Agie szemszöge:
(hallgasd)Hűvös szellő csapta meg arcomat, mire összerezzentem, majd lassan felébredtem édes szunyókálásomból. Mocorgásommal Donghae-t is felkeltettem. Mikor egymásra pillantottunk, hatalmas nevetésben törtünk ki: mindkettőnk félkómás állapotban, félig kinyílt szemekkel pislogtunk egymásra.
- Ilyen nincs. - szóltam - Mindig elalszok.
- Nem csak te. - vágta rá a szemét dörzsölve Hae. - Szerintem remek párost alkotunk.
- Ja, az "álomszuszékok". - nevettem.
- Jól hangzik. - mondta, majd ő is nevetésben tört ki.
Nyújtóztam egy nagyot, mire valami a vállamról a földre zuhant. Utána kaptam a tekintetemet, s egy fekete zakót pillantottam meg. Gyors felkaptam a földről, és leporoltam.
- Ez kié lehet? - kérdeztem Donghae-t. ~Rajta van zakó, akkor ez?
- Eunhyuk-é lesz. Itt volt még mielőtt mindketten elaludtunk volna.
- De miért volt ez rajtam?
- Talán úgy látta, hogy fázol. - mosolygott - Rendes srác ő.
- Tudom.
Az órájára pillantott, majd újra megszólalt.
- Éjfél körül jár. A bálnak úgy két óra múlva vége kell, hogy legyen. - magyarázta, s egy apró félmosoly jelent meg a szája sarkában. - Dönts! Bujkálunk míg véget nem ér, vagy lelépünk?
- Miért nekem kell döntenem? - néztem rá lepetten a hirtelen jött kérdéstől.
- Mert engem nem érdekel, hol vagyunk, vagy mit csinálunk, míg azt együtt tesszük. - majd szorosan magához ölelt.
- De hogy mennénk el? Hisz Leeteuk-kel jöttünk.
- Azt majd én megoldom. - mosolygott - Akkor, elmegyünk?
- Csak, ha nem baj.
- Dehogy baj, ne marháskodj.
Kézen fogva elindultunk a hátsóajtó irányába, amelyen keresztül ide jutottunk. Donghae óvatosan bekukucskált, nincs-e az elnök a közelben, mikor egy ismeretlen szólította ő. A hang irányába kaptuk a fejünket ijedtünkben.
- Minho!? - kérdezte alig hallhatóan Donghae.
A SHINee rappere, Choi Minho állt velünk szemben.
- Igen, én vagyok. - nevette el magát - Hát nem ismersz meg?
- Dehogy nem, csak tudod.... - kezdett bele Hae a magyarázkodásba, de Minho közbevágott.
- Nyugi, megértem. Az elnök épp most küldött a keresésedre.
- Mi? - döbbent le Donghae.
- Bizony. Úgy tűnik nagyon a bögyében van a kapcsolatotok. De ne aggódj, én nem állok be a sorba ... nem ártok a barátomnak.
- Köszönöm. - mondta, s megölelte Minho-t.
- Semmiség. - mosolygott - Te lennél Agie, igaz?
- Igen, örvendek a találkozásnak. - hajoltam meg előtte.
- Szintúgy.
Minho valamit Donghae fülébe súgott, mire Hae oldalba vágta őt.
- Merre indultatok?
- Hazafelé. - válaszolt Donghae - Csak még azt nem tudom, hogyan.
- Elvihetlek titeket. - ajánlotta fel Minho - Engem úgyse keresnek nagyítóval, észre se fogják venni, ha 10 percre eltűnök.
- Az jó lenne.
- Akkor gyertek. - intett, mi pedig követtük őt.
A hátsó ajtó helyett egy lépcsőn mentünk fel, ami végül az 1. emeletre vitt minket. Először nem értettem, miért kerülünk ekkorát, de pár másodperc múlva minden világossá vált számomra. A kerülő által az egész báltermet megkerültük. Az előtérbe érkezve újabb lépcső következett, ezúttal lefelé. Végül megérkeztünk a parkolóba.
- Hátra üljetek mindketten. - utasított minket Minho.
Mikor ő is beszállt, egy pokrócot adott nekünk hátra.
- Ezt terítsétek magatokra, és ha lehet, minél kisebb helyet foglaljatok el, nehogy lebukjunk. - magyarázta - Szerintem a biztonságiak is be vannak vonva.
- Komolyan, mint egy embercsempészet. - nevetett Donghae.
- Ez esetben kettős. - tette hozzá Minho.
Donghae a fejére húzta a pokrócot, majd felhúzott szemöldökkel és elégedett mosolyával méregetett engem.
- Leszel felül, vagy legyek én? - kérdezte.
- Gyerekek, ezt majd otthon eldöntitek, ne a kocsimban csináljátok, ha szabad kérnem. - szólt hátra Minho.
- Dönts! - sürgetett Donghae.
Megszeppentem, nem tudtam, mit válaszoljak.
- Hae, csinálj már valamit!
Minho mondata hallatára, Donghae hátrébb csúszott, míg csak tudott, magával húzva engem is. A következő pillanatban már az ülésen feküdtem, Hae pedig rám hajolt. Fejét a vállamra hajtotta, kezével pedig tartotta magát, nehogy rám feküdjön.
Bár a pokróc miatt semmit sem láttam, nagyon zavarban voltam. A szívem olyan gyorsan kalapált, mintha az életem múlt volna rajta.
- Kiértünk, felülhettek. - hallottam meg Minho hangját.
Donghae azonnal felült. Fején még mindig ott volt a pokróc.
Valószínűleg eléggé elvörösödhettem, ugyanis Hae a fejemre húzta a pokrócot.
- Senki sem lát, nyugi. - súgta a fülembe.
Elnevettem magam, s lehúztam a fejemről.
- Hagy lássanak, vállalom. - nevettem.
Nem sokkal később meg is érkeztünk a dormhoz. Megköszöntük Minho-nak a fuvart, s már indultunk is felfelé. Donghae kinyitotta az ajtó, megszabadultam cipőimtől, felvettem őket, s a szobám felé indultam. Donghae követett, ami nem is volt először furcsa, mivel az ő szobája az enyém mellett van, ám, mikor bejött utánam az ajtón, meglepődtem. (hallgasd)
Nem szóltam egy szót se, csupán sokat mondóan néztem rá. Viszonzásként kérdő tekintettel nézett vissza rám.
~Ezzel nem fogok előrébb jutni. - gondoltam.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle, hátha végre kiderül, miért jött utánam.
- Aludni jöttem.
- Aludni?
- Aha. Itt akarok megint aludni veled.
~Miért van olyan érzésem, mintha az anyukája lennék?
- Ám legyen. - egyeztem bele végül - Akkor lehúznád a cipzárt? Nem érem el.
- Persze. - mosolygott elégedetten.
Megfordultam, a hajamat pedig a bal vállamra hajtottam, nehogy útban legyen. Donghae elkezdte lehúzni a cipzárt. Mikor teljesen lehúzta meglepésemre egy apró puszit lehelt jobb vállamra.
- Nem bírom tovább - súgta a fülembe. Megfogta vállamat, s maga elé fordított - Akarlak. - mondta, majd ajkaink egy édes csókban forrtak eggyé.
Kezeit lassan végighúzta kezeimen, ezáltal a ruhám pántját is leszedte, végül a gyönyörű báli ruha, melyet Sora-tól kaptam kölcsön, a földön landolt. Ráültünk az ágy szélére, majd Donghae lassan rádöntötte fejemet a párnára. Gyengéden megfogta arcomat, s ajkaink ismét egymásra találtak. Kezdtem elveszteni az irányítást elmém fölött. Beletúrtam hajába, s viszonoztam csókját. Meglazította nyakkendőjét, s gyors mozdulattal meg is szabadult tőle. Gyengéd csókokkal borította el a nyakamat és a vállamat. Ujjaimmal az inge gombjait kutattam, majd ahogy rájuk leltem, az összesed kioldottam, így szabad utat nyertem izmos felsőtestéhez.
Azt hiszem, ekkor értem el a holtpontot, mikor már semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra a személyre, ki épp most készít elrepíteni engem egy olyan vidékre, ahol még sosem jártam ezelőtt.
Donghae szemszöge:
Reggel én ébredtem fel hamarább. Mivel nem volt kedvem kimászni a pihe-puha ágyból, óvatosan az oldalamra fordultam, s pillantásom Agie arcán pihent meg. Olyan édes, mikor alszik.
Alig telt el pár perc, Agie elkezdett mocorogni, végül kinyitotta a szemét is.
- Szép jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is. - közben elnyomott egy ásítást - Hány óra lehet?
- Úgy öt óra. - pillantottam a szekrényen díszelgő órára.
- Ne bámulj már! - mondta Agie morcosan, s a takaró alá bújtatta fejét.
- Most miért? Hisz olyan szép vagy.
- Ja, persze. - motyogta a takaró alól.
- Csak nem zavarban vagy?
- Zavarban? - résnyire kidugta arcát.
- A tegnap este miatt.
- Én-én nem vagyok zavarban. - dadogta, s ismét magára húzta a takarót.
- És ezt most higgyem is el? - kérdeztem, s elkezdtem csikizni őt, ahol csak értem.
- Hagyd abba, hé! - kiabálta.
- Ne kiabálj, felvered az egész házat!
- A te hibád, miattad kiabáltam. - mondta durcis arccal.
- Elismerem. - mosolyogtam, mire az ő arcán is megjelent egy apró mosoly.
- Viszont, ha már fent vagyunk, mi lenne ha csinálnánk is valamit? - kérdezte Agie.
- Mégis mire gondolsz?
- Nem arra, amire te. - vágta rá azonnal.
- Honnét tudod, hogy mire gondolok?
- Jók a megérzéseim. - grimaszolt.
- Akkor mondd, te mire gondoltál?
- Megköszönhetnénk a tegnap estét a többieknek. Mondjuk, főzhetnénk reggelit nekik. - magyarázta.
- Én is pont erre gondoltam. - jelentettem ki, mire elnevette magát.
- Na persze.
Kimásztunk az ágyból, s mindketten felöltöztünk. Mivel csak a tegnap este viselt ruhám volt itt, Agie odaadta nekem a pizsimet, mit még tőlem kapott az első estén ... nem akarta, hogy összekoszoljam a fehér ingemet.
Halkan kiosontunk a konyhába, majd nekiálltunk a főzőcskézésnek. Kisvártatva Ryeowook jött oda hozzánk.
- Hát ti meg? - kérdezte lepetten.
- Főzünk. - mosolygott Donghae.
- Úgyhogy nyugodtan búj vissza az ágyba, mi ezt elintézzük. - noszogatta Agie Wooki-t az ajtó felé.
Nagyon jól szórakoztunk. Egymást oltogattuk, hogy ki mit csinál rosszul. A vége minden ilyen megszólásnak egy hatalmas kacaj lett.(hallgasd)
Ahogy ott főzőcskéztünk, egyszer csak meghallottam, hogy Agie valamit elkezdett dúdolni.
- Ez micsoda? - kérdeztem tőle.
- Mi? - nézett rám értetlenül.
- A dal, amit dúdoltál az előbb - magyaráztam - Nagyon szép volt.
- Nem ismered. - legyintett egyet.
- Miből gondolod?
- Abból, hogy én találtam ki.
- Tényleg? - teljesen ledöbbentem - Te tudsz dalt írni?
- Nem, nem tudok - mosolygott - ezt az egyet találtam ki még úgy két évvel ezelőtt.
- Szövege is van?
- Van, de csak négy soros.
- Énekeld el! Hallani szeretném.
- De magyarul van, tuti nem értenéd.
- Nem baj - erősködtem tovább.
- És énekelni sem tudok nagyon. - viszakodott továbbra is.
- Csak énekeld el ... nem számít milyen a hangod, hallani akarom.
Végül beadta a derekát és elkezdett énekelni. Gyönyörű volt, szinte magával ragadott.
- Ez egyszerűen csodás volt. - ámuldoztam - És a hangod, az is gyönyörű ... ne hidd el, ha bárki is mást mond.
- Köszi. - láttam az arcán, hogy zavarban van, teljesen elvörösödött.
- Le tudnád fordítani, hogy tudjam, miről is szólt?
- "Bár ma még nem láthattam őt,
Holnapra is van még erőm.
Nehéz nap vár rám, de én nem félek már.
Álmomban kérlek várj majd rám."
- Ez szép, tényleg ... igazán tehetséges vagy.
- Dehogyis.
- Dehogynem.
Lassan készen lettünk a reggelivel, így elkezdtünk kirakodni. A többiek is elkezdtek szállingózni az asztalhoz.
- Ti főztetek? - kérdezte lepetten Leeteuk, mikor meglátott minket sürögni az asztal körül. - Látom jól telt a tegnap éjszaka. - mondta, majd kacsintott egyet felénk.
- Ezek szerint... - meredt maga elé hatalmas szemekkel Agie.
- Hallott minket. - fejeztem be mondatát.
- Tudod, hogy vékonyak a falak. - súgta oda nekünk Teuk. - De nyugi, Sung nem fogja megtudni tőlem.
- Te jó ég, tényleg! - csaptam a homlokomra - Sungmin szobájában voltunk. Ha ez kiderül nekünk végünk.
~Nem baj, nem fog kiderülni. - nyugtatgattam magamat.
Végül mind leültünk az asztalhoz és neki láttunk a reggelinek.
- Te csináltad a ramen-t, ugye? - kiáltott fel Hyuk, amint belenézett a fazékba.
- Igen én, miért?
- Már megint alig van leve. - morgolódott - Tanuld már meg, hogyan kell rendesen ramen-t főzni.
- Ha nem tetszik, nem eszik. - közben húztam el előle a tányért, de nem engedte.
- Aki éhes, az mindent megeszik. - vágott vissza.
- Akkor meg egyél, és ne morogj, mint a bolhás kutya.
Látszólag senki mást nem zavart a mi kis csetepaténk, még Agie is jóízűen evett, s nem figyelt oda ránk.
Egyszer csak megakadt a szemem Heechul-ön, aki úgy bámulta Agie-t, mintha meg akarná ölni őt.
Agie szemszöge:
Nagyon finomra sikerült a reggeli, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz végül.
- Te mindig így ettél? - szólalt meg Heechul, az asztal túloldaláról. Mikor ránéztem, észrevettem, hogy hozzám beszélt.
- Hm? - hümmögtem, ugyanis tele volt a szám.
- Hagyd már, hisz aranyos. - mondta Leeteuk, majd rám mosolygott.
- Egy nyolc évesnél még talán aranyos, na de egy felnőttnél? - folytatta Heechul.
- Hya, Kim Heechul! - kiáltott rá Donghae.
- Fejezd be! Őszintén rajtad kívül senkit sem érdekel, hogyan eszik szegény. - kelta védelmemre Yesung is.
- Legalább látni, hogy nem beteg. - tette hozzá Kangin mosolyogva.
Elkezdtem lassabban enni, mire Eunhyuk szólt hozzám.
- Agie, egyél nyugodtan. - mondta.
- Ne figyelj erre az ökörre. - bökött Heechul felé Donghae.
- HYA!! - üvöltötte el magát az imént említett személy.
- Fogd be! - kiáltott vissza Donghae és Eunhyuk egyszerre.
- Finom volt. - jegyeztem meg, mire mindenki rám nézett - Most mi a baj? - kérdeztem, ugyanis nem értettem, miért néz engem mindenki.
- Agie - szólított Donghae, mire felé kaptam a fejemet.
Meg akartam kérdezni, mi a baj?, de képtelen voltam egy szót is kiejteni a számon, ugyanis Donghae egy jól irányzott mozdulattal puszit nyomott ajkaimra. Ahogy elhúzódtunk, észrevettem Hae ajkán egy foltot ... ekkor esett le, miért is néztek rám mind.
- Te aztán furcsán mutatod meg neki, hogy koszos az ajka. - mondta Yesung.
- Donghae, mond csak, koszos vagyok? - kérdezte Siwon, miközben csücsörítve nyújtózkodott Hae felé, jobb ajkán pedig egy kis folt díszelgett.
- Nem, te undorító vagy. - vágta rá azonnal, mire hatalmas nevetésben törtünk ki.
Ahogy oly jókedvűen kacarásztunk az asztalnál, hirtelen megszólalt a csengő.
- Majd én nyitom. - ugrott fel az asztaltól Kyuhyun, s az ajtóhoz rohant.
