7. fejezet: Itt a vége?

Agie szemszöge:

  Másnap kora reggel már ébren voltam. Próbáltam visszaaludni, de hiába. Nem jött álom a szememre. Úgy döntöttem, ha már egyszer képtelen vagyok elaludni, akkor megyek és rendbe szedem magam. Félig nyitott szemekkel, és Némóval a kezemben kisétáltam a fürdőbe. Beléptem az ajtón, s már épp nyitottam volna a csapot, mikor valami furcsát vettem észre a tükörben. Azt hittem álmodok, így megtöröltem a szememet ... de még mindig ott volt. A tükörben egy férfit láttam. Egy teljesen meztelen férfi állt ott háttal nekem. 
- Teuk, ideadnád a törölközőt? - szólalt meg az ismeretlen ... de a hangja nagyon is ismerős volt. 
  Ezt a hangot még álmomban is felismertem volna ... Donghae! 
- Teuk! - szólt ismét, de ekkor már meg is fordult. Ijedtemben az arcomba nyomtam a kezemben szorongatott plüsshalacskát. - Agie!? Te-te meg mi.. - dadogott Donghae.
- Bocsi, én nem akartam
- Áá, nem csináltál semmit  - vágta rá azonnal.
- Akkor én megyek is. -Némót a szemem előtt tartva kicsoszogtam a fürdőből.
  Becsuktam az ajtót, majd nekidőltem. ~Vajon még mindig meztelen? Miken jár az eszem, te jó ég. Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a gondolataim. 
- Agie, jó reggelt! - hallottam ahogy valaki odaköszön nekem. Hirtelen a vér is megfagyott bennem. Leeteuk volt az, és épp felém tartott. - Hamar felébredtél. - mondta mosolyogva.
- Sz-szia Leeteuk - makogtam - igen, eléggé korán. - válaszoltam enyhe iróniával a szavaimban.
- Még nyugodtan visszafeküdhetsz ha gondolod ... és ha nem ébrednél fel időben, majd felkeltlek, nyugi. 
- Akkor megyek is. - bólintottam, és gyors tempóban visszacsoszogtam Sungmin, azaz az én szobámba. Közben még hallottam, ahogy Leeteuk utánam szólt: -Van bent valaki? , mire még gyorsabb tempóra váltottam, és berohantam a szobába. 
  Rádőltem az ágyra, de nem tudtam, mit tegyek. Csak forgolódtam. Meg persze, a perverz fantáziám is bekapcsolt. ~Már csak ez hiányzott.
  Lassacskán telt az idő, és végre nyüzsgést is kezdtem hallani az ajtóm túloldaláról. Óvatosan kinyitottam az ajtóm. Láttam, hogy már páran az asztalnál ülnek, így én is oda mentem. 
- Jó reggelt. - köszönt Siwon. - Gyere ülj ide. - húzta ki a széket nekem.
- Jó reggelt. - mosolyogtam, majd leültem. 
  Nemsokkal azután, hogy leültem, valaki elkezdett kiabálni.
- Hé srácok, hová tettétek a törölközőket? - már épp a hang irányába akartam fordulni, hogy megtudjam ki az, mikor Siwon eltakarta a szememet.
- YESUNG! - hallottam Leeteuk hangját. ~Tehát Yesung volt az.
- Normális vagy? - kiáltott rá Siwon is.
- Mi? - azt hiszem Yesung mondta ezt. Még mindig nem tudtam lehámozni Siwon kezeit a szememről, így fogalmam sem volt róla, mi történt.
- Mindjárt viszek törölközőt, csak menj már vissza! - hallatszott újra Leeteuk hangja.
  Kis csönd következett, amit Siwon hangja tört meg.
- INDULJ! - szinte már üvöltött. Ez után apró lépteket lehetett hallani, majd lassan Siwon is levette a kezét a szememről.
- Mi történt? - néztem rá értetlenkedve, mikor meghallottam Donghae hangját.
- Mi van Yesung, már megint nem találod a törölközőket, hogy itt pucérkodsz nekünk? - mondta nevetve, viszont mikor meglátott engem az asztalnál, hirtelen elfehéredett. 
  Úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Siwon-ra nézett, aki megrázta a fejét és csak ennyit mondott: - Nyugi, semmit sem látott. 
  Erre Donghae felsóhajtott, majd a konyha felé vette az irányt.
- Heechul hol van? - kérdezte Kangin, miközben leült az asztalhoz.
- Leugrott az újságért. - szólt Leeteuk, majd újra belekortyolt a kávéjába.
  Épphogy Leeteuk válaszolt Kangin kérdésére, nyitódott a bejárati ajtó.
- Omo, omo - hallatszott Heechul meglepett hangja. Körbenézett, de még mindig nem jött beljebb...a küszöbön megtorpant - Teuk, gyere csak ide? - szólt, oda alig hallhatóan Leeteuk-nek.
- Gyere ide te, épp reggelizem.
- Leeteuk! - mondta picit határozottabban.
- Mi az? - Leeteuk felállt, és odasétált Heechul mellé.
- Ezt nézd. - elé nyomta az újságot, amit a kezében szorongatott.
  Leeteuk szemei hirtelen kikerekedtek. ~Vajon mi áll az újságban? - gondoltam, mikor hirtelen rám nézett ... azután a konyha felé pillantott.
  Valamit odasúgott Heechul-nek, de azt már nem hallottam. Viszont mikor Donghae mögéjük lépett, hogy megnézze, mit is olvasgatnak, mindketten megugrottak ijedtükben.

Donghae szemszöge:

- Erről egy szót se Donghae-nak. - hallottam Leeteuk szavait, amit Heechul-höz intézett, és nagyon kíváncsi lettem, így odamentem hozzájuk. 
- Miről is nem tudhatok? - néztem rájuk szúrós tekintettel, mire mindketten megugrottak.
  Az újságra pillantottam, majd rájöttem, mi történt.(hallgasd) A főcímsztori vastagon kiemelt mondata: "A Super Junior Lee Donghae-ja egy külföldi lánnyal. Barátság, vagy szerelem?" 
- Mi van srácok, az ajtóban eszünk? - Eunhyuk volt az. Most ért fel a 11.-ről. Odajött, és ő is megnézte az újságot. - Én megmondtam, hogy ez lesz. - mondta halál nyugodtan, és egy kis gúnnyal a hangjában.
- Mi az? Mi történt? - kérdezte ijedten Agie. Már nyitottam volna számat, hogy megnyugtassam, semmi gond, de Eunhyuk megelőzött.
- Főcímlap sztori lettetek ... gratulálok. - erre Agie odarohant hozzám.
- Hadd nézzem. - húzta ki Heechul kezéből az újságot. Alig kezdett el olvasni, máris elfehéredett. 
- Nincs baj, nyugi. - simogatta meg a hátát Teuk. 
  Én ledermedtem. Nem tudtam mit tegyek. ~Most mi lesz? Az ügynökség már biztos tudja, nem kell sok, hogy..
  A gondolataimat végül Leeteuk telefonjának csengőhangja vágta félbe. 
- Igen? - szólt bele Teuk - Értettem. Fél óra múlva ott vagyunk. - letette a telefont, majd rám nézett. - A főnök volt az. Látni akar téged, velem együtt. - mondta, azután Agie-hez fordult - Gyere, üljünk le. - Leeteuk lassan visszavezette Agie-t az asztalhoz. Leültette egy székre, és ő is leült mellé. 
  Agie arca olyan volt, mint a... körül sem tudom írni, pontosan milyen is volt, de amint rápillantottam, könnyek gyűltek a szemembe, és mozdulni sem bírtam. Teuk még mindig a hátát simogatva próbálta visszahozni őt a valóságba, de nem sok sikerrel.
- Te pedig menj és öltözz fel. - szólt hozzám Teuk, mire felkaptam a fejem. Ismét Agie-re pillantottam, aki még mindig úgy ült, mint egy darab fa... meg sem mozdult. - Donghae! - kiáltott rám újra Leeteuk. - Igyekezz! - tekintetében láttam, hogy ő is érzi, min mehetünk most keresztül, és nem akartam, hogy még jobban aggódjon, ezért berohantam a szobánkba.
  Felöltöztem, de képtelen voltam újra kimenni közéjük. A legjobban az fájt, hogy Agie-nek is mindezen keresztül kell mennie. 
~Ki kell mennem, meg kell vigasztalnom. Az én hibám, miattam van mindez. Meg kell, hogy védjem őt. - makogtam magamban, de a testem nem mozdult. Féltem, hogy ha kimegyek, és meglátom őt, talán elsírom magam ... ami csak rontana az egészen.
  Kopogásra lettem figyelmes, mire reflexszerűen az ajtóra meredtem. 
- Gyere be. - szóltam, miután lassan kinyílt az ajtó. Azt hittem Leeteuk jön,  hogy végre elinduljunk, de nem ő volt az. - Agie - mondtam ki a nevét, mire ő félénken felemelte a kezét. Intett egyet felém, közben megpróbált egy mosolyt varázsolni az arcára, de nem jött össze, így abba is hagyta.
  A szívem megszakadt, mikor gondterhelt arcára pillantottam.
- T-Teuk mondta, hogy jöjjek utánad. - nyögte ki lassan a szavakat. Hangjától, úgy éreztem, könnybe lábad a szemem. ~Miért kell őt is bántani? Semmi rosszat nem tett, akkor meg miért?
- Agie, bármi is történjen, minden rendben lesz. Ígérem. - próbáltam a lehető legmagabiztosabban kimondani ezt a két mondatot, ami úgy érzem, sikerült is.
  Agie bólintott egyet, és elmosolyodott. De ez nem az a jókedvű mosolya volt. Úgy tűnt, mintha e mögé az apró mosoly mögé próbálná rejteni a könnyeit.
- Lassan indultok, úgyhogy menned kéne. - mondta, közben az ajtó felé mutatott. 
  Nem bírtam tovább, odamentem hozzá és átöleltem.
- Minden rendben lesz. Ez még nem a vég ... én mindent meg fogok tenni, ígérem. Megvédlek ahogy csak tudlak. Mindent rendbe hozok. Higgy nekem! - éreztem minden egyes szívdobbanását, teste minden egyes apró mozdulatát. Lassan elhúzódott tőlem. 
- Üm. - bólintott egyet.
- Nem úgy tűnsz, mint aki ténylegesen el is hitte azt, amit az előbb mondtam.
- De, elhittem. - mondta, miközben egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában.
- Akkor miért pityeregsz? - közelebb hajoltam hozzá, hogy letörölhessem azt a fránya könnycseppet.
- Ez nem szomorú ... hanem boldog könnycsepp. Azért jelent meg az arcomon, mert boldog vagyok, amiért ezeket mondtad nekem. 
- Bízz bennem! - súgtam, azután egy apró puszit nyomtam a homlokára. - Gyere, menjünk. - nyújtottam a kezem felé. Ő megfogta, és lassan kisétáltunk a nappaliba, ahol már Teuk várt rám.
- Indulhatunk? - kérdezte Leeteuk.
- Menjünk. - válaszoltam. 
  Kézen fogva mentünk Agie-el egészen az ajtóig. Ott végül elengedtük egymás kezét. Úgy éreztem ,mintha egy darab leszakadt volna a szívemből, mikor kezeink elváltak egymástól. Még intett egyet, mosolyogva, mielőtt becsuktam volna magam mögött az ajtót.

Agie szemszöge:
  
  (hallgasd)Mosolyogva integettem. Igen, nagy nehezen, de összehoztam. Nem láthatta, hogy mit érzek. ~Nem akarom, hogy még értem is aggódnia kelljen. 
  Amint becsukódott az ajtó, azonnal eltűnt minden. A mosoly, az integető kéz, az életkedvem ... minden megszűnt.
- Agie, jól vagy? - hallottam meg Kangin hangját, aki alig állt pár méterre tőlem. 
- Am, persze - mondtam, bár nem voltam túl meggyőző - Visszamegyek a szobámba.
- Rendben. - szólt utánam. 
  Amint beértem a szobámba s becsuktam magam mögött az ajtót, éreztem, hogy már nem bírom tovább. A lábam elkezdett remegni, majd a földre rogytam. A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon.
~ Miért, miért történt mindez? Minden az én hibám. Itt sem kéne lennem. 
  A földön mászva eljutottam az ágyig. Lassan felmásztam rá, és újra összekuporodtam. Úgy nézhettem ki, mint egy rakás szerencsétlenség. Hirtelen az is megfordult a fejemben, hogy összepakolok - bár nagyon szét sem rakodtam - és elmegyek. Viszont még jóformán mindenki itthon volt, tudtam, hogy elárulnának, Donghae pedig meglehet, hogy utánam jön. Vagy nem ... kitudja. 
  Lassan eltelt egy óra ... kettő ... azután pedig már az időt sem volt kedvem figyelni. Csak Donghae járt az eszemben. Ahogy ott kuporogtam az ágyon, hirtelen kopogást hallottam meg. 
- Bejöhetek? - kérdezte az ajtóm túloldalán lévő személy.
- Igen. - válaszomra kinyílt az ajtó, és Yesung lépett be rajta.
- Gyere, menjünk enni. Főztem rament. - noszogatott.
- Nem vagyok éhes.
- Ne csináld ezt! Úgy hallottam, nem is reggeliztél. Gyere együnk. 
- De tényleg nem vagyok éhes. - Yesung odajött hozzám, és leült az ágyam szélére.
- Agie. Enned azért még kell. - erősködött továbbra is - Mit gondolsz Donghae mit csinálna, ha megtudná, hogy nem eszel? Először téged szidna le, majd ellátná a bajomat. 
- Akkor egyikőnk se árulja el neki, hogy nem ettem.  
- Ez nem megoldás. - mély levegőt vett, amit aztán ki is fújt lassan - Mond csak, miért csinálod ezt? Mi a baj, hm? Nekem elmondhatod.
- Félek, hogy baj történik Donghae-val miattam?
- Tehát ezen rágod magad? Ne aggódj, Donghae már nem kisgyerek, meg tudja oldani a gondjait. Meg amúgy se lesz semmi baj, hidd el. - rám mosolygott, mire az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly - Gyere főzök neked egy teát, meg nézünk valami ökörséget a tv-ben. Nem kuksolhatsz egész nap a szobádban. Gyere már, na. - megfogta a kezem és kihúzott a szobából. 
  Ahogy észrevettem, már csak mi ketten voltunk a házban. Leültem a kanapéra, s Yesung nemsokkal ezután meg is érkezett kezében két bögrét tartva. Elvetem tőle azt,amelyiket felém tartotta, majd lassan belekortyoltam. Rettentő savanyú volt, amit meg is látott az arcomon.
- Túl sok lett a citrom? - nézett rám picit ijedten - Bocsi, nem akartam.
- Semmi gond. - mosolyogtam. Kimentem a konyhába, tettem bele cukrot, majd visszasétáltam Yesung-höz.
- Tényleg bocsi. Mivel nem vagy hajlandó enni, úgy gondoltam, teszek bele minél több citromot, hogy legalább vitamin legyen a szervezetedben. 
- Viszont a citrom leviszi a vérnyomást. 
- Jesszus, igaz. - rémüldözött - El is ájulhatnál, mivel nem is ettél. Hú, mit kaptam volna Donghae-tól, ha valami történt volna veled.
- Ne izgulj, hisz semmi sem történt, nem igaz?
- De, igaz. - erre mindketten felnevettünk.
  Nemsokkal később Yesung-nek el kellett mennie, de nem maradtam sokáig egyedül, ugyanis alighogy Yesung távozott, Siwon és Kyuhyun jött meg. És ez így ment egész nap, valaki elment, és valaki épp megjött. Ezáltal sosem volt üres a ház ... persze miattam nem is lehetett üres.
  Miután Yesung kiráncigált a szobámból, a kanapén ültem egész nap. Bár ment a tv, egyáltalán nem tudtam figyelni rá ... de így legalább a többiek se kérdezgették folyton, hogy mi baj van.
  Már kilenc körül járt, és lassan mindenki hazatért már, kivéve három személyt: Heechul-t, Leeteuk-öt és Donghae-t.
- Vacsi! - kiáltott Ryeowook.
- Agie, gyere. - Yesung jött oda hozzám. Meg sem várta, hogy bármit is szóljak, megfogta a kezem, és az asztalhoz húzott. 
  Mikor leültem rámosolyogtam, mire ő csak nevetve bólintott egy aprót. Már épp hozzáláttunk volna a vacsihoz, mikor meghallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik. Megállt a kanál a kezemben, és nyugtalanul az ajtó felé bámultam. ~Remélem végre ő az.
  Az első személy Heechul volt, ő utána Leeteuk jött, majd egy kicsivel később végre ő is megérkezett. Arcán semmi jóra utaló jelet nem találtam, csak fájdalmat. Megijedtem. Odamentem hozzá, de nem mertem megszólalni. Donghae egyszer csak rám nézett, majd örömteli mosoly húzódott végig az arcán. ~Te most színészkedsz? Vagy tényleg minden rendben? De akkor az előbb miért néztél úgy, ahogy? Teljesen összezavarsz. Csak szólalnál már meg ... kérlek.

6. fejezet: Amióta csak megláttalak ... szeretlek

Donghae szemszöge:

  Miután bemutattam Agie-t Donghwa-nak, úgy döntöttünk, kimegyünk focizni. Persze, ezt csak azért találtuk ki, hogy anyu és Agie ne hallja, miről beszélgetünk.
- Hyung, mond csak... - kérdeztem szégyenlősen, közben a labdával játszottam - 10 év ... az sok?
- Mi? - kérdezett vissza Donghwa - Csak nem belezúgtál Agie-be? 
- Hja, hyung! - kiabáltam rá ... pedig igazat mondott.
- Óó, a kisöcsém szerelmes - nevetett Donghwa. Én meg se szólaltam, csak odarúgtam neki a labdát. - Ne légy már ilyen nyuszi ... figyelj, ha szereted, nem számít, hogy 10 vagy 15 év van köztetek. Csak az számít, mit érzel. Ha úgy érzed, hogy szereted, hát szerezd meg. - majd hozzám rúgta a labdát, ami épp előttem állt meg.
- És ha ő nem szeret?
- Nem tudhatod, míg nem kérdezted. Amúgy meg nem azt mondtad, hogy ELF?
- De igen.
- Akkor meg? Van esély. Pontosan egy a tizenöthöz az esélye, hogy téged szeret a legjobban a tagok közül. 
- Ezzel most tényleg megnyugtattál. - néztem rá szúrós tekintettel.
- Nem az volt a célom - mondta - Apát is meglátogattad?
- Áá... tényleg - közben az órámra néztem - Francba, már ennyi az idő ... megyek, szólok Agie-nek. - berohantam a házba.
- Menj csak - kiáltott utánam Donghwa.
  Ahogy beléptem az ajtón, észrevettem, hogy Agie anyunak segített a konyhában. 
- Agie, szeretnék megmutatni neked valamit? Bírsz még biciklizni? - kérdeztem Agie-t, aki eléggé meglepetnek tűnt.
- Áá, persze ... mehetünk. - mondta, közben elmosolyodott.
  Anya próbált marasztalni minket vacsira, de mikor elmondtam neki, hogy mire visszaérnénk, már a vonatra kéne mennünk, megölelt minket, és jó utat kívánt. Donghwa-val együtt kikísértek, majd elindultunk a mai túra utolsó színhelyére.
 - Hová megyünk? - kérdezte Agie.
- Az titok. - kacsintottam rá.
  Egy 10-15 perc alatt meg is érkeztünk. Leszálltam a bicikliről, majd Agie is megállt.
- Hol vagyunk? - látszott az arcán, hogy fogalma sincs róla, mit akarok itt. 
- Mindjárt meglátod - mondtam mosolyogva - még nem érkeztünk meg. 
  Letértünk a főútról, és egy földúton folytattuk utunkat, immár sétálva. Mikor már majdnem megérkeztünk, nekitámasztottam a biciklimet, az egyik fakorlátnak, utána Agie bicaját is az enyémre tettem. 
- Gyere ... már nincs messze. - nyújtottam a kezem Agie-nek, mivel elég meredek út következett. Megfogta a kezem, majd tovább indultunk. 
  Miután felértünk, elengedtük egymáskezét, és így folytattuk tovább utunkat.
- Megérkeztünk. - mondtam Agie-nek.
- Hova? 
- Igazság szerint nem hova, hanem kihez ... szeretném bemutatni neked a számomra legfontosabb embert.

Agie szemszöge:

(hallgasd)- Igazság szerint nem hova, hanem kihez ... szeretném bemutatni neked a számomra legfontosabb embert. - mondta Donghae, közben maga mellé mutatott. 
  Először azt hittem, hülyéskedik, hisz senki sem volt ott, ahova mutatott, de mikor megláttam, mit is mutat, hirtelen a szám elé kaptam a kezem. ~Ez nem lehet. - gondoltam. Egy...egy sírra mutatott. 
- Ő itt az apukám. - mondta Donghae.
  Nem tudtam mit mondjak, így továbbra is csak álltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Donghae megfogta a kezemet, majd a sír elé vezetett.
- Szia apa. - mondta, közben pedig mélyen meghajolt. Én is ugyanígy tettem. - Szeretném bemutatni neked a mellettem álló lányt. - folytatta miután felegyenesedtünk - A neve Agie. Európából jött. Nagyon kedves ember, és remélem, hogy sosem felejt el engem, mert ... én sem akarom elfelejteni őt. - Ekkor rá néztem. Tartott egy kis szünetet, majd folytatta - Apa, emlékszek te mondtad még kiskoromban, hogy egyszer találkozok majd egy olyan személlyel, akit bár nem fogok ismerni, de valahol mégis érezni fogom, hogy hozzám tartozik. Úgy érzem, megtaláltam ezt a személyt. Úgy érzem, szeretem őt. - szavai hallatán elakadt a lélegzetem, és a szívem is kihagyott két dobbanást.
  Ezután egyikőnk se szólt semmit se. A földet néztük mindketten. Egyszer csak Donghae levette a táskáját, és előhúzott belőle egy üveget.
- Nem iszok ... ez tény, de veled apa szeretnék meginni egy pohárral. - elővett két poharat, és öntött mindkettőbe. - Egészségünkre! - koccintotta össze a két poharat, ezután a sajátját megitta, a másikat pedig a sír fűvel borított részére öntötte. 
  Én még mindig csak ott álltam. Nem tudtam, mit tegyek. Úgy éreztem, nincs jogom itt lenni. ~Miért hozott ide? Mit akart ezzel elérni? - ilyen gondolatok keringtek a fejemben, mikor odajött hozzám, és megfogta a kezem. 
- Gyere, mutatok valamit. - mosolyodott el - De előbb hunyd le a szemed.
  Becsuktam a szemem, majd éreztem, ahogy Donghae a kezét a szememre teszi, hogy ne tudjak lesni. Megfordított, és elkezdett vezetni. Lassan haladtunk, mert féltem becsukott szemmel sétálni. Az út sem volt egyenes, és már kezdett sötétedni is. 
- Vigyázok rád, ne félj ... tartalak. - súgta a fülembe. 
  Még egy kicsit sétáltunk, majd hirtelen megálltunk. 
- Megérkeztünk. - mondta, közben levette a kezét a szememről, én pedig lassan kinyitottam a szemem. Az óceán partján találtam magam, ahol épp a naplementét pillantottam meg.
- Te jó ég. - kaptam a szám elé - Ez gyönyörű. - mondtam halkan.
- Szerintem is. - mosolygott. Rá néztem és összerezzentem. Azt hittem a naplementét nézi ő is, de nem .. az ő tekintete pont az én arcomat kémlelte. - Gyönyörű. - mondta még egyszer.
  Elrántottam a tekintetem, mire ő hátulról átölelt. A szívem, azt hittem kiugrik a helyéről, olyan gyorsan dobogott. Hirtelen egy kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Akaratlanul is, de hangosan kimondtam.
- Igaz? - kérdeztem alig hallhatóan.
- Micsoda? - kérdezett vissza értetlenkedve. Nyeltem egy nagyot, majd folytattam.
- Amikor az előbb azt mondtad, hogy szeretsz, azt úgy is gondoltad, vagy csak... - még be sem fejeztem, ő már rögtön válaszolt.  
- Mégis, hogy hazudhatnék az apám előtt? - szavai hallatán a szívem még gyorsabban kezdett kalapálni.
  Donghae megfogta  a vállam, és maga felé fordított. Addig csak némán nézett engem, míg rá nem néztem. Ekkor újra megszólalt. 
- Minden, amit mondtam ... igaz! Amióta csak megláttalak ... azóta, hogy neked mentem ... szeretlek. - ekkor olyasvalami történt, amit eddig még sosem tapasztaltam.
  Két kezével gyengéden megfogta az arcomat, ezután ajkait az enyémekre tapasztotta. Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Csak mi voltunk, senki és semmi más ... csak mi ketten. Donghae átölelt, ezzel még közelebb húzott magához. Kezdtem érezni, ahogy ajkaink lassan elválni készültek egymástól, mikor gondolkodás nélkül közelebb hajoltam hozzá, s viszonoztam csókját. ~Nem akarom, hogy ilyen gyorsan vége legyen, kérlek csak...csak még egy kicsit tovább. - gondoltam magamban, majd átkaroltam a nyakát. Erre Donghae még közelebb húzott magához.
  Kis idő múltán megszakítottuk ezt a meghitt pillanatot, de nem engedtük el egymást. Fejemet a vállára döntöttem, mire ő is rádöntötte fejét az enyémre.
- Én is... - mondtam mosolyogva - Én is szeretlek. - súgtam a fülébe. Éreztem, hogy elneveti magát, amitől elmosolyodtam. 
- Úgy szeretnék még így maradni - szólalt meg, majd kissé szomorkás lett a hangja - de sajna indulnunk kell. - lassan eltolt magától, majd a szemembe nézett - Induljunk. - mosolygott, mire az én arcomon is végigfutott egy mosoly. 

Donghae szemszöge:


- Induljunk. - mosolyogtam.
  Leértünk a biciklikhez, felültünk, és már úton is voltunk a vonatállomás felé. Épp időben érkeztünk, ugyanis már csak pár perc volt a vonat indulásáig. Visszavittem a bringákat, ezután a vonatunkhoz siettünk. Már épp felszállni akartunk, mikor egy ismerős hang a nevünket kiabálta. Megfordultam, és észrevettem, hogy Donghwa fut oda hozzánk. Agie is észrevette őt, majd mikor odaért hozzánk mindhárman elmosolyodtunk.
- De jó, hogy ideértem - fújta ki magát a bátyám - Ezt anya küldi. - mutatott a kezében tartott csomagra - Egyétek meg hazaúton.
- Köszönöm. - mondtuk egyszerre Agie-el, mire megint elnevettük magunkat. 
   Elvettem Donghwa-tól a vacsinkat, azután pedig gyors felszálltunk a vonatra. Leültünk egy üres helyre. Mikor elindult a vonat, még az ablakból visszaintettünk Donghwa-nak. Az ellenőr után nekiláttunk a vacsorának.
- Áa, anya csak pálcát csomagolt. 
- Nem gond. - mosolygott Agie - Tudok pálcával enni. - vette ki az egyik pár pálcát a kezemből.
  Vacsi után úgy döntöttünk, nézünk egy filmet.
- Milyen film legyen? - kérdeztem őt.
- Ne horror, és ne pornó - mosolygott - ezeken kívül bármi lehet.
- Franc, pedig már gondoltam, hogy megnézünk egy jó kis pornót. De kár. - lebigyesztettem le a számat, mire mindketten felnevettünk. - Viszont otthon hagytam őket, úgyhogy tényleg nem fog menni.
- Amúgy se nézném meg. - nézett rám szúrós tekintettel. Azt hittem, komolyan veszi amiket mondok, így már kezdtem volna mentegetőzni, mire elnevette magát. 
- Jó színésznő lennél.
- Jó tanárom volt. - mondta, közben kinyújtottam a nyelvét rám.
  Alig pár perce kezdtük el nézni a filmet, mikor Agie feje a vállamra dőlt. ~Talán ilyen unalmas a film? Vagy talán nagyon kimerült a mai túra után. Nem tudom az okát, de nem is érdekelt. Kikapcsoltam a filmet, és eltettem a laptopomat. Agie fejét lassan felemeltem, majd lassan az ölembe fektettem őt. Szerencsémre nem ébredt fel. Egy kis ideig néztem, ahogy alszik, aztán lassan én is elbóbiskoltam.

Agie szemszöge:
 
(hallgasd)Ahogy ébredezni kezdtem, egyre jobban hallottam a vonat hangját, és a körülöttünk lévő emberek beszélgetését. Viszont, mikor kinyitottam a szemem, valami furcsát éreztem ... mintha valami a derekamra nehezedne.
Lassan arra is rájöttem, hogy vízszintes helyzetben fekszem. ~Na, de ez hogy lehet? Tisztán emlékszem, hogy Donghae mellett ültem, mikor felszálltunk a vonatra. Elkezdtem mocorogni.
- Felébredtél? - hallottam Donghae hangját.
  Ekkor tértem észhez. Amin a fejem pihent, azok Donghae lábai voltak, a derekamra nehezedő dolog, pedig Donghae karja volt. Mire minderre rájöttem, mint a villám ültem fel a helyemre.
- Mi a baj? - kérdezte Donghae - Rosszat álmodtál? - nézett rám aggódóan.
- Áá.. nem, semmi. - próbáltam hihető lenni, de még mindig a sokk hatása alatt voltam. Szerencsémre Donghae nem faggatott tovább. Átkarolta a vállam, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Legközelebb ne hazudj, jó? - mondta egy kedves mosoly kíséretével, mitől a vér is megfagyott bennem.
  Elkezdtem gondolkodni. ~Szóval az tényleg megtörtént? Nem csak álmodtam, igaz? Donghae, tényleg azt mondta, hogy szeret? És én té-tényleg megmondtam neki, hogy viszont szeretem. Akkor a csók ... a csók is valós volt, s nem csak egy álom?
- Na jó, ez már sok. - szólt komolyan - Mond el mi a baj! Nem bírom tovább tétlenül nézni a rémült arcodat. Nekem elmondhatod.
- Tényleg nincs baj. - mosolyogtam - Csak most döbbentem rá, hogy mi is történt a...
- A tengerparton? - fejezte be a mondatomat. Válasz helyett csak bólintottam, mire ő elmosolyodott. - Talán szeretnéd megismételni? - húzódott közelebb hozzám, mire automatikusan elhúzódtam tőle. - Nyugi, ha nem szeretnéd, én sem fogom erőltetni. - majd egy mosoly futott végig az arcán, és visszaült a helyére.
  Kis idő múlva meg is éreztünk Seoul-ba. Miután leszálltunk a vonatról, Donghae felhívta Leeteuk-öt.
- Elugrok a mosdóba, addig itt várj meg, rendben? - mutatott az egyik padra.
- Oké. - mosolyogtam.
  Leültem a padra, és elkezdtem nézelődni. Nem messze tőlem pár középiskolás lány beszélgetett. Az órámra néztem. ~Nem kéne ilyenkor már otthon lenniük? - gondoltam magamban, mikor odajöttek hozzám.
- Ki vagy te? - kérdezte az egyik lány, eléggé mérgesen.
- Csak egy turista. - válaszoltam.
- Ja persze. - szólt flegmán a másik - És mit akarsz a mi oppa-nktól?
- Mi? - kérdeztem értetlenkedve.
- Lee Donghae! Vele voltál ... láttuk - bólogattak - Mit akarsz a mi oppa-nktól, turista!?
- Én nem... - kezdtem volna, mikor az egyik megdobott valamivel.
  Megijedtem. Mindhárom csaj nekem jött. Elkezdtek böködni. Az egyik bökés során elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem. 
- Mi a franc folyik itt? - hallatszott egy ismerős hang.
- Oppa! Leeteuk oppa! - üvöltöztek a lányok.
- Te jó ég, Agie! - a hang felé fordultam, és észrevettem, ahogy Donghae rohan felém.
- Minden rendben? - jött oda hozzám Leeteuk. A lányok még mindig ott legyeskedtek körülötte.
  Donghae is odaért hozzánk. Felszedtek a földről, majd a lányokat eltolva beültettek a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudtuk, elindultunk.
- Eszednél vagy? - kiáltott rá Leeteuk Donghae-ra - Nagyon jól tudod, hogy vannak őrült rajongóid is ... főleg Seoul-ban. Azt is nagyon jól tudod, hogy van rá esély, nem is kevés, hogy kiszúrnak téged. Agie-t meg belekomplikálják, és mi vége? Nem vagy már gyerek, sem kezdő idol. Vagy direkt hagytad magára?
- Dehogy is! - kiáltott vissza Donghae. Leeteuk fortyogott a dühtől. - Sosem akarnám, hogy baja essen.
- Akkor nézz hátra ... ugyanis már megsérült. - Donghae hirtelen hátra nézett. Én eltakartam a kezem, de ő ebből már rögtön tudta, hogy van valami vele. Az arcán aggodalom és szomorúság tükröződött. 
  Leeteuk-nek igaza volt. Mikor elestem, lehorzsoltam a térdem és a tenyerem. 
  Az út további részét néma csöndben töltöttük. Leeteuk ideges volt, Donghae a kezeit tördelte, én pedig meg voltam szeppenve. Leeteuk vezetésével felmentünk a szobánkba. 
- Rád bízom. - nézett Leeteuk Donghae-ra, aki csak bólintott egyet.
  Amint Leeteuk elment, Donghae ellátta a sebeimet.
- Sajnálom. - mondta halkan.
- Van ilyen. - mosolyogtam, de ez most nem igazán zökkentette őt vissza. 
  Míg elrakta az elsősegély dobozt, én a konyhába mentem.
- Csinálok egy kis teát. - szóltam, de nem válaszolt.
  Már kezdtem hozzálátni, mikor valami kemény a fejemnek jött. 
- Jesszus. - tört ki belőlem, majd felszisszentem.
  A fejemhez kaptam, majd rájöttem mi történt. Donghae nem figyelt, és a fejemnek vágta a szekrényajtót. ~Komolyan mondom, ha így folytatom, ma fogok meghalni.
- Úristen, jól vagy? Én,én... - dadogott Donghae.
- Semmi bajom, csak picit fájt. - majd egy apró mosolyt erőltettem a arcomra.(hallgasd)
- Had nézzem. - elvette a kezem, és a homlokomra meredt - Vérzik.
- Tényleg? - próbáltam megnézni, ami persze nem jött össze.
- Ülj le, hozok ragtapaszt. - mondta komolyan.
- Minek erre ragtapasz, pár perc és eláll. - zsörtölődtem, de nem figyelt.
- Aigo ... előbb a kezed, most meg ez. - mondta, közben leült az előttem lévő székre, pont elém.
- Bocsi. - szóltam halkan.
- Még te kérsz bocsánatot, hisz mind az én hibám. Az én rajongóim miatt estél el, és én vágtam az ajtót a fejednek. - szidta saját magát.
- Nem a te hibád. - mondtam, de nem is figyelt.
- Na mutasd csak - eltűrte a hajamat, megfogta a ragtapaszt, és leragasztotta a sebet - Kész is.
- Most gondolom úgy nézek ki, mint egy hülye gyerek. - néztem felfelé, de megint nem sikerült meglátni a sebhelyet, Donghae-ra néztem mosolyogva, aki idegesen a térdét nézte. Erre rögtön eltűnt a mosoly az arcomról - Donghae? Mi a baj?
- Miattam...
- Nem miattad!
- De igen... - nézett rám - miattam történt mindez veled. Mégis mit fogsz mondani, ha holnap meglátnak a többiek?
- Hogy elestem, és hogy bevertem a fejem a konyhabútorba. - válaszoltam halál nyugodtan.
- És, ha kérdik, miért estél el?
- Mert figyelmetlen voltam.
- Mért hazudnál miattam?
- Mert nem direkt csináltad. Nem te böktél el, és nem is szándékosan vágtad azt az ajtót a fejemnek. - megfogtam a kezét - Hidd el, szerencsétlen vagyok én nélküled is. Folyton elvágom valamim, vagy elesek, vagy rosszul lépek, és kimegy a bokám. Nálam ez mindennapos, úgyhogy kérlek, ne okold magad e miatt. - Donghae még mindig csak maga elé nézett - Donghae. - szóltam, mire rám nézett - Mosolyogj - közben a kezemmel mosolyt mutattam az arcomon - a kedvemért. - de ő még mindig rossz passzban volt
- Hogy mosolyoghatnék, ha látom a ragtapaszt a fejeden? - felnéztem a fejemre.
- Akkor leszedem - értem volna hozzá, de Donghae elkapta a kezemet.  
   - Nem!! - kiáltott rám.
- Akkor megmosolyogj már végre!
- Csak, ha kapok egy jóéjt puszit. - hirtelen kedves lett a hangja. ~Végre, sikerült. De mit is mondott? Jóéjt puszi?
- Mégis hány éves vagy? - vontam fel a szemöldököm, mire ő benyomta a kiskutya pofit. - Na jó, kapsz jóéjt puszit, de ha utána nem mosolyogsz, bemegyek a konyhába, és megvágom az ujjam a konyhakéssel!
  - Azt nem hagyom! - kapott a kezem után, amivel hadonásztam.
- Értettem ... és hova kéred a puszidat? - erre Donghae a szájára mutat - Álmodik a nyomor, mi?
- Egy próbát megért.
  Előre hajoltam, és megpusziltam a homlokát, azután visszahuppantam a székemre. 
- Aludj jól ... szép álmokat. - mutogattam - Akkor én mentem is.. - már épp felálltam, mikor megfogta a karomat és visszarántott. Egyenesen az ölében kötöttem ki. Gondolkodni sem volt időm, mikor éreztem, hogy ajkai az enyémhez érnek, és megcsókol. ~Elvesztem, itt akarok meghalni ebben a pillanatban.
- Ez az én jó éjt puszim volt. - mosolygott elégedetten.
- Aish. - húztam el a szám.
- Hja, ezt én szoktam csinálni. - közben megbökött.
- Jó tanárom volt. - mosolyogtam, majd a mellkasára hajtottam a fejemet, mire Donghae átkarolt - Mond csak... - kezdtem bele, mikor rájöttem, hogy ezt már nem kell megkérdezni, hisz tudom a választ.
- Hm?
- Áá, semmi ... az álmosság beszél belőlem. Megyek is.
- Megyek veled ... elvégre szomszédok vagyunk. - elmosolyodott.
  Még az ajtóban odasúgtam neki, hogy csendben menjen, nehogy felébressze Leeteuk-öt, mire őt válaszként felmutatta a hüvelykujját. Intett egyet, mire én is elkezdtem integetni. Ezután bementünk a szobánkba. Mivel ki voltam merülve, hamar álomba is merültem.