12. fejezet: Senki sem állhat közénk

Donghae szemszöge:

  (hallgasd)Pár perc alatt meg is érkeztünk az SM épületéhez. Eunhyuk, Yesung, Agie és én Leeteuk-kel jöttünk, míg a többieket Siwon fuvarozta az estélyre.
  Egyesével kiszálltunk az autóból, Teuk pedig elment leparkolni az épület parkolójába.
- Vao, mennyi ember. - csodálkozott Agie a hatalmas tömeg láttán, kik a bejárati ajtó előtt tolongtak, s próbáltak áttörni a biztonsági őrökön. Újságírók, riporterek, és egy rakat rajongó ... már nem is meglepő.
  Megfogtam Agie kezét, mire ártatlan tekintetét arcomra szegezte.
- Menjünk. - szóltam mosolyogva, mire egy apró bólitást kaptam válaszul.
  Ahogy közeledtünk az épülethez, úgy kezdtem el egyre jobban szorítani Agie kezét. Féltem, hogy a tömeg esetleg elsodorja őt mellőlem. Mikor észrevették, hogy kik is közelednek, mind felénk rohantak. Megrémültem, pedig már milliószor átéltem ehhez hasonló helyzetet. Ám ez most más volt. Most nem csak az volt a fontos, hogy én átjussak rajtuk, hanem az is, hogy egy védtelen személyt vigyek át épségben ezen a tömegen.
  Hirtelen Yesung és Eunhyuk termett előttünk, s nyitottak utat nekünk a tömegben. A többiek is így cselekedtek: jobbról-balról körbevettek minket, mint egy élő védőburok.  
"Tudjátok a tervet, igaz?" - jutottak az eszembe Teuk szavai, miket még indulás előtt mondott.

- Te meg mit mosolyogsz? - bökött oldalba Siwon, mikor beértünk az ajtón.
- Csak úgy. - vágtam rá - Miért, talán nem szabad?
  Siwon már épp nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, mikor is egy ismerős férfi hang a nevemen szólított. Ahogy megfordultam, Lee Soo Man-nal találtam szemben magamat.
- Csak hogy megérkeztetek, már azt hittem valami baj történt, s azért nem vagytok még itt.
- Üdvözlöm! - köszöntük őt. 
- Dehogyis uram, semmi bajunk. - válaszolta Yesung.
- Viszont nem is késtünk olyan sokat. - pillantott az órájára Heechul - Csupán 6 percet.   
- Ti csupán hat percet késtetek, viszont ez idő alatt már vagy nyolc-kilenc ember kereste valamelyikőtöket is. - magyarázta a főnökünk. - Szóval ő lenne az a bizonyos lány? - tekintett Agie felé.
- Igen, ő az. - vágtam rá.
- Üdvözlöm! - köszönt a lehető legilledelmesebben Agie.
- Szintúgy. - válaszolt Soo Man, s kezet rázott Agie-el. - Donghae, gyere velem, néhány ember szeretne beszélni veled. - intett felém - Leeteuk, te is gyere. - szólt oda a leader-ünkhöz is.
- Ne aggódj, vigyázok rá. - súgta oda Siwon, majd megütögette a vállamat jelezvén, hogy azt kéne tennem, amire az előbb utasítottak. 
  
Agie szemszöge:

  Mikor megláttam az SM főnökét nagyon megijedtem. Rengeteg rossz dolgot hallottam a SM-ről, és hát, ha ő a vezetője, akkor az ő keze is benne kell hogy legyen ezekben a dolgokban. Már akkor is féltem, mikor a címlapra kerültünk Donghae-val, ám most, hogy szemtől-szembe álltam vele, még inkább elfogott a félelem.
  Illedelmesen köszöntem, s mélyen meg is hajoltam mellé, mire Lee Soo Man a kezét nyújtotta felém. Egyáltalán nem tűnt olyan gonosznak, mint amilyennek képzeltem.
  Ahogy Donghae és Leeteuk távozott, Siwon lépett oda hozzám.
- Gyere, menjünk az asztalunkhoz. - mutatott az egyik sarokban álló asztal felé.
- Üm. - bólintottam, majd elindultunk felé.
  Lassacskán mindenkit elhívta valaki beszélgetni, vagy pedig ők mentek el felkérni ismerőseiket, barátjaikat egy táncra. Viszont sosem voltam egyedül, valaki mindig ott ült mellettem. Szó szerint váltották egymást, mintha egy szökött rabra vigyáztak volna.
  Donghae pedig ... na ez jó kérdés. Amióta Lee Soo Man-el és Leeteuk-kel elment, azóta színét se láttam. Picit szomorkás voltam e miatt, amit sajna a srácok is észrevettek rajtam.
- Megyek, hozok valamit inni. - mondta Ryeowook, a jelenlegi felügyelőm. - Neked mit hozzak?
- Bármit, amiben nincs alkohol. - vágtam rá egyhangúan.
  Miután Wooki távozott, rákönyököltem az asztalra, s unott képet vágva támasztottam alá arcomat két kezemmel. ~Mégis minek vagyok én itt? Mindenkinek van kivel beszélgetnie, sőt, illendő is lenne mindenkivel beszélniük, akiket ismernek, erre felváltva vigyázgatnak rám, mint egy porcelánbabára, nehogy bármi is történjen velem. Ez az ő világuk, az ő életük ... nekem ehhez semmi közöm sincsen. Csak púp vagyok a hátukon. - gondolkoztam, végül úgy döntöttem, elmegyek, ám amint felálltam az asztaltól, pár ismerős lány jött oda hozzám.
- Szia, te vagy Agie, igaz? - kérdezte az egyikőjük.
- Igen, én vagyok.
- Az én nevem Sully - mutatkozott be, bár nem lett volna szükség, ugyanis ismertem őt - Ő itt Amber, Luna, Krystal és Victoria. - mutatta be sorba a többieket is.
- Sziasztok. - köszöntem nekik.
- Remélem nem zavarunk. Csupán be akartunk mutatkozni neked. - mondta Luna.
- Nem, dehogy.
- És mióta? - kérdezte Sully.
- Mi mióta? - néztem rá értetlenkedve.
- Sully, állj le! - bökte oldalba őt Amber.
- Oké, bocsi.
  Ahogy ott beszélgettünk, a semmiből hirtelen Eunhyuk termett mellettem.
- Baj van lányok? - kérdezte Sully-éket.
- Dehogy. - legyintett, Luna. - Csupán váltottunk pár szót Agie-el.
- Értem. - mondta egyhangúan Hyuk. - Akkor ugye nem baj, ha elrabolom őt tőletek, igaz?
- Csak nyugodtan. - mondta mosolyogva Victoria.
  Eunhyuk megfogta a kezemet, s a táncparkett közepéig meg sem állt. 
- Minden rendben? - nézett rám aggódó pillantásokkal.

- Persze, bár ez egy picit megijeszt. - szinte éreztem, ahogy a körülöttünk lévő emberek tekintete ránk szegeződött. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, legszívesebben elrohantam volna, de Hyuk még mindig a kezemet fogta.(hallgasd)
- Első szabály: Ha mindenki téged néz, adj is rá okot, hogy téged nézzenek! - nézett rám mosolyogva Hyuk - Például táncolj a Super Junior egyik tagjával. - magyarázta tovább, majd felém nyújtotta a kezét - Szabad egy táncra?
- Persze. - válaszoltam, ám elcsuklott a hangom.
- Második szabály: Légy magabiztos! Félsz tőlem?
- Nem. - vágtam rá azonnal.
- Ezt örömmel hallom. - húzta mosolyra ismét a száját.
  Elindult a zene, mi pedig elkezdtünk táncolni rá.
- Harmadik szabály - súgta a fülembe - Tánc közben ne gondolkozz ... csak add önmagad. Érezd a ritmust, s hagyd, hogy a partnered vezessen.
- Ez menni fog.
- Remek. Akkor hát hódítsuk meg a táncparkettet.
  Nagyon élveztem a táncot, Eunhyuk eszméletlenül jól táncolt. Ahogy a zene a végéhez ért, Eunhyuk megpörgetett, majd egy apró meghajlással megköszöntük egymásnak a táncot.
- Negyedik szabály: Tánc után engedd, hogy a partnered kivezessen a tömegből.
- Ötödik szabály: Ne hagyd magára a barátodat túl sokáig. - a hang után kaptam a fejem, s legszívesebben a nyakába ugortam volna az előttem álló személynek. Alig egy óra telt el, mégis olyannyira hiányzott, hogy az már fájt.
- Szabad? - nyújtotta felém a kezét Donghae.
- Persze. - kaptam a keze felé.
  Eunhyuk megveregette Donghae vállát, azután elindult az asztaluk felé. Egy nagyon lassú zene csendült fel.
- Tökéletes. - szólalt meg Donghae.
- Ezt hogy érted?
  Válasz helyett szorosan átkulcsolta derekamat, s magához húzott.
- Olyan közel akarok lenni hozzád, amennyire csak lehet. S a zene miatt most meg sem szólhatnak. - súgta a fülembe.
  Közelsége megnyugtatta szívemet, s mikor elkezdte dúdolni a dallamot akaratlanul is, de elmosolyodtam. Oly könnyedén lépkedtünk a táncparketten, mintha táncpartnerek lennék, pedig ez volt életünk első tánca. Első és talán utolsó is.
  Ahogy a zene véget ért, Jessica jött oda hozzánk.
- Sziasztok. - integetett nekünk - Donghae, beszélhetnék veled egy picit?
- Most? - kérdezte Jessica-t - Bocsi Jess, de most nem megy. - majd megragadta a kezemet, s elkezdett maga után húzni. 
- Később beszélünk. - kiáltott vissza Jessicának, kit csak úgy faképnél hagyott.

  Egy kertbe értünk, ahol egy pad közelében végül megálltunk.
- Ezt mégis miért csináltad? - kérdeztem tőle.
- A főnök küldte. - nyögte ki lihegve.
- Mi?
- Szerinted miért nem láttál azóta, hogy elmentem vele és Leeteuk-kel? A jegyek száma ... nem véletlenül kaptunk tíz darabot. Azt akarták, hogy te is itt legyél. Az elejétől fogva minden meg volt tervezve. 
- Vá-várj, ezt nem értem. - ráztam meg a fejemet a sok információ miatt - Mi volt eltervezve?
- Hogy szétszedjenek minket.
- Hogy mi?
- Az elnök azt akarta elérni, hogy egyedül maradj. De legfőképp, hogy én ne lehessek a közeledbe. Mikor Sully-ék odamentek hozzád, az sem csupán jó pofizásból történt ... láttam, mikor Soo Man valamit mondott Victoriának, s közben feléd mutogatott, ki egyedül ücsörögtél az asztalunknál. Most meg Jessicát uszította ránk.
- De miért csinálja ezt velünk?
- Azt nem tudom. De nem hagyom, hogy sikerüljön a terve ... hogy valaha is arra gondolj, neked semmi keresni valód itt.
- Igazság szerint ezt már elérte.
- Mi? Na neee.. nem és nem. - megfogta a vállam, s felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek - Ezt most rögtön verd ki a fejedből, hallod? Pontosan annyi jogod van itt lenni, mint bármelyik másik vendégnek.
  Néma csend telepedett körénk. Még a lágy szellő hangját is tisztán lehetett hallani, ahogy elsuhant mellettünk.
- Sajnálom. - törte meg végül a csendet Donghae hangja. - Ha nem lennék híres...
- Talán sosem találkoztunk volna. - vágtam közbe, mielőtt befejezhette volna a mondatát.
- Ezt hogy érted?
- Mikor találkoztunk, kérdezted, hova szeretnék elmenni. Seoul és Mokpo ... ezt mondtam, igaz?
- Igen, de ez hogy jön ide?
- Hogy Seoul-ba jöttem körülnézni, az oké, de miért pont Mokpo volt a második úticélom? Miért nem mondjuk a Jeju sziget, vagy mit tudom én ... miért pont Mokpo?
- Nem tudom.
- Mert a szülővárosod. - mondatom hallatán rám meredt - Azért akartam lemenni Mokpo-ba, mert te ott születtél. És akkor a nagy kérdés: ha te nem lennél híres, hogy ismertelek volna meg? Lehet Seoul-ba se jöttem volna el soha.
- Tehát, te azért jöttél el Seoul-ba, hogy találkozzunk?
- Nem, nem azért. Szinte biztosra tudtam, hogy sosem fogok találkozni veled.
- De mégis találkoztunk.
- Ez igaz.
- És, örülsz neki? - lépett közelebb hozzám.
- Miért kérdezel hülyeségeket, he? - léptem én is egy aprót felé.
- I don't know. - mondta édes akcentussal. - Gyere, üljünk le. - mutatott a pad felé.
  Leültünk egymás mellé. Kinyújtóztam, s jó mélyet beleszippantottam a tiszta levegőbe.
- Nem fázol? - nyúlt a zakója felé, de keze után kaptam.
- Nem, pont jó. - mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott.
  Mivel nem jött beszédtéma, így én kezdeményeztem a beszélgetést.
- Mindig legyen mellettem valaki ... ez volt a terv, amit Leeteuk mondott indulás előtt, ugye?
- Igen, ez volt az. Igazság szerint Leeteuk már a kezdetektől fogva sejtette, hogy valami ilyesmi fog történni.
- Értem.
- Mond csak, nem vagy szomjas? Hozok valamit, oké? Addig várj meg itt. - meg sem várta, hogy bármit is mondjak, elfutott az épület irányába.
  Eltelt egy perc, azután kettő, majd három is, de ő még sehol sem volt. Ekkor tértem észhez: Szét akarnak szedni minket, ő meg befutott közéjük.
- Szuper, egy észlénybe vagyok szerelmes. - mondtam halkan magamnak.
- Hogy mibe? - súgta Donghae a fülembe.
  Úgy megijedtem tőle, hogy annyira hirtelen fordultam felé, hogy azzal le is vertem a szemüvegét.
- Au..
- Bocsi, én nem..
- Hagyd csak, én voltam a hülye. - mosolygott, majd felvette a földről. - Tudom, hogy ijedős vagy, én mégis megijesztettelek. - törölgette közben a szemüvegét.
  Mikor felvette, picit furcsán állt rajta.
- Muti - levettem róla, majd felvettem, hogy lássam mi a baj. A bal felén elgörbült.
  Levettem, megigazítottam, majd visszaadtam neki.
- Honnét tudtad? - nézett rám lepetten.
- Láttam már hasonló esetet régebben. Akkor is ez történt. - majd elnevettem magam, ahogy visszaemlékeztem arra az esetre.(hallgasd)
- Értem. Egyébként nagyon jól állt rajtad.
- Tényleg?
- Bizony, mind egy vérbeli titkárnő.
- Kösz.
- Na jó, nem úgy értettem. De tényleg jól állt, komolyan.
- Köszi.
- Áá, tényleg, majd el felejtettem. - mondta, közben lehajolt a pad mellé. - Tessék. - nyújtott egy rózsaszín dobozt felém.
- Na ne, eprestej? - lepődtem meg, mikor megláttam a dobozt.
- Igen, talán nem szereted?
- Imádom. - mosolyogtam. - De honnét szedted?
- Megvannak a forrásaim. - mondta elégedetten.

Donghae szemszöge:

- Hé, hát itt vagy. - hallottam meg egy ismerős hangot. Eunhyuk volt az.
- Szia. Hát te?
- Jöttem megkeresni titeket. Már jó ideje eltűntetek.
- Áá, vagy úgy. - vakargattam a tarkómat.
- Hae!
- Mi az? - néztem rá, mire Agie felé bökött a fejével.
  Elaludt. Fejét óvatosan a vállamra döntöttem, nehogy felébresszem őt.
- Kösz - súgtam oda Hyuk-nek - Egyébként bent mi a helyzet?
- Soo Man ideges, bár ez nem meglepő. - közben elnevette magát.
- De nincs túl nagy gond, ugye?
- Dehogy, tartsuk a frontot. - kacsintott egyet - Azt mondtuk neki, hogy nem vagy túl jól, ezért Agie-el együtt hazamentetek, s lehet te sem fogsz már visszajönni.
- Kösz.
- Csak természetes.
  Ahogy ott ücsörögtünk, hirtelen az eszembe vágott a reggeli rémálmom. Hyuk a legjobb barátom, benne bízom a legeslegjobban ... ő biztos megért engem.

- Mond csak, egy álom mennyire valósághű? - kérdeztem kissé félénken.
- Amennyire te annak képzeled.  - vágta rá azonnal - Miért, mi a baj?
- Ma reggel volt egy rémálmom.
- Rémálom? - kérdezett vissza.
- Igen. És nem tudom, mit tegyek.
- Ezt, hogy érted? - nézett rám értetlenkedve.
- Az egész, az elejétől a végéig teljesen valóságos volt ... mintha valóban meg is történt volna ... vagy megtörténne.
- Ne kerülgesd a forró kását, ki vele, mit álmodtál?
- Hagyjuk, nem fontos.
- Donghae! - felemelte a hangját, s már szinte kiabált velem.
- Nem fontos. Csak egy álom.
  Úgy tűnik még sincs elég erőm elmondani, még Hyuk-nek sem, hogy mit álmodtam. ~Nem szeretném, hogy valaha is valóra váljon ... jobb lesz ha elfelejtem és kész.

Eunhyuk szemszöge:

  Először magam elé tekintgettem, majd fel a csillagos égboltra. Olyan nyugodtnak tűnt minden. 
  Szólni akartam Donghae-nek, hogy visszamegyek az épületbe, ám ahogy észrevettem, csak úgy mint Agie, ő is elaludt. Agie feje Donghae vállán pihent, Donghae pedig Agie fejére döntötte a sajátját. Az órámra pillantottam, s mivel láttam, hogy még nincs olyan késő, így nem akartam felébreszteni őket. Felszedtem a földről a két epres tej dobozát, majd elindultam befelé. Még utólag visszapillantottam rájuk. Olyan furcsa ez az érzés. Öröm és bánat keveréke.
  Levettem a zakómat, s Agie vállára terítettem. Nem szeretném, hogy megfázzon, vagy hogy bármi baja essen. 
~Nem kell aggódni, Donghae vigyáz rá. - jutott az eszembe mikor Hae-re pillantottam, s egy apró mosoly terült el az arcomon. Hogy miért? Már nem is tudom. 

11. fejezet: Egy varázslatos éjszaka kezdete

Agie szemszöge:

(hallgasd) 
- Szia. Lee Sora vagyok, Hyukkie nővére. Örülök, hogy megismerhetlek Agie.
- Szia. Am, a többiek nincsenek itthon. - magyarázkodtam.
- Tudom - mosolygott rám - Hozzád jöttem.
- Hozzám?
- Várjunk csak ... Donghae-ék nem mondták neked, hogy jövök? - kérdezte furcsálkodva.
- Egy szót sem szóltak rólad.
- Hah, ez jellemző rájuk. Na, mindegy, akkor majd közben elmesélem.
- Közben? - húztam fel a szemöldökömet mondata hallatán.
  Sora nem válaszolt, helyette megragadta a kezem, és behúzott a nappaliba.
- Melyik szobában laksz? - kérdezte.
- Abban. - mutattam Sungmin szobája felé.
- Remek, akkor menjünk. - húzott maga után, míg be nem értünk a szobába.
  Egy nagy táskát hozott magával, amit ledobott az ágyra. Elkezdett kutrálni benne, mígnem egy kisebb méretű táskát szedett ki belőle.
- Ülj le. - mutatott a tükör előtti székre.
  Leültem, majd ő is odajött hozzám.
- Ne félj, nem foglak bántani. - mondta, mikor meglátta tekintetemet a tükörből. - Azért vagyok itt, hogy kicsinosítsalak a ma estére.
- A ma estére? Miért, mi lesz ma?
- Bál. A srácok ügynöksége, azaz az SM rendezi. Valami új banda debütált, és nekik rendezik.
- És nekem ehhez mi közöm? - kérdeztem, közben Sora el is kezdte a sminkemet csinálni.
- Csupán annyi, hogy te is mész. Azt nem mondták, hogyan akarnak bevinni téged, Hyuk csak annyit mondott nekem, hogy jöjjek ide, és készítselek el téged hat órára.
- Hatra? De hisz még csak fél öt. - néztem rá furcsán.
- A hajad miatt ... az fog sokáig tartani.
- Megcsinálod a hajam?
- Persze. Én leszek ma a fodrászod, sminkesed és a stylist-ed egy személyben. - mosolygott Sora.
  Sora-nak igaza volt, fél hat körül járt az idő, mire elkészült a frizurám és a sminkem is.
- Rendben, ezzel készen is vagyunk. - szólt Sora - Hogy tetszik?
  Lassan kinyitottam a szemem, és nem hittem a szememnek. Az a laza konty, és az a pár kósza hajtincs ... el sem tudtam képzelni, hogy magamat látom a tükörben.
- Vao, ez gyönyörű. - csodáltam az újonnan elkészült hajkoronámat.
- Szerintem is jól sikerült. - bólogatott Sora - Hoztam pár nyakláncot is, gyere, nézzük meg, hátha megtetszik valamelyik.
- Am, nem lehetne ez a nyaklánc? - mutattam a nyakamban lógott medálra, amit még Donghae-től kaptam aznap este, mikor ideköltöztem.
- Várjunk csak, ez nem Do.. - kezdett bele, de nem fejezte be a mondatát. - Már értem. - mosolygott el - Akkor a nyaklánc is megvolna. Végezetül akkor jöhet a ruha. - mondta Sora, majd az ágyhoz lépett, és a nagy táskájából egy gyönyörű, azúrkék színű ruhát húzott elő. - Remélem jó lesz rád. Gyere, próbáld fel. - intett felém a kezével.
  Sora segített belebújni a ruhába. Egyszerű szabású, két vállas báli ruha volt, enyhe dekoltázzsal, és térdig érő szoknyával.
- Szerintem pont jó. - mondta, mikor felhúzta a cipzárt a hátamon. - Nem szorít?
- Nem, nem szorít. Nagyon kényelmes. - fordultam felé mosolyogva, viszont, mikor Sora a térdemre pillantott, eléggé meglepődött.
- Ez meg micsoda? - hajolt le, hogy jobban szemügyre vehesse a lábam. 
- Véletlenül elestem, és lehorzsoltam a térdem. - magyaráztam neki. Ahogy felpillantott az arcomra, útközben a kezemen díszelgő ragtapaszt is észrevette.
- Ahogy látom nemcsak a lábadat. - bökött a tenyerem felé.
  Idegességemben a tarkómat vakargattam, mikor a bejárati ajtó nyikorgására lettünk figyelmesek. Sora azonnal felpattant, és kirohant a szobából. Én az ajtón kukucskálva figyeltem az eseményeket.
- Mond csak, azt mégis mikor akartad elmondani, hogy lehorzsolta a térdét? - üvöltötte le öccse fejét, miközben rávágott a hátára.
- Mégis honnét tudtam volna? - mentegetőzött Eunhyuk.
  Nem akartam, hogy Hyuk vigye el a balhét, ezért odarohantam hozzájuk, hogy tisztázzam a dolgokat.
- Ő nem tehet róla - mondtam Sora-nak. - Nem tudott róla, ezért nem is mondta neked.
  Néma csend telepedett körénk. Ahogy a srácok felé fordultam, a döbbent tekintetek néztek vissza rám.
- Azta.. - szólalt meg végül Yesung. 
  Ekkor jöttem rá, hogy már a báli ruha volt rajtam.
- Hé, mi ez a dugó itt az ajtóban? - hallatszott Donghae hangja, aki lassan átvergődött a többieken. 

Donghae szemszöge:
 
(hallgasd)  Amint véget ért a próbánk, már indultam is, hogy Agie-nek cipőt keressek a ma estére.
- Hae! - kiáltott utánam Hyuk, mikor az ajtóhoz értem - Egy jó tanács: Ne vegyél se túl magasat, sem pedig színeset. Ki tudja, a nővérem milyen ruhát vitt neki.
- Oké, kösz a tanácsot. - intettem neki, s már nyitottam az ajtót.
- Hya, Donghae! - kiáltott Siwon. 
  Ahogy megfordultam, felém dobta a sapkámat. Elkaptam, s bólintással jeleztem neki, hogy "értem, mit is akar ezzel".
  Ahogy az utcára értem, szinte az arcomra húztam a sapkát, hogy senki ne ismerjen fel. Még mindig nem tudom elhinni, hogy hogyan sikerült, úgy végigmennem a városban, hogy senki nem vett észre. Se egy fotós, se egy rajongó ... senki se.
  A legközelebbi cipőboltba tértem be, amit ismertem. A elárusító hölgy rögtön a segítségemre sietett, amint a női cipők közelébe értem. Elmagyaráztam neki, milyen cipőt keresek, s ő azonnal mutatott is néhányat, ami közül választhatok. Nem értek én a cipőkhöz, ezért kinézet alapján döntöttem, ami egy fekete, nem túl magas, pántos magassarkú cipő lett.
  Szinte már futottam, mikor az órámra pillantva megállapítottam, hogy már hat körül járt az idő. Csak akkor lassítottam, mikor már a liftbe szálltam be. Mikor kinyitottam az ajtót, majdnem neki mentem Kangin-nak, ugyanis pont az ajtó mögött állt. Mindenki az ajtónál állt, én pedig nem értettem, hogy mit csinálhatnak itt.
- Hé, mi ez a dugó itt az ajtóban? - szólaltam meg, s közben próbáltam átvergődni rajtuk. 
  Ahogy áttörtem köztük, ledöbbentem. Egy kék ruhás angyal állt előttem ... Agie. Azt hittem álmodok, oly gyönyörű volt. Ahogy rám pillantott, a vér is megfagyott bennem. Csak tátogtam, mint a partra vetett hal.
- Te jó ég. - mondtam, s a táskát is kiejtettem a kezemből, amiben Agie cipőjét hoztam - Gyönyörű vagy.
- Na, úgy látom, ezennel be is fejeztem a munkám. - szólalt meg Sora. - A lábával meg valamit kezdjetek, rendben?
- Persze, elintézzük. - válaszolta Leeteuk. - Srácok, menjünk öltözni, mert elkésünk. - leader-ünk szavára lassan mindenki elindult a saját szobája felé. Csak mi ketten maradtunk ott. Még mindig az ámulat hatása alatt állhattam, ugyanis Agie aggódó tekintettel mért végig engem.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Pe-persze. - makogtam - Csak oly meseszép vagy, hogy azt hittem álmodok.
  Válaszomra elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzám, s megcsípte az arcomat.
- Áúú...
- Látod, nem álmodsz. - mosolygott a reakciómon.
  A keze után nyúltam, melyen még mindig ragtapasz díszelgett.
- Fáj még? - kérdeztem aggódó pillantások közepette.
- Nem, csak még nem gyógyult be rendesen, ezért van rajta a tapasz. - magyarázta.
- Sajnálom. - mondtam halkan, s szégyenemben lehajtottam a fejem. Nem bírtam elviselni, hogy az a személy, akit szeretek, pont miattam sérült meg.
- Nem a te hibád, hallod? - két kezével gyengéden megérintette arcomat, s felemelte fejemet. - Hadd már ezt abba, rendben?
- De..
- Nincs de!!
  A következő pillanatban Agie karjai átfonták a testem. 
- Ne szidd magad! - szorított az ölelésén - Csak megsértettem a kezem és a térdem ... nem halok bele.
- Ne mondd ki ezt a szót! - a halál szó hallatán az egész testem megrezzent, s az a szörnyű álom újra felelevenedett elmémben.
- Csak vicceltem.
- Ilyennel még csak viccelni sem szabad.
- Rendben ... sajnálom. - arcára ekkor megbánás telepedett, ami láttán az én szívem is összeszorult.
  Homlokára egy apró puszit nyomva próbáltam enyhíteni a fojtogató légkörön, ami szerencsémre sikerült is, ugyanis Agie arcán egy parányi mosoly bukkant fel. Hirtelen eszembe jutott a cipő, amit Agie-nek vettem. 
- Hoztam neked valamit. - felkaptam a földre ejtett táskát, majd a nappaliba húztam Agie-t.
- Mégis mit? - kérdezte, mikor a kanapéhoz értünk.
- Ülj le! - Agie leült, én pedig letérdeltem elé.

Agie szemszöge:

- Ülj le! - mondta Donghae mosolyogva. Amint elültem, ő letérdelt előttem.
~Te jó ég, ez most mi? - kérdeztem magamtól. Csak egy dolog jutott ekkor az eszembe, de az nem lehet. Képtelenség, hogy azt akarná. Viszont akkor miért térdelt le elém?
- Hunyd be a szemed! - szólt ismét. Engedelmesen becsuktam a szemem, s vártam, mi fog történni. Egyszer csak megfogta a jobb lábam, s miután lehúzta róla a papucsomat, egy másik lábbelit illesztett rá. Ugyanezt eljátszotta a bal lábamon is.
- Most már kinyithatod. - hallottam meg ismét Donghae hangját.
  Ahogy a lábfejemre pillantottam, tátva maradt a szám. Egy egyszerű, mégis csodaszép magassarkú volt rajta.
- Tetszik? - kérdezte miközben felült mellém a kanapéra.
- Nagyon ... gyönyörű - ámuldoztam - Köszönöm.
- Remélem jó lesz, azt mondták ez nem töri ki a lábadat.
- Jó lesz. - mosolyogtam rá.
- Igen? - kérdezte mosolyogva, majd közelebb hajolt hozzám.
- Biztosan. - utánoztam mozdulatait.
  Egyre közelebb hajolt arcomhoz, s már a csók határán álltunk, mikor egy ismerős hang törte meg ezt a meghitt légkört.
- Donghae, ideje készülődni. - mondta a felénk közeledő Leeteuk.
  Hangja hallatán, mint gumilabdák pattantunk szét egymástól. Donghae a tarkóját vakargatva indult el a fürdőszoba felé, én pedig ott maradtam Leeteuk-kel.

- Bocs, hogy megzavartalak titeket. - szólalt meg újra Teuk.
- Semmi gond ... igazad volt. - mosolyogtam rá.
- Látom sikerült cipőt vennie.
- Igen.
- Gyönyörű vagy.
- Te pedig igazán elegáns.
  Leeteuk válasz helyett csak elmosolyodott, s leült mellém a kanapéra. Egy bőr színű gézszerűség volt a kezében, amit a térdemre kötött, ezáltal eltakarva a horzsolást. Nemsokára Kyuhyun, Yesung és Ryeowook is odajött hozzánk, elegáns öltözéküket igazgatva.

Kis idő múlva pedig a többiek is elkészültek, így már csak egy emberre kellett várnunk: Donghae-ra. Amint ő is megérkezett, mindenki az ajtó felé vette az irányt.
- Tudjátok a tervet, ugye? - kérdezte Leeteuk.
- Persze. - mondták kórusban.
- Milyen terv? - néztem értetlenkedve Donghae-ra.
- Nem fontos.

10. fejezet: Az elveszett kontaktlencse ... és egy váratlan esemény

Agie szemszöge:

Olyan szépet álmodtam. Egyáltalán nem emlékszem rá, hogy mi is volt benne, egyszerűen csak boldognak éreztem magam. Egészen addig, míg fel nem ébredtem belőle. Gyönyörű álmomat Donghae hangja zavarta meg. Ahogy kezdtem magamhoz térni, úgy Donghae szavai is egyre érthetőbbé váltak számomra.
- Agie! NE! AGIE! - kiabálta. 
  Azonnal felugrottam, s felé fordítottam tekintetem. Donghae ide-oda forgatta fejét. Álmában beszélhetett, ugyanis a szeme még csukva volt. Úgy tűnt, mintha egy rettenetes rémálom közepén lett volna.
- Donghae! - ráztam őt - Donghae, ébredj! - szóltam hangosabban, mire szerencsémre kinyitotta a szemét.
- Agie! - kiáltott fel, s a nyakamba borult.
- Semmi baj, csak egy rossz álom. - simogattam a hátát.
- Egy szörnyű rémálom. - csuklott el a hangja.
- Meséld el. Akkor talán könnyebben megnyugszol majd.
- Azt.. azt nem lehet.
- Miért nem? - húztam el magam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Csak.. - csuklott el a hangja ismét - nem lehet. 
  Erősködtem volna tovább, ám amint Donghae-ra pillantottam, elakadt a hangom. Egy hatalmas könnycsepp csordult végig az arcán. Gondolkodás nélkül közelebb hajoltam hozzá, s átöleltem a nyakát. Donghae a fejét a vállamra döntötte. Az egész teste remegett. ~Mit álmodhatott, ami ennyire kiboríthatta őt? Bele se merek gondolni.
- Semmi baj - simogattam a hátát - semmi baj.
  Ahogy teltek a percek, úgy vált Donghae egyre nehezebbé. Először azt hittem, az álmosság miatt érzem egyre nehezebben őt, később azonban rájöttem, hogy elaludt a vállamon. Óvatosan rádöntöttem testét az ágyra, majd betakargattam őt. Az arcáról eltűnt a félelem, s helyére egy aprócska mosoly került. Az ablakon beszűrődő holdfény hatására tisztán látszott nyugodt arcának, minden egyes vonása. Rápillantottam az órára, amely még csak hajnali 4-et mutatott. Óvatosan bebújtam Donghae mellé az ágyba, nehogy felébresszem őt, és nem sokkal később engem is elnyomott az álom.
  Reggel mocorgásra ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem, majd megláttam, ahogy Donghae a párnára könyökölve bámul engem.
- Jó reggelt. - súgta egy apró puszit nyomva a homlokomra.
- Neked is. - mosolyogtam rá a szememet vakargatva.
  Kimásztam az ágyból, majd a tükörben gyors megigazgattam a hajamat. Láttam a tükörből, ahogy Donghae is felül az ágyon, s ahogy jött felém, majdnem elesett.
- Vigyázz! - ugrottam felé, mire elmosolyodott.
- Vigyázok, ne aggódj. Csak épp nem látom, mi van a földön.
- He? - néztem rá furcsán, mire a szemére mutatott.
- A szobámban hagytam a kontaktlencsémet.
- Vagy úgy.
  A hátam mögé lépett, majd gyengéden elkezdte masszírozni a vállamat.
- Áááá.. ez nagyon jó.
- Csöndesebben. Még meghallanak minket.
- És? Mi rosszat csinálunk?
  Válasz helyett rám kacsintott.
Kiléptünk a szobám ajtaján, s a konyha felé vettük az iránt, ahol már a többiek gyülekeztek a reggelihez.
- Beugrok a kontaktlencsémért. - súgta Donghae, majd a szobájába sietett.
Leültem az asztalhoz. Furán éreztem magam, ezért körülnéztem. Rögtön rájöttem mi zavart annyira. Mindenki engem bámult. ~Ne már, ez ciki.
- Srácok, ne bámuljátok már szegényt. Nézzétek, hogy meg van szeppenve. - szólalt meg Ryeowook, körben pedig leült ő is az asztalhoz. - Inkább együnk.
- Jó ötlet. - mondta Leeteuk.
  Épp az első falatot emeltem a szám elé, mikor Donghae kiabálására lettem figyelmes.
- Hja, ki tüntette el a kontaktlencsémet?
- Mégis ki vitte volna el? Ott van, ahova leraktad. - válaszolt neki Leeteuk.

- Nem vagyok szenilis, tudom hova tettem le tegnap, és nincs ott.
- Nem vagy szenilis? - mosolyodott el Siwon - akkor úgy egy hete miért akartad lehozni a telefonodat az emeletről, mikor épp a kezedben volt?
- Az... na jó, értem mit akarsz ezzel. Viszont most tényleg emlékszem rá, hogy hova tettem le tegnap este ... és nincs ott.
- Majd csak meglesz. - szólt Yesung - Addig is használd a szemüvegedet.
- De.. - vakarta meg a tarkóját - nem tudom hol van a szemüvegem.
- Az éjjeli szekrény második fiókjában, egy fekete dobozban. - szólt oda Donghae-nek Leeteuk két falat között.
  Donghae meredten bámult Leeteuk-re, aki újra megszólalt.
- Jaj, ne csináld már. Láttam, mikor eltetted, ezért tudom, hogy hol van. Nem vagyok látnok.
  Donghae sarkon fordult, s besietett a szobájába. Kisvártatva Eunhyuk lépett be a bejárati ajtón.
- Szép reggelt mindenkinek. - köszöntött minket hatalmas mosollyal az arcán.
- Viszont. - üdvözölte Kangin Hyuk-öt. - Mi ez a nagy jó kedv?
- Már az is baj, ha jó kedvem van?
- Dehogy is. - mentegetőzött - Csak olyan furcsa ... rég köszöntöttél már minket ekkora mosollyal. Mióta is?
- Mióta Agie itt van. - szólalt meg Siwon, mire mindenki rám pillantott. - Ezt nem rosszból mondtam.. - Siwon próbálta menteni a menthetőt.
- Miről van szó? - kérdezte Donghae, aki épp ekkortájt ért oda hozzánk.
- Semmiről. - hadonászott Siwon.
- Milyen jól áll - mosolygott Yesung, közben pedig Donghae-ra mutogatott - Ugye Agie?

- Ühüm. - bólogattam, Donghae pedig leült mellém az asztalhoz. Mikor tekintetünk találkozott, grimaszolt egyet, amin akaratlanul is, de elmosolyodtam.
- Amint látom, tegnap nem a szobádban aludtál. - vetette oda Eunhyuk Donghae-nek két falat között.
- Ezt miből gondolod? - vonta kérdőre barátját.
  Eunhyuk a szemére mutatott.
- Te nyúltad le?
- Én ugyan nem.
- Akkor viszont tudod, hogy ki, igaz?
- Mégis honnét tudnám.
  Ahogy ott ültem kettőjük között, próbáltam egyre jobban beleolvadni a szék háttámlájába. Nem akartam a kis vitájuk közé állni.
- Agie, baj van? - nézett rám Leeteuk.
- Mi? Nem, dehogy. 

Donghae szemszöge:

- Mi? Nem, dehogy. - hadonászott a kezével Agie. Kicsit rosszul éreztem magam, hisz Hyuk és én közöttem ült, ezáltal pedig, szinte a feje fölött kiabáltunk egymással.
- Akkor jó. - mosolygott Teuk - És, hogy aludtatok?
- Jól.. - szólt Agie - bár nem mindenki. - az utolsó mondatát már hozzám intézte.
- Nem tehetek róla. 
  Agie rám pillantott, majd az asztal felé fordult, s lehajtotta a fejét. Mikor újra felegyenesedett, gondterhelt tekintete végigfutott az asztal körül ölőkön ... kivéve engemet. Ahogy rám pillantott volna, elrántotta a fejét, s maga elé meredt. Felemelte bögréjét, majd egy nagyon kortyolt bele.
  A többiek eközben ügyet sem vetve Agie-re, hatalmas beszélgetésbe kezdtek. Úgy tűnt, én voltam az egyetlen, aki bármit is észrevett az egészből. De vajon miért ilyen? Hisz semmi rosszat nem mondtam, vagy tettem volna. Mégis, egy hatalmas szakadék keletkezett kettőnk között. Alig ülünk egymástól pár centire, mégis, mintha több kilométer választana el minket egymástól. 
- És milyen volt? - nézett ránk Kyuhyun.
- Mégis micsoda? - kérdeztem őt.
- Hát az.
- He? - értetlenkedtünk Agie-el.
- Ne már, hallottam: "Áááá... ez nagyon jó" - erre már leesett, mit is kérdezett az előbb drága maknae-nk.
- Te megzakkantál? - förmedtem rá. Agie csak a fejét fogta.
- Nekem most ment el az étvágyam. - dobta le Hyuk a pálcáját az asztalra.
- Miért? - kérdezte Kyu - Ha nem azt, akkor mit csináltatok?
- Megmasszíroztam a vállát.
- Kyu, kérdés. - kezdett bele Heechul - Miért vagy ilyen kanos?
- Mi-mi-mi?? Ezt hogy érted? - Heechul kérdésére Kyu totálisan felháborodott.
- Tegnap is, meg most is. - magyarázta.
- Kéne neki egy csaj. - szólt közbe Yesung.
                            - De minél hamarabb. - értett egyet Yesung-gel Heechul.
- Húzd ki magad. Fájni fog a hátad. - egyenesítettem ki Agie hátát.
- Miért kell így ülnie? - kérdezte Siwon - Mintha büntiben lenne.
- Abban is vagyok. - szólalt meg szomorkásan Agie.
- Mert te nem akartad csinálni, igaz? - vágta rá automatikusan Kyuhyun.
- Valaki lője már le! - kiáltott fel Kangin.
- A p*csába, Kyuhyun, enni akarok. - üvöltött rá Hyukie.
- Most mi rosszat...
                        - Ha még egyszer megszólalsz, lenyomom a pálcámat a torkodon. - Eunhyuk utolsó mondatára Kyuhyun olyan mértékben megszeppent, hogy azután egész reggeli alatt egy szót sem szólt. Nyilván tudta, hogy Hyukie képes megcsinálni azt, amit mondott.
  Reggeli után gyors elkészülődtünk, s már indultunk is a táncpróbára. Agie elég furcsa volt. Ahogy mi elindultunk, ő is elindult Sungmin, azaz az ő szobájába. - Agie! - kiáltott Yesung Agie után. Odafutott hozzá, majd valamit a kezébe nyomott.
- Ez nem mi volt? - vontam őt kérdőre, mikor visszaért hozzánk.
- Semmi különös. Csak megkértem valamire. Netán baj?
- Nem, dehogy.
- Akkor mehetünk.

  Ahogy megérkeztünk az SM épületébe, rögtön a próbaterem felé vettük az irányt. Két órás próba után tartottunk egy hosszabb szünetet.

- Srácok! Ti tudtatok a bálról? - kérdezte Siwon, ahogy belépett a próbaterem ajtaján.
- Milyen bál? - néztünk rá értetlenkedve.
- Franc, nem mondtam? - kérdezte Teuk.
- Nem igazán. - válaszolt Heechul.
- A héten debütált egy új banda, és az SM a tiszteletükre bált rendez, amin az ügynökség minden tagjának részt kell vennie ... ergo nekünk is.  - magyarázta a leader.
- És mikor lesz? - kérdezte Yesung.
- Ma este.
- Mondhatom, jókor szólsz. - huppant le a földre Kangin.
  Kis kutakodás után, Leeteuk egy fehér borítékot húzott el a táskájából.
- Itt a meghívónk. - nyújtotta felénk, amit Eunhyuk el is vett tőle.
- Fenébe, miért pont most? - törtem ki magamból - Semmi kedvem nincs jópofizni egy estélyen. Agie-el akarok lenni, ennyi.
- Ne nyavajogj, hanem inkább olvass! - szólt rám Hyukkie.
- He?
- A meghívó 10 személyre szól. És mi hányan is vagyunk? 
- Kilencen. - válaszolta Siwon.
- Biztos Minnie-t is beleszámolták. - szólalt meg Leeteuk.
- Így viszont, akárhogy is nézem, van egy potya jegyünk, amivel be tudnánk vinni Agie-t is a bálra. - nézett rám Hyukkie elégedett arccal.
- Szerinted ez működne? - kérdeztem őt.
- Miért is ne? Hisz nincs rajta név.
- Ez igaz.
- Viszont van egy kis gond. - szólt Teuk.
- Mi az?
- Nekünk van öltönyünk, de Agie-nek ... szerintem nem estélyi ruhával, meg magassarkúval felpakolva jött el kirándulni Seoul-ba.
- Ebben van valami. - értett egyet vele Eunhyuk.
- Most akkor mi lesz? - kérdeztem őket.
- Felhívhatom Sora-t, de.. - akadt el Hyuk a mondata felénél.
- Mi de? - néztem rá kérdően.
- Jó lenne rá Sora ruhája?
- Agie nem kövér.
- Nem, úgy értettem.
- Akkor meg?
- Mellbőség szempontjából. - ezt a mondatot a kelleténél is lassabban mondta ki, mire mind rám néztek.
- Most meg miért néztek így rám?
- Te vagy az egyetlen, aki össze tudná hasonlítani a kettőt. - szólalt meg Heechul.
- Ja persze, mert én Sora melleit szoktam nézegetni.
- Stírölöd a nővéremet? - szegezte rám az ujját Hyuk.
- Dehogy is.
- Azért.

  Hyukkie elugrott felhívni a nővérét, hogy segítsen rajtunk. 
- Szóltam neki, de azt mondta, a cipővel lehet gondok lesznek.
- Azt én elintézem. Köszönöm. - öleltem meg barátomat.

Agie szemszöge:

  A szobámban ücsörögve végigfutottak az agyamon mindaz, amit a srácok mondtak, mielőtt elmentek volna. "Ha elhagyod a házat, ez legyen nálad. - nyomott a kezembe egy cetlit Leeteuk - A portás csak ezzel fog felengedni téged a szobánkba." "Ez pedig, hogy bármikor el tudjunk érni téged." - nyújtotta felém a telefonját Donghae. 
  Hirtelen arra a kis fekete dobozra pillantottam, amit Yesung-től kaptam, egy "Ne nyisd ki, csak vigyázz rá!" mondat kíséretével. 
  Nem tudtam, mihez kezdjek magammal. Mint egy szellem, úgy kóboroltam a házban. Végül úgy döntöttem, megfogadom Leeteuk tanácsát, és körbenézek a városban.
  Nem volt célom, csak mászkáltam az utcán, nézelődve jobbra-balra. Rettenetes forgalom uralkodott mindenhol, mégis, valahogy minden olyan nyugodtnak tűnt.
  Ahogy sétálgattam, egyszer csak valami finom illat csapta meg az orrom. Az illat felé fordultam, s tátva maradt a szám a látványtól, ami elém tárult. Egy hatalmas épület előtt álltam, amin a "Grill5Taco" tábla díszelgett.
~Donghae, te mindenhol ott vagy. - mondtam magamban, majd akaratlanul is, de elmosolyodtam.
  Mivel éhes voltam, végül úgy döntöttem, ha már itt vagyok, beülök enni valamit. Rengeteg lány volt az épületben, s mikor beléptem, a legtöbbjük oda is fordult felém, majd szomorkás arccal fordult vissza asztalához. 
~Biztos a tulajt várják.  
  A pulthoz érve egy ismerős arc köszöntött.
- Szia, üdvözöllek a Grill5Taco-ban. Miben.. - kezdett bele Donghwa, mikor hirtelen rám pillantott - Agie? Te vagy az?
- Igen - mosolyogtam.
- Mi járatban erre?
- Csak bóklászom a városban.
- És Donghae?
- Próbájuk van.
- Áá.. értem. Mit szeretnél enni?
- Nem is tudom. Ajánlj valamit.
- Rendben. - közben elnézett a távolba - Meg is van. - szólalt meg újra - Máris hozom, addig ülj le valahova.
- Oké. 
  Az egyik ablak mellett épp volt egy két személyes szabad asztal. Lehuppantam a székre, s nemsokára Donghwa is megérkezett. 
- Íme. - tette le a tányért az asztalra. - Szerintem ez ízleni fog. - közben leült a másik székre.
- Hm, ez tényleg finom. - szólaltam meg, miután megkóstoltam.
- Ugye? Donghae kedvence.
- Komolyan?
- Bizony. Ő találta ki.
- Nem semmi. - mondtam, majd újra nekiláttam az evésnek.
  Picit még beszélgettünk, de mivel Donghwa-nak sok dolga volt, visszament a pult mögé.
- Vigyázz magadra! És üdvözlöm a kisöcsém. 
 - Átadom. - azután el is távozott.
 Visszavittem az üres tányért, elköszöntem Donghwa-tól, és elindultam visszafelé. Szerencsémre nem tévedtem el, így nyugisan visszajutottam a dorm-hoz. Odaadtam a portásnak a Leeteuk-től kapott cetlit, és minő meglepetés, oly kedvesen mosolyogva nyújtotta vissza, mintha én is egy híresség lennék. Beszálltam a liftbe, megnyomtam a 12-es gombot, és már indultam is felfelé. Egyszer csak telefoncsörgésre lettem figyelmes. A kijelzőn Eunhyuk neve állt.
- Igen? - szóltam bele.
- Agie, Donghae vagyok.
- Áá, szia.
- Mond csak, milyen méretű cipőt hordasz?
- Mi? - értetlenkedtem Donghae furcsa kérdése hallatán.
- A lábméreted.
- 39-40, de mire kell ez neked?
- Értettem, köszi. Vigyázz magadra. Szia. - hadarta.
- De.. - szóltam volna vissza, mire lenyomta a telefont.
  ~Mi a fenének kell neki a lábméretem?
  A srácoktól kapott pótkulccsal bejutottam a dormba. Ittam egy kis vizet, mikor az ajtócsengő hangját hallottam meg. Az ajtó piciny nyílásán kikukucskálva egy ismerős arc nézett vissza rám, így gondolkodás nélkül kinyitottam neki az ajtót.
- Szia. Lee Sora vagyok, Hyukkie nővére. Örülök, hogy megismerhetlek Agie. - mosolygott rám Sora.