk. - Azért nem szóltunk, mert azt hittük, csak egy napig fog tartani.
- De most már tényleg add neki vissza! - mondta Ryeowook, majd odaadta a két bögre forró teát Agie-nek és Henry-nek. - Hallod Yesung!?
- YESUNG!? - törtem ki magamból. - Szóval te voltál az?
- Igen én, de nyugodj meg, jó? Elmagyarázom.
- Azt ajánlom is.
- Agie azt mondta, a szemüveges pasikat szereti. De mivel te nem vagy hajlandó szemüveget hordani, gondoltam rásegítek egy picit.
- Szóval ezért. - motyogtam, majd Agie-re néztem, ki mosolyogva csak ennyit mondott:
- Miattam nem kell szemüveget hordanod ... ha te jobban szereted a kontaktlencsét, hordj azt!
- Yesung, ide velük! - fordultam felé kinyújtott karommal.
- Nincs nálam. - emelet fel minkét kezét.
- Hogy mi? Akkor mégis kinél van?
- Agie-nél. - mondta.
- He? - nézett Agie lepetten Yesung-re.
Agie szemszöge:
- Hogy érted azt, hogy nálam van? - kérdeztem Yesung-től.
- Emlékszel arra a kis fekete dobozra, amit tegnap még indulás előtt adtam neked?
"Ne nyisd ki, csak vigyázz rá!" - vágott az eszembe Yesung mondata, mire felugrottam, s a szobámba rohantam. Az éjjeliszekrényen volt a doboz, gyors felkaptam, majd visszarohantam a konyhába.
- Ne fuss, még a végén elesel! - kiabálta Eunhyuk míg az asztalhoz nem értem.
- Tessék. - nyújtottam Donghae felé a dobozkát. Óvatosan kinyitotta, majd rámeredt a doboz tartalmára.
- Hogy én már hányszor elmentem e mellett a doboz mellett, te jó ég. - tört ki belőle.
- Mégis hányszor? - húzta össze a szemöldökét Hyuk. Egymásra néztünk Hae-vel, s elkezdtünk kacarászni. - Hé, most meg miért nem válaszoltok?
- Én azt hiszem tudom. - motyogta nevetve Leeteuk, mire Hyuk még érdeklőbb pillantásokat vetett ránk.
- Úgy tűnik, hála nekem megoldódott egy rejtély. - húzta ki magát büszkén Henry - Szívesen. - mosolygott, majd egy nagyot kortyolt a teájába. - Áh, ez nagyon finom.
- Nélküled sose jöttünk volna rá. - bökte Donghae oldalba Henry-t egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Ugye hogy! - gúnyolódott tovább Donghae-val, ki láthatóan értette a tréfát.
Henry tényleg nem maradt sokáig, alig telt el negyed óra, s már el is ment.
- Jobbulást! - kiabáltuk utána az ajtóból. Henry elmosolyodott, s vadul integetni kezdett felénk ... azután el is indult a lift irányába.
Távozása után páran még visszamentünk a konyhába.
- Mi lesz ma veled? - kérdezte aggódó pillantásokat vetve rám Donghae.
- Ezt hogy érted?
- Hát, ha mi elmegyünk, te egyedül maradsz.
- Nyugi, fel tudom találni magamat. Meg beszélni is tudok, ha esetleg ki mennék a városba ... nem vesznék el.
Válaszként megpuszilta a homlokomat.
Belekortyoltam a teámba, ám alighogy lenyeltem, Kyuhyun a nevemet kiáltotta.
- Mi a baj, Kyu? - meredtünk rá egyszerre Donghae-val.
- Már semmi. - válaszolta.
Nem tudtunk rájönni, mi miatt kiáltott rám, így nem is törődtünk vele.(hallgasd)
Egy fél órán belül a srácok már indulni készültek a próbaterembe. Ismételten kaptam Leeteuk-től egy cetlit, Donghae-től meg a telefonját. Siwon hozott nekem egy, az elmondása szerint "gyönyörű, romantikus" vígjátékot, melyhez volt angol felirat, s amit unalmamban esetleg majd megnézhetek.
Délelőtt egy kisebb túrára indultam. Tudtam, hogy nincs sok minden, amit tudnék ma csinálni, ezért úgy döntöttem, készítek valami finomságot nekik estére. El is látogattam egy kisebb boltba, ahol megvásároltam minden hozzávalót.
Visszaérvén a dormba, összedobtam valamit magamnak, majd bekapcsoltam a Siwon-tól kapott filmet. Igaza volt, tényleg gyönyörű.
Nyújtóztam egy nagyot, s átmentem a konyhába. Elmostam a koszos tányért és evőeszközt, majd nekiálltam a sütimnek. Alig kezdtem el, valaki kopogtatott az ajtón. ~Vajon ki lehet az?
A kezemet törölgetve az ajtóhoz rohantam.
- Igen?
- Á, Agie! Én vagyok az Lee Soo Man, kérlek nyisd ki az ajtót. A srácok itthon hagytak valamit, s elugrottam érte, de kulcsot nem adtak ... mondták, hogy te itt vagy.
- Áá, persze ... máris nyitom. - kapkodva kizártam, majd ajtót nyitottam Soo Man úrnak. ~Milyen rendes ember, hogy ő maga jön el azért, amit a srácok hagytak otthon. - gondoltam magamban.
- Köszönöm. - mosolygott, majd a konyha felé vette az irányt. Követtem őt.
Egy ideig csak meredten nézett a konyhaasztalra. Hirtelen megfordult, s rám szegezte pillantását. De ez már nem volt az a kedves arc, amit akkor láttam, mikor beengedtem őt. Tekintetétől kissé megrémültem.
- Hazudtam. - mondta légies könnyedséggel - Igazság szerint nem valamiért jöttem, hanem valakihez ... hozzád.
- Ezt hogy érti? - kérdeztem félénken.
- Benéztem a próbaterembe, s mivel láttam, hogy mindannyian gyakorolnak, tudtam, hogy egyedül leszel ... pont ahogy szerettem volna.
- Elnézést, de még mindig nem értem. - kértem illendően bocsánatot - Megtenné, hogy elma...
- Megkérlek rá, hogy menj el! Mármint vissza az országodba.
Elakadt a szavam, egy hang se volt képes elhagyni a számat. Teljesen ledöbbentem, s az elnök jéghideg pillantása csak még inkább megrémisztett. Nem tudtam, mit tegyek, vagy hogy mit válaszoljak.
- Tessék, itt a repülőjegy. - húzott elő egy borítékot a zakója felső zsebéből - a gép három óra múlva indul, addig nyugodtan összepakolhatsz, s egy taxit fogva kiérhetsz a reptérre.
- De...
- Még mindig nem érted? Semmi keresni valód nincs itt. Csak gondot okozol nekik. És mégis milyen áron? Mit gondolsz, mi lesz a kis kalandotok végkimenetele? Házasság? Na ne nevettess! Nagyon jól tudod, hogy két nap múlva bevonul ... neked meg ha jól tudom ott az egyetem. Akkor hát mi lenne, ha most, ebben a pillanatban véget vetnénk ennek a kis álomvilágnak? Mindenkinek ez lenne a legjobb. Neked is, nekem is ... és nekik is.
Teljes mértékben ledermedtem. Csak álltam előtte, mint egy rakás szerencsétlenség, az agyam pedig megállás nélkül kattogott.
- Hidd el, ez a legjobb döntés. Jót tennél nekik. - egy elégedett mosoly kíséretében sarkon fordult, s kisétált a bejárati ajtón.
Nem tudtam mit tegyek. Mi fog történni, ha elmegyek? És ha nem megyek el? Ha nem engedelmeskedem neki, újra felkeres, s akkor már kétlem, hogy ilyen "kedves" hangnemben beszélne velem.
Hangos sistergés zökkentett ki gondolataimból, mire azon nyomban a tűzhely felé vetettem pillantásomat. Szinte már ömlött ki a víz a tűzhelyen felejtett edényből. Odarohantam, s villámgyorsan lekapcsoltam a tűzhelyet. Olyannyira nem voltam észnél, hogy bár tudtam, tűzforró az egész edény, képes voltam rongy nélkül felemelni a fedőt, melynek következménye képen egy hatalmas sikítás hagyta el a számat.
- Ez nem igaz. - sziszegtem a kezemet szorongatva. - Hogy lehetek ilyen hülye?!
Erre ismét eszembe jutottak Lee Soo Man szavai: "..mi lenne ha most, ebben a pillanatban véget vetnénk ennek a kis álomvilágnak?" Lábaim megremegtek, s a földre rogytam. Csak úgy potyogtak a könnyek a szememből szakadatlanul. A szívem ugyanúgy sajgott, mint a jobb kezem ... képtelen voltam eldönteni, vajon melyik fáj jobban.
- Agie, Agie!! - kiabálta egy ismerős hang a nevemet.
Donghae szemszöge:
(hallgasd)
- Srácok, 10 perc szünet. - mondta a koreográfusunk, mire mindannyian hullafáradtan zuhantunk a földre.
- Kivagyok. - nyögte Eunhyuk, majd lefeküdt mellém a földre.
- Én is. - értettem egyet vele - Hali, kölcsön adnád a telefonodat? Felhívnám Agie-t, hogy minden rendben van-e.
- Nem kéne ennyire féltened őt, hisz nem kisgyerek. Nesze, itt van. - mondta, s már nyomta is a kezembe a készüléket.
Gyors tárcsáztam a számot, ami azonnal ki is csöngött. Csak csöngött és csöngött ... végül az üzenetrögzítő hangja csendült fel. Megrémültem. ~Vajon miért nem veszi fel, csak nem ... csak nem történt vele valami rossz?
- Teuk, kéne a kocsikulcsod. - kiáltottam a leader-ünk felé - Tessék! - adtam vissza Hyuk telefonját.
- Mi a baj? - kérdezték tőlem egyszerre.
- Agie nem veszi fel a telefont. Rossz előérzetem van, muszáj hazamennem.
Furcsa módon egyikőjük sem ellenkezett. Teuk odadobta nekem a kulcsokat, s már épp kiléptem a teremből, mikor Hyuk utánam kiáltott.
- Várj meg, én is megyek.
Lefutottunk a parkolóba, s már úton is voltunk a dorm felé.
- Próbáld még egyszer felhívni. - kértem Hyuk-öt, aki villámgyorsan tárcsázni kezdte a telefonomat. Ismét nem vezte fel.
Úgy fél úton jártunk, mikor Hyuk felfigyelt valamire.
- Hae, ez nem Soo Man kocsija? - mutatott az egyik autó felé, ami nekünk szemben jött.
Amint elhaladt mellettünk, bebizonyosodott Hyuk gyanúja: Soo Man ült a volánnál.
- Ugye nem nálunk volt? - kérdezte aggódva.
- Remélem.
Nemsokára meg is érkeztünk. Amilyen gyorsan csak tudtunk, felrohantunk a 12. emeleti lakásunkba. Benyitottunk, mire az ajtó gond nélkül kitárult előttünk.
~Valami nincs rendben, tisztán emlékszem, a lelkére kötöttünk indulás előtt, hogy zárja magára az ajtót.
- Agie, Agie! - üvöltöttem a nevét amint beléptem az ajtón, de nem jött válasz. Rémültem pásztáztam végig a házat. Ahogy a konyha felé pillantottam a vér is megfagyott bennem. A tűzhely előtt összerogyva, a kezét szorongatva kuporgott. Hirtelen felemelte fejét, s könnybe lábadt szemekkel nézett rám.
- Agie! - kiáltottam újra. Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá - Mi történt?
- Semmi, semmiség. - törölgette könnyeit.
- A kezed...
- Csak megégettem.
- Csak? - emeltem fel a hangomat - Csak úgy senki sem égeti meg a kezét. Mutasd, hagy nézzem. - nyúltam a keze felé, de elrántotta előlem.
- Hagyd, majd én elintézem. - azzal felállt, s a hideg vizet megnyitva, alá nyomta a kezét.
- Hyuk, hozd ige az elsősegély dobozt. - szóltam beki.
- Mondtam, hogy elintézem. - makacskodott továbbra is Agie - Ne törődjetek velem!
- Az sajnos nem fog menni. - megfogtam a vállát, s magam elé fordítottam őt.
Hyuk odaadta a dobozt, én pedig elővettem belőle az égésre való krémet. Miután bekentem a tenyerét és az ujjait, gézzel bekötöztem neki azt. Nem tudtam nem sajnálni őt ... egész idő alatt próbálta visszatartani a könnyeit.
- Kész is van. Most már meséld el, mi történt valójában?
- Semmi.
- Ne makacskodj!
- Készíteni akartam nektek valamit estére, de figyelmetlen voltam, s rongy nélkül vettem le a fedőt.
- Hogy lehettél ... - kezdtem bele a szidásba, de nem bírtam befejezni a mondatomat. Az a fájdalmas tekintet, mellyel az asztalt kémlelte ... szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy más is van a háttérben, nemcsak az égésseb.
- Hae, ez meg micsoda? - kérdezte Eunhyuk. Egy borítékot tartott a kezében. - Itt volt az asztalon.
- Mi van benne? - kérdeztem tőle, míg odaértem hozzá.
- Ez egy.. - akadt el Hyuk szava.
- Egy repülőjegy, ami Szlovákiába szól. - mondtam gépiesen, majd Agie-re pillantottam. - Ma indul, este nyolc-kor.
Nem hittem a szememnek. El akar menni? Képes lett volna szó nélkül itt hagyni minket? Nem, az nem lehet ... nem tudnám elképzelni, hogy képes lenne lenne szó nélkül lelépni.
- Mi ez a jegy? Honnét van? - kérdezgettem őt, de nem válaszolt. Ekkor hirtelen eszembe jutott, kit is láttunk az úton. - Lee Soo Man. - mondtuk egyszerre Hyuk-kel.
- Ugye nem? - kezdte Hyuk - Mond, hogy nem az elnök járt itt, s hozta ezt neked?
- Mégis ki más lehetett? - fordultam Hyuk felé, majd ismét leültem Agie mellé. Közelebb hajoltam hozzá, és szorosan átöleltem őt. - Verd ki a fejedből mindazt amit mondott. Egy szó sem igaz belőle. Nem vagy púp a nyakunkon, és senkinek sem okozol problémát. - súgtam a fülébe - Ne félj, vigyázok rád.
- De miért? - szipogta - Miért vigyázol rám?
- Mert szeretlek. És, mert nem akarlak elveszíteni.
- Két nap, s úgyis vége. - motyogta alig hallhatóan.
- Ez nem igaz! Hát ennyire bízol bennem? Ennyit jelentek a számodra, hogy azt feltételezed rólam, csak úgy elfelejtelek majd téged?
- Nem, én csak..
- Nincs csak, oké? Felejtsd el, amiket mondott!
Agie szemszöge:
(hallgasd)
Eunhyuk felhívta a többieket, hogy nem mennek vissza a próbára. Bármennyire is próbáltam, képtelen voltam megértetni velük, hogy nyugodtan egyedül hagyhatnak, nem fogom megölni magamat. Hae makacsul ragaszkodott hozzá, hogy egy tapottat sem mozdul mellőlem.
Próbáltam kiverni a fejemből Soo Man szavait, de azok megállás nélkül ott visszhangoztak elmémben. Egyre kétségbeesettebb lettem, nem tudtam mi tévő legyek. Persze ezt Donghae-ék elől próbáltam leplezni, nagy sikerrel.
Eunhyuk-ék készítették el a vacsorát. Én is szerettem volna segíteni nekik, de nem engedték ... a kezem miatt.
- Hisz jobb kezes vagy. - kezdte Hyuk aggódva - Enned is nehézkes lesz, nemhogy segíteni a főzésben. Majd mi megoldjuk, te csak pihentesd a kezedet, hm? - a végén egy apró mosoly kúszott arcára. Bólintottam egyet jelezvén, felfogtam, mit akar mondani ezzel.
Donghae alig beszélt velem ez idő alatt. Úgy tűnt mérges rám, viszont nem mertem megkérdezni tőle dühének okát.
Úgy nyolc körül hazaértek a többiek is.
- Óó, micsoda illatok! - szippantott egy nagyot a levegőbe Yesung.
- Ez azt jelenti, hogy ma este nem kell főznöm? - kérdezte Ryeowook vigyorogva.
- Ma este felváltottunk téged. - szólt mosolyogva Eunhyuk, majd elkezdte szétrakni a tányérokat. - De ebből nem lesz rendszer, felfogtad?
- Fel, fel. - legyintett Hyuk felé Ryeowook.
- Agie, gyere, kész a vacsora. - kiáltotta a nevemet Eunhyuk.
- Megyek. - odasiettem az asztalhoz, majd leültem a szokásos helyemre, Eunhyuk és Donghae közé.
- Hé, veled meg mi történt? - mutogatott a kezem felé Leeteuk.
- Te jó ég, minden rendben? - sopánkodott Ryeowook.
- Persze, minden oké. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Na de mégis mi történt? - érdeklődött Kangin.
- Megégette a kezét. - vágta rá Donghae még mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Áá, szóval ezért nem jöttetek vissza próbára. - bólogatott Leeteuk.
- Lássunk hozzá, nehogy kihűljön. - szólt Hyuk, mire mind elkezdtünk enni.
Én voltam az egyetlen, aki kanállal evett mindent, ugyanis bal kézzel nem tudom használni a pálcát. Ám nem sok falad ment le a torkomon. Nem az, hogy nem voltam éhes. Inkább magam alatt voltam, s épp ezért nem volt étvágyam .. és kicsit furcsán is éreztem magamat, amit a szemben velem ülő Leeteuk meg is szólt.
- Agie, minden rendben? Olyan sápadtnak tűnsz.
- Minden rendben. - mosolyogtam, majd folytattam az evést.
A vacsora végeztével mindenáron segíteni akartam, így a könnyebb edényeket én hordtam ki a mosogatóba. Ahogy az utolsó edényt belehelyeztem a mosogatóba, a gyors fordulat miatt megszédültem picit.
- Hé, jól vagy? - kapott utánam Donghae, ki épp mögöttem állt.
- Persze, csak megszédültem. - mosolyogtam rá, ám ez nem törte meg aggódó pillantását.
Elindultam a nappali felé, ám alig tettem pár lépést, elkezdett forogni körülöttem a világ. Az utolsó dolog amire emlékszem Donghae vad üvöltése volt ... az én nevemet kiabálta szakadatlanul.
Ami az után következett, azt már teljes egészében elárasztotta az a furcsa hófehér fény, amely szinte egy másodperc töredéke alatt változott át korom feketévé.
