(hallgasd)
- Szia. Lee Sora vagyok, Hyukkie nővére. Örülök, hogy megismerhetlek Agie.
- Szia. Am, a többiek nincsenek itthon. - magyarázkodtam.
- Tudom - mosolygott rám - Hozzád jöttem.
- Hozzám?
- Várjunk csak ... Donghae-ék nem mondták neked, hogy jövök? - kérdezte furcsálkodva.
- Egy szót sem szóltak rólad.
- Hah, ez jellemző rájuk. Na, mindegy, akkor majd közben elmesélem.
- Közben? - húztam fel a szemöldökömet mondata hallatán.
Sora nem válaszolt, helyette megragadta a kezem, és behúzott a nappaliba.
- Melyik szobában laksz? - kérdezte.
- Abban. - mutattam Sungmin szobája felé.
- Remek, akkor menjünk. - húzott maga után, míg be nem értünk a szobába.
Egy nagy táskát hozott magával, amit ledobott az ágyra. Elkezdett kutrálni benne, mígnem egy kisebb méretű táskát szedett ki belőle.
- Ülj le. - mutatott a tükör előtti székre.
Leültem, majd ő is odajött hozzám.
- Ne félj, nem foglak bántani. - mondta, mikor meglátta tekintetemet a tükörből. - Azért vagyok itt, hogy kicsinosítsalak a ma estére.
- A ma estére? Miért, mi lesz ma?
- Bál. A srácok ügynöksége, azaz az SM rendezi. Valami új banda debütált, és nekik rendezik.
- És nekem ehhez mi közöm? - kérdeztem, közben Sora el is kezdte a sminkemet csinálni.
- Csupán annyi, hogy te is mész. Azt nem mondták, hogyan akarnak bevinni téged, Hyuk csak annyit mondott nekem, hogy jöjjek ide, és készítselek el téged hat órára.
- Hatra? De hisz még csak fél öt. - néztem rá furcsán.
- A hajad miatt ... az fog sokáig tartani.
- Megcsinálod a hajam?
- Persze. Én leszek ma a fodrászod, sminkesed és a stylist-ed egy személyben. - mosolygott Sora.
Sora-nak igaza volt, fél hat körül járt az idő, mire elkészült a frizurám és a sminkem is.
- Rendben, ezzel készen is vagyunk. - szólt Sora - Hogy tetszik?
Lassan kinyitottam a szemem, és nem hittem a szememnek. Az a laza konty, és az a pár kósza hajtincs ... el sem tudtam képzelni, hogy magamat látom a tükörben.
- Vao, ez gyönyörű. - csodáltam az újonnan elkészült hajkoronámat.
- Szerintem is jól sikerült. - bólogatott Sora - Hoztam pár nyakláncot is, gyere, nézzük meg, hátha megtetszik valamelyik.
- Am, nem lehetne ez a nyaklánc? - mutattam a nyakamban lógott medálra, amit még Donghae-től kaptam aznap este, mikor ideköltöztem.
- Várjunk csak, ez nem Do.. - kezdett bele, de nem fejezte be a mondatát. - Már értem. - mosolygott el - Akkor a nyaklánc is megvolna. Végezetül akkor jöhet a ruha. - mondta Sora, majd az ágyhoz lépett, és a nagy táskájából egy gyönyörű, azúrkék színű ruhát húzott elő. - Remélem jó lesz rád. Gyere, próbáld fel. - intett felém a kezével.
Sora segített belebújni a ruhába. Egyszerű szabású, két vállas báli ruha volt, enyhe dekoltázzsal, és térdig érő szoknyával.
- Szerintem pont jó. - mondta, mikor felhúzta a cipzárt a hátamon. - Nem szorít?
- Nem, nem szorít. Nagyon kényelmes. - fordultam felé mosolyogva, viszont, mikor Sora a térdemre pillantott, eléggé meglepődött.
- Ez meg micsoda? - hajolt le, hogy jobban szemügyre vehesse a lábam.
- Véletlenül elestem, és lehorzsoltam a térdem. - magyaráztam neki. Ahogy felpillantott az arcomra, útközben a kezemen díszelgő ragtapaszt is észrevette.
- Ahogy látom nemcsak a lábadat. - bökött a tenyerem felé.
Idegességemben a tarkómat vakargattam, mikor a bejárati ajtó nyikorgására lettünk figyelmesek. Sora azonnal felpattant, és kirohant a szobából. Én az ajtón kukucskálva figyeltem az eseményeket.
- Mond csak, azt mégis mikor akartad elmondani, hogy lehorzsolta a térdét? - üvöltötte le öccse fejét, miközben rávágott a hátára.
- Mégis honnét tudtam volna? - mentegetőzött Eunhyuk.
Nem akartam, hogy Hyuk vigye el a balhét, ezért odarohantam hozzájuk, hogy tisztázzam a dolgokat.
- Ő nem tehet róla - mondtam Sora-nak. - Nem tudott róla, ezért nem is mondta neked.
Néma csend telepedett körénk. Ahogy a srácok felé fordultam, a döbbent tekintetek néztek vissza rám.
- Azta.. - szólalt meg végül Yesung.
Ekkor jöttem rá, hogy már a báli ruha volt rajtam.
- Hé, mi ez a dugó itt az ajtóban? - hallatszott Donghae hangja, aki lassan átvergődött a többieken.
Donghae szemszöge:
(hallgasd) Amint véget ért a próbánk, már indultam is, hogy Agie-nek cipőt keressek a ma estére.
- Hae! - kiáltott utánam Hyuk, mikor az ajtóhoz értem - Egy jó tanács: Ne vegyél se túl magasat, sem pedig színeset. Ki tudja, a nővérem milyen ruhát vitt neki.
- Oké, kösz a tanácsot. - intettem neki, s már nyitottam az ajtót.
- Hya, Donghae! - kiáltott Siwon.
Ahogy megfordultam, felém dobta a sapkámat. Elkaptam, s bólintással jeleztem neki, hogy "értem, mit is akar ezzel".
Ahogy az utcára értem, szinte az arcomra húztam a sapkát, hogy senki ne ismerjen fel. Még mindig nem tudom elhinni, hogy hogyan sikerült, úgy végigmennem a városban, hogy senki nem vett észre. Se egy fotós, se egy rajongó ... senki se.
A legközelebbi cipőboltba tértem be, amit ismertem. A elárusító hölgy rögtön a segítségemre sietett, amint a női cipők közelébe értem. Elmagyaráztam neki, milyen cipőt keresek, s ő azonnal mutatott is néhányat, ami közül választhatok. Nem értek én a cipőkhöz, ezért kinézet alapján döntöttem, ami egy fekete, nem túl magas, pántos magassarkú cipő lett.
Szinte már futottam, mikor az órámra pillantva megállapítottam, hogy már hat körül járt az idő. Csak akkor lassítottam, mikor már a liftbe szálltam be. Mikor kinyitottam az ajtót, majdnem neki mentem Kangin-nak, ugyanis pont az ajtó mögött állt. Mindenki az ajtónál állt, én pedig nem értettem, hogy mit csinálhatnak itt.
- Hé, mi ez a dugó itt az ajtóban? - szólaltam meg, s közben próbáltam átvergődni rajtuk.
Ahogy áttörtem köztük, ledöbbentem. Egy kék ruhás angyal állt előttem ... Agie. Azt hittem álmodok, oly gyönyörű volt. Ahogy rám pillantott, a vér is megfagyott bennem. Csak tátogtam, mint a partra vetett hal.
- Te jó ég. - mondtam, s a táskát is kiejtettem a kezemből, amiben Agie cipőjét hoztam - Gyönyörű vagy.
- Na, úgy látom, ezennel be is fejeztem a munkám. - szólalt meg Sora. - A lábával meg valamit kezdjetek, rendben?
- Persze, elintézzük. - válaszolta Leeteuk. - Srácok, menjünk öltözni, mert elkésünk. - leader-ünk szavára lassan mindenki elindult a saját szobája felé. Csak mi ketten maradtunk ott. Még mindig az ámulat hatása alatt állhattam, ugyanis Agie aggódó tekintettel mért végig engem.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Pe-persze. - makogtam - Csak oly meseszép vagy, hogy azt hittem álmodok.
Válaszomra elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzám, s megcsípte az arcomat.
- Áúú...
- Látod, nem álmodsz. - mosolygott a reakciómon.
A keze után nyúltam, melyen még mindig ragtapasz díszelgett.
- Fáj még? - kérdeztem aggódó pillantások közepette.
- Nem, csak még nem gyógyult be rendesen, ezért van rajta a tapasz. - magyarázta.
- Sajnálom. - mondtam halkan, s szégyenemben lehajtottam a fejem. Nem bírtam elviselni, hogy az a személy, akit szeretek, pont miattam sérült meg.
- Nem a te hibád, hallod? - két kezével gyengéden megérintette arcomat, s felemelte fejemet. - Hadd már ezt abba, rendben?
- De..
- Nincs de!!
A következő pillanatban Agie karjai átfonták a testem.
- Ne szidd magad! - szorított az ölelésén - Csak megsértettem a kezem és a térdem ... nem halok bele.
- Ne mondd ki ezt a szót! - a halál szó hallatán az egész testem megrezzent, s az a szörnyű álom újra felelevenedett elmémben.
- Csak vicceltem.
- Ilyennel még csak viccelni sem szabad.
- Rendben ... sajnálom. - arcára ekkor megbánás telepedett, ami láttán az én szívem is összeszorult.
Homlokára egy apró puszit nyomva próbáltam enyhíteni a fojtogató légkörön, ami szerencsémre sikerült is, ugyanis Agie arcán egy parányi mosoly bukkant fel. Hirtelen eszembe jutott a cipő, amit Agie-nek vettem.
- Hoztam neked valamit. - felkaptam a földre ejtett táskát, majd a nappaliba húztam Agie-t.
- Mégis mit? - kérdezte, mikor a kanapéhoz értünk.
- Ülj le! - Agie leült, én pedig letérdeltem elé.
Agie szemszöge:
- Ülj le! - mondta Donghae mosolyogva. Amint elültem, ő letérdelt előttem.
~Te jó ég, ez most mi? - kérdeztem magamtól. Csak egy dolog jutott ekkor az eszembe, de az nem lehet. Képtelenség, hogy azt akarná. Viszont akkor miért térdelt le elém?
- Hunyd be a szemed! - szólt ismét. Engedelmesen becsuktam a szemem, s vártam, mi fog történni. Egyszer csak megfogta a jobb lábam, s miután lehúzta róla a papucsomat, egy másik lábbelit illesztett rá. Ugyanezt eljátszotta a bal lábamon is.
- Most már kinyithatod. - hallottam meg ismét Donghae hangját.
Ahogy a lábfejemre pillantottam, tátva maradt a szám. Egy egyszerű, mégis csodaszép magassarkú volt rajta.
- Tetszik? - kérdezte miközben felült mellém a kanapéra.
- Nagyon ... gyönyörű - ámuldoztam - Köszönöm.
- Remélem jó lesz, azt mondták ez nem töri ki a lábadat.
- Jó lesz. - mosolyogtam rá.
- Igen? - kérdezte mosolyogva, majd közelebb hajolt hozzám.
- Biztosan. - utánoztam mozdulatait.
Egyre közelebb hajolt arcomhoz, s már a csók határán álltunk, mikor egy ismerős hang törte meg ezt a meghitt légkört.
- Donghae, ideje készülődni. - mondta a felénk közeledő Leeteuk.
Hangja hallatán, mint gumilabdák pattantunk szét egymástól. Donghae a tarkóját vakargatva indult el a fürdőszoba felé, én pedig ott maradtam Leeteuk-kel.
- Semmi gond ... igazad volt. - mosolyogtam rá.
- Látom sikerült cipőt vennie.
- Igen.- Gyönyörű vagy.
- Te pedig igazán elegáns.
Leeteuk válasz helyett csak elmosolyodott, s leült mellém a kanapéra. Egy bőr színű gézszerűség volt a kezében, amit a térdemre kötött, ezáltal eltakarva a horzsolást. Nemsokára Kyuhyun, Yesung és Ryeowook is odajött hozzánk, elegáns öltözéküket igazgatva.
- Tudjátok a tervet, ugye? - kérdezte Leeteuk.
- Persze. - mondták kórusban.
- Milyen terv? - néztem értetlenkedve Donghae-ra.
- Nem fontos.
